Szentírási részek:
Olvasmány: Bölcs 7,7-11 – A bölcsességgel együtt minden más javat megkapunk.
Szentlecke: Zsid 4,12-13 – Az Isten szava… megítéli a szív gondolatait…
Evangélium: Mk 10,17-30 – Valami még hiányzik neked…
Kedves Testvérek!
Az előző vasárnapi szentírási részek alapján az ember személyes kapcsolatával, a házassággal és a családdal foglalkoztunk, arra figyelve, hogy mi az Isten terve ezekre vonatkozóan. Ma a teremtményekkel való kapcsolatunk a téma. Azt vizsgáljuk, hogy Istennek milyen terve tárul elénk az elhangzott szentírási részekben.
A Bölcsesség könyvének részlete – amely elhangzott az olvasmányban –, bemutatta nekünk, hogy Salamon király számára hogyan tárult fel Isten rá vonatkozó terve. Uralkodásának kezdetén bölcsességet kért Istentől, és Isten megadta neki. Leszállt rá a bölcsesség lelke, és hozzá mérten semminek tartotta a gazdagságot. Azt tapasztalta és azért adott hálát, hogy a bölcsességgel együtt a többi javakban is részesült és mérhetetlen gazdagságot kapott tőle.
Az elmúlt vasárnap azt érthettük meg, hogy Isten szeretetének a befogadása a házastárs-, a család-, a felebarát- szeretetének lesz a „hajtómotorja”, ma pedig azt, hogy a bölcsesség lelkének befogadása (ami ugyancsak az Isten teremtő szeretetének a befogadása), az evilági javak helyes szeretetének lesz a „hajtómotorja”. Avilai Teréz nagyon egyszerűen ezt így fogalmazza meg: „Ha tiéd Isten, tiéd már minden!” Aki Istent befogadja, mérhetetlen gazdagságot kap tőle, mert minden az övé.
Az evangéliumban múlt vasárnap egy farizeusi kötekedő kérdés: „szabad-e a férjnek elbocsátania feleségét?” – szolgált alapul Jézusnak, hogy kifejtse tanítását a házasságról. Ma egy Jézust tisztelő valakinek a kérdése: „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” – adott alapot arra, hogy Isten teremtményei hogyan használják helyesen a világ javait.
Nem elég Isten parancsainak a külső megnyilvánulásokban való megtartása, hanem teljes belső ráhangolódásra, Isten ajándékainak, teremtményeinek, a teremtő szándéka szerinti használatára van szükség az üdvösséghez. Ez az, ami nagyon sokszor hiányzik belőlünk. Nem használni akarjuk, hanem birtokolni a ránk bízott javakat, pedig kisajátítani, birtokolni csak nagyon keveset tudunk, használatra viszont Isten minden teremtményét rendelkezésünkre bocsátja, így mérhetetlen gazdagságot kapunk tőle.
Az egyik évben a Bükk alján táboroztunk. A gyalogtúráról visszatérve Tard hosszú utcáján igyekeztünk a táborhelyünk felé, amikor egy ház homlokzatán különös felírást vettem észre: „Itt Isten a gazda, mi csak lakók vagyunk.” Ebben az egy mondatban benne van az egész mai prédikáció! Az egész világegyetem „homlokzatára” illő felírat ez – itt Isten a gazda, mi csak lakók vagyunk.
Testvéreim! Az Isten szava eleven, minden föl van fedve és nyitva van azelőtt, akinek számadással tartozunk. Jézus mindnyájunkat, akik itt vagyunk megkedvelt és hív a követésére. El kell gondolkodnunk azon, hogy mi az, amihez ragaszkodunk, amivel a vállunkon nem férünk át a „tű fokán”. Mi az, amit a világ javaiból birtokolni akarunk és nem használni? Ha találunk ilyet, ne szomorúan távozzunk, hanem örömmel adjuk át a GAZDA helyét az Úrnak és csak lakói legyünk az Ő HÁZÁNAK, így fogjuk megtapasztalni, hogy mindent felülmúló gazdagsággal tölt el bennünket. Ha Isten a Gazdánk, akkor minden a mienk, már itt a földön – bár üldözések közepette – szabadon használhatjuk Gazdánk minden teremtményét, az eljövendő világban pedig az ő örök életének és dicsőségének részesei leszünk.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
