Szent Vendel fogadalmi búcsút tartottak Vállajon, a Szentlélek-templomban október 20-án. Kocsis Gábor plébános meghívására a szentmisét az ezüstmisés Illyés Csaba, a Szatmári Egyházmegye általános helynöke, irodaigazgatója mutatta be.
A búcsún jelen volt Heidelsperger István püspöki helynök, esperes, plébános, a Szatmári esperesi kerület lelkipásztorai, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, Radnai Csaba, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata képviselője, Vilmos István, Vállaj polgármestere, a hazai és a határon túli szomszédos települések vezetői, a településeken működő német nemzetiségi önkormányzatok, egyesületek vezetői, képviselői.
A búcsúi szentmise része annak a megemlékezésnek, amelyen a Szovjetunióba, kényszermunkatáborba elhurcoltakra emlékeznek, koszorúznak a templom melletti téren található Málenkij robot emlékműnél. Idén köszöntő beszédet mondott dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, valamint Vilmos István, Vállaj polgármestere.
Januárban lesz 80 éve annak, hogy a második világháború vége felé Vállajról és a Nagykároly környéki sváb településekről közel ötezer embert – okolva őket a háborúért – hurcoltak el málenkij robotra a Szovjetunióba.
Az elhurcoltak fogadalmat tettek, hogy ha hazatérnek, minden évben, Szent Vendel emléknapján, fogadalmi búcsún fejezik ki hálájukat a megmenekülésükért. Vállajon már csak Annuska néni hordozza a szenvedés élő emlékeit, de a fogadalmi búcsú a mai napig tart, mert az elhunytak hozzátartozói őrzik és viszik tovább szeretteik háláját, és emlékeznek.
A Szent Vendel fogadalmi búcsún és a megemlékezésen közel háromszázan tették ezt Vállajon.
Illyés Csaba általános helynök a vállaji fogadalmi búcsúhoz kapcsolódóan, az életünkben megtapasztalt megpróbáltatások értelmezéséről, üzenetéről, Isten más tervéről beszélt.
Életünkben sok minden nem úgy alakul, ahogyan mi azt szeretnénk. Neheztelés van a szívünkben, ha Isten akarata más irányba formája az életünket. Akiket 80 évvel ezelőtt elhurcoltak a Szovjetunióba, hogy kényszermunkatáborban építsék a szocializmust, ők sem így képzelték el a jövőjüket, mégis Istennek a gondviselése, akarata másként irányította az életüket. Vajon miért van ez így? Jó-e ez így? – tette fel a kérdést Illyés Csaba, majd a Szentírásból a választott nép életén keresztül mutatott példát arra, milyen hatással van az ember életére az, amikor Istennek más tervei vannak, mint ahogyan azt mi szeretnénk.
A szentírásban sokszor olvasunk arról, hogy Isten választott népe nem olyan életet élt, mint amilyet szeretett volna, de
idővel rájöttek arra, hogy az isteni végzés a javukra szolgált.
Az egyiptomi rabságból megszabadulva arról ábrándoztak, hogy végre hazamehetnek. Mégis szükségük volt arra, hogy a pusztában eltöltsék azt a néhány évtizedet, amely bár nem a fogságnak, de mégis a hontalanságnak az ideje volt. A nép itt vált Istennek a népévé, hiszen itt, a Sínai hegynél kötöttek szövetséget, illetve itt vált néppé, egységes nemzetté a szó igazi értelmében.
Háborogtak, zúgolódtak, de később megértették annak a több évtizednek az értékét és értelmét.
Krisztus előtt mintegy 600 esztendővel a babiloni és asszír fogságba kerültek és ott töltöttek 70 esztendőt. Itt már fogságban vannak. Ott kellett élniük nemcsak a mindennapi életüket, hanem a nemzetté maradásukat is biztosítaniuk kellett. Távol Jeruzsálemtől megszűnt a templomi áldozatnak a rendje, és ott, Babilonban kialakul a zsinagógai rendszer, a Szentírás olvasása, értelmezése, és ezáltal az Istennel való kapcsolattartásnak is az új módja. Ez az időszak ráébresztette őket egy fontos dologra – összegezte gondolatait a szónok, majd egy mélyebb üzenetre mutatott, ráirányítva a figyelmet a 2025-ös jubileumi év üzenetére.
2025-ben az Egyházunk jubileumi évet ünnepel, amelyben a reményre hív meg bennünket. A jubileum az Ószövetségben gyökerezik, az ószövetségi időszámításhoz kapcsolódik. Isten ugyanis a teremtés pillanatában azt kéri az embertől, hogy hat napot dolgozzon, a hetedik nap pedig pihenjen. A hetedik nap az Isten napja legyen.
A Sínai szövetségkötéskor Isten azt mondja, hat évig dolgozzon a nép, a hetedik legyen a sabbat, vagyis a szombat éve, amikor a föld is pihen, és a hétszer hetedik évet követő évben, vagyis az 50. évben pedig jobelt, jubileumi évet ünnepeljenek, vagyis az az év teljesen Istennek legyen szentelve.
Az legyen az az év, amikor megszűnik minden igazságtalanság, egyenlőtlenség, álljon vissza a szociális egyenlőség, hogy a szegények és gazdagok közötti különbség ne nyíljon még nagyobbra.
De a zsidó nép nem tartja meg az 50. éveket, és amikor Babilonban vannak, rájönnek arra, hogy azokért az évekért kell fogságban lenniük, amelyeket elloptak Istentől, és így a fogság éveit kell Istennek szentelniük.
Helynök atya a templom védőszentje, Szent Vendel példáját is bemutatta, aki szintén másként képzelte az életét. Amikor Vendel rátalált a hitére, eltervezte, hogy a két fontos városba, Jeruzsálembe és Rómába fog elzarándokolni, de Istennek nem az volt az akarata. Rómáig eljutott, de Jeruzsálemig már nem. Visszatérve pedig németföldön elszegődik remetének, majd pásztornak és újra remetének.
Elfogadta Isten akaratát és ennek megfelelően alakította.
Amikor elődeink, azok, akik megélték a deportálás szörnyűségeit, hazatértek, megértették azt, hogy milyen nagy ajándék újra itthon lenni. Ezért fogadalmat tettek, hogy minden évben Szent Vendel ünnepén, templombúcsún adnak hálát a hazatérésükért.
A fogadalom mindig kötelez.
Illyés Csaba atya ennek fontosságát és komolyságát magyarázta a Szentírásban előforduló fogadalomtételek alapján. Többek között megemlítette Jákob történetét, aki miután csellel megszerzi az elsőszülöttségi áldást, idegenbe megy, és fogadalmat tesz: Ha Isten megáld engem, akkor Istenemmé fogadom atyám Istenét, második fogadalma pedig az volt, hogy ha megáldja az Isten, lesznek javai, gazdagsága, akkor tizedet ad az Úrnak mindenből.
A fogadalmak lényege, hogy nemcsak megtesszük a fogadalmat, hanem Isten azt elfogadja és válaszol rá. Jákobot megáldja, visszatérhet később otthonába, testvére, Ézsau megbocsát neki, és Isten gazdagon megáldja családdal, gyermekekkel, vagyonnal.
Jákob fogadalmat tesz, Isten szintén fogadalmat tesz, amelyben megígéri, hogy teljesíti azt, amit ő Jákobnak ígért.
Nagykároly környékén a deportálásból hazatértek szintén fogadalmat tettek, hogy hazatérésükkor elzarándokolnak a nagykárolyi Szentháromság-kápolnába. Boldog Scheffler János püspök körlevélben figyelmeztette őket, hogy „A fogadalom kötelez! Amit Istennek fogadtál, azt tartsd meg, és aszerint élj!”
Vállaj községe még ma is emlékezik a fogadalomra és hálát ad azoknak a nevében is, akik már befejezték földi életüket.
Istennek a terve kifürkészhetetlen, de mindig jó. Ha Isten valamit nekünk ad, akkor azt mindig bőkezű, jóságos, atyai szeretettel adja.
Amikor imádkozunk és kéréssel fordulunk Istenhez, akkor saját elképzeléseinket a legtökéletesebbnek tartjuk, és szinte követeljük Istentől, hogy annak megfelelően cselekedjen, mert az a legjobb számunkra. De Isten tökéletes a szeretetben, a jóságban, ezért ez a gondolkodás nem helyes. Ha Isten nekem valamit adni akar, biztos, hogy az a legjobb, mert ő soha nem ad rosszat.
Ha olyat ad, amely megpróbáltatással is jár – mint az elhurcoltak szenvedése, a választott nép esetében a fogságban levés, vagy saját Fia megváltó kereszthalála, ő azt azért adja, mert isteni bölcsességében, szeretetében mindig tudja, hogy hosszú távon mi a legjobb számunkra. A legjobb az üdvösség, a vele való teljes létközösség, amely végtelen, vagyis örök és teljes boldogság a maga tökéletességében és teljességében.
Isten erre hívott meg bennünket.
Illyés Csaba atya egy újabb példával szemléltette ezt. Dzsingisz kánról írták, hogy szívesen járt vadászni. Volt egy sólyma, amelyet annyira szeretett, hogy mindig magával vitte, hiszen a sólyom a magasból könnyen észrevette a prédát. Egyik alkalommal, amikor Dzsingisz kán eredménytelen vadászatból tért haza, szomjában keresett egy forrást, elővette az ezüstpoharát – amit mindig magánál hordott –, megtörölte, megtöltötte vízzel, de a sólyom kiverte a kezéből. Majd újra megtörölte e kelyhét és megtöltette, de a sólyom ismét kiütötte a kezéből.
Ekkor a vezér haragra gerjedt, és azt gondolta, nem engedheti meg ezt megtorlás nélkül. Ezután ismét megtöltötte a kelyhét, de tőrt is vett a kezébe, és bár szerette a sólymot, átszúrta annak szívét, megölte, amikor a sólyom újra kiütötte a kezéből a poharat. Mivel elapadt a forrás, megkereste az eredetét, és látta, hogy egy oszlásban lévő hatalmas mérges kígyó van a vízben, amely teljesen megmérgezte a vizet.
Sokszor nem értjük Isten akaratát az életünkben, de ő mindig a legjobbat akarja nekünk – zárta elmélkedését Illyés Csaba általános helynök.
Kocsis Gábor plébános a szentmise végén köszöntötte a megjelenteket. Mindenekelőtt megemlítette, hogy most két pappal kevesebben vesznek részt a szentmisén. A búcsúi napok rendszeres résztvevői voltak az idén elhunyt Horváth János és a vállaji születésű Pásztor Károly plébánosok is. Hálás szeretettel gondolt rájuk, majd az elmélkedéshez kapcsolódóan úgy fogalmazott, hogy a múltunkon, szeretteinken, felebarátainkon keresztül Isten nevel bennünket, megragad minden lehetőséget, hogy egyfajta dinamizmusra irányítsa a figyelmünket.
A plébános hálát adott Annuska néniért is, aki a málenkij robotból kiszabadultak egyetlen még élő tagja. Gábor atya azt tapasztalta Annuska néni, az elhurcoltak, köztük az ő nagyszülei életében is, hogy a vágyaik nem az emberek által vágyott dolgokra irányulnak, hanem azzal az érzékenységgel rendelkeznek, amellyel a mindenható Isten neveli az embert.
Az isteni kinyilatkoztatásnak van egy dinamizmusa. Az elhurcoltak többsége is rendelkezett Isten országa iránti érzékenységgel, és Szent Vendel is erre nevel. Magukkal hozták a szenvedés, a megpróbáltatás, a nélkülözés áldását, amelyet itthon tudtak kamatoztatni azáltal, hogy Isten országára irányuló érzékenységükben meglátták a nélkülözőket, a bajba jutottakat és látják azt, hogy hol kell szolgálni, tudják, hol van a helyük Isten országának építésében. A ma élők közül is sokan rendelkeznek ezzel a „málenkij robotos hagyatékkal” – fogalmazott Kocsis Gábor plébános.
A szentmise végén ezüstmisés áldásban is részesültek a jelenlévők, Illyés Csaba püspöki helynök atya ebben az évben ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját.
Isten éltesse Illyés Csaba helynök atyát, életére és szolgálatára Isten áldását kérjük!
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
