Szentírási részek:
Olvasmány: Dán 7,13-14 – Az Emberfia… királysága nem szűnik meg soha
Szentlecke: Jel 1,5-8 – Krisztus a mindenség királya… övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké
Evangélium: Jn 18,33b-37 – Az én országom nem ebből a világból való…
Kedves Testvérek!
A mai szentírási részek Krisztus Királyságának kinyilatkoztatott alapjait tárják elénk. Az olvasmányban Dániel próféta éjjeli látomásából hallottunk részletet. Krisztus előtt a hetedik század elején az ég felhőin látta közeledni az Emberfiát, akit az Isten trónusához vezettek, aki hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek őt kell szolgálnia. Hatalma örök hatalom, amely nem enyészik el, és királysága nem szűnik meg soha. Ezeket a szavakat, abban az időben nyilván nem értette senki. A Szentlélek sugallatára elhangzottak és leírták, hogy hosszú évszázadok után – a Szentlélek vezetésével – Jézus tanítása és János apostol látomása által megismerjük az Igazságot.
Azt az Igazságot, amiről az evangélium szólt. Pilátus Jézus királyságáról érdeklődik, amire azt a választ kapja, hogy az ő országa nem ebből a világból való. Ő arra született és azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról, és aki hallgat a szavára az részese lesz az ő – nem ebből a világból való – országának, az ő soha meg nem szűnő királyságának.
A Jelenések könyvéből elhangzott szentlecke már erre a soha meg nem szűnő királyságra irányítja a figyelmünket. Jézus Krisztusra, a hűséges tanúra, aki föltámadt a halálból, és a föld királyainak a fejedelme, aki mindenek fölötti hatalmat kapott. Ő szeret minket. Vérével megváltott bűneinktől. Micsoda mélységek vannak e szavak mögött! Az a Jézus, aki még amikor bűneink miatt ellenségei voltunk – szeret minket –, annyira hogy életét adta értünk.
Zelk Zoltánnak a Hétfejű tündér című meséje talán segít megérteni valamit ebből a mélységből. A mese megtalálható az interneten, érdemes végigolvasni. Egy csúnya fiúval elhitetik, hogy azért csúnya, mert a hétfejű szörny elvarázsolta. Elhatározta, hogy megöli azt a szörnyet, fel is készül rá, és sorra levágja hat fejét, amikor a szörny elkapja:
„De akkor, jaj, elkapott! Szorosan magához ölelt, mozdulni se tudtam. A fejem épp a mellére szorult, hallottam a szívdobbanásait. Kopp-kopp – dobogott a szíve. És azt kérdezte tőlem:
— Mit vétettem én neked, ember fia?
— Megölhetsz — mondtam neki —, szétroppanthatsz. De akkor is jól tettem, amit tettem, mert ilyen csúnyává varázsoltál. Én vagyok a legcsúnyább ember a földön.
Fölpillantottam, megláttam a szemét. Fénylett a szeme, mint a szép távoli csillag. Megláttam az arcát. Tavak jóságos tükre, föld barna nyugalma, templomok békéje, májusi rétek szépsége, ilyen volt az arca.
— Te bolond, te bolond — mondta kedvesen.
Megcsókolt jobbról, megcsókolt balról, megcirógatott. Ez nem öl meg engem, ez nem varázsolt el engem, ez nem bánt engem, ez szeret engem. És már sírtam is; te úristen, hat fejét levágtam!
Elengedett. A szeme tükrében megláttam magam. A lábam egyenes volt, a hasam sima, a fejem hosszúkás, nem voltam se bandzsa, se lapátfülű, se tyúkmellű, se harcsaszájú.
Térdre estem előtte.
— Nem érdemlem én ezt – mondtam neki —, változtass vissza rúttá. Hiszen hat fejed levágtam. Jaj, csak visszaragaszthatnám!
Rázta a fejét, hogy nem lehet. Mosolygott.
Ekkor kelt föl a nap, rásütött. Akkor jöttem rá, hogy hiszen a Hétfejű Tündért akartam megölni, a világ legjóságosabb tündérét. Balga ésszel hat fejét levágtam.
Mi lesz, ha ez az egy feje is elvész?
— Engedd meg, hogy a testőröd legyek, engedd meg, hogy őrizzelek — mondtam neki.
Bólintott.
Soha többé nem mentem vissza Rácpácegresre, ott maradtam a tündért vigyázni. Őrzöm őt ma is… Ne is próbáljatok rossz szándékkal közeledni hozzá! Nem engedhetem bántani.
Mert egy bolond levágta hat fejét, csak egy maradt neki. Erre az egyre vigyázzunk hát mindannyian…
Szeretettel.
Krisztus Király ünnepével ezt hirdeti nekünk az Egyház: „Nézzétek, közeledik a felhőkön!” Az a Krisztus, akit a Golgotán megöltek, akit a követőiben ma is üldöznek, magához öleli üldözőit, hogy hallják a Szív-hangját, hogy térdre essenek előtte még azok is, akik átszúrták. Mi nem egy bosszút állni jövő királyt ünneplünk ma, hanem a szeretet hatalmával érkezőt, aki arra sürget minket, hogy dicsőséges eljöveteléig ennek a szeretet-hatalomnak a tanúi és munkálói legyünk a gyűlölet hatalmának leszerelésén fáradozva.
***
„Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!”
Krisztus Király vasárnapja az egyházi év utolsó vasárnapja, idén november 24-én ünnepeljük.
Krisztus királyi méltóságának a 20. sz-ig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó pápa (pápasága: 1878-1903) az 1900-as jubileumi év alkalmából a 20. század királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítette a jubileumi évet. Akkor világszerte mindenütt a legmagasabb hegyek ormán, illetve magaslatokon kereszteket és Krisztus-szobrokat állítottak föl a Megváltó emlékezetére, közöttük a híres Béke-Krisztus-szobrot az Andok egyik legmagasabb csúcsán.
Az I. világháború után XI. Pius pápa (pápasága: 1922-39) a niceai zsinat 1600. évfordulóján, 1925-ben szentévet hirdetett, melynek mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” A szentév végén rendelte el a pápa a Krisztus Király ünnepét.
Krisztus királyi méltóságának ünneplésével a népek, családok, személyek békéjének urát állította a hívek közé, hangsúlyozva, hogy Krisztus a megtestesüléssel és a megváltó halállal szerezte királyságát a világ üdvösségére. Az ünnepet a pápa október utolsó vasárnapjára tette, 1969 óta az utolsó évközi vasárnapon, november végén, advent előtti utolsó vasárnapon ünnepeljük. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
