A nyíregyházi Szent Imre köznevelési intézményhez nagyon sok család kötődik, öregdiák szülők gyermekei, unokái, vagy éppen tanárként visszatérő pedagógusok gazdagítják jelenlétükkel a közel ezerfős közösséget. Bár az iskola nagy múltra tekint vissza – hiszen jogelődje az 1921-ben alapított Királyi Katolikus Gimnázium –, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapítása óta mintegy három évtizednyi idő telt el, és ez idő alatt több papi hivatás is született itt, így paptermő iskolának is mondják a többcélú köznevelési intézményt.
Itt döntött a papi hivatás mellett Máté Péter atya is, aki ettől a tanévtől az intézmény lelkivezetői feladatait is ellátja.
Vissza az alma materbe. A 2024/25-ös tanévtől az intézmény élére pedig egy olyan vezető került, aki egyetemi tanulmányait kivéve 14 éves kora óta tartozik az iskolához. Tamás Éva szentimrés diák volt, itt kezdte pedagógusi pályafutását is, majd igazgatóhelyettesként segített a vezetésben. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Tormássiné Kapitány Ágotha intézményvezető nyugdíjba vonulása után pedig 2024. július 2-i hatállyal kinevezte őt az intézmény vezetőjének.
– Ismerkedjünk meg tehát Tamás Éva intézményvezetővel, ki is ő valójában, hogyan látja az iskolát, mik a tervei, az elképzelései a vezetői munkájáról.
– A kinevezésem óta párhuzamosan két nagy feladatkört kellett ellátnom, még voltak igazgatóhelyettesi feladataim, és már küszöbön volt az új tanév, azt is elő kellett készíteni. Ez volt a mély víz, és most már látom, nem az alagút végét, hanem az alagutat.
A nyíregyházi Szent Imre köznevelési intézmény valóban egy nagy család. Egyrészt szerte a világban találkozhatunk szentimrés diákkal, másrészt vissza-visszatérnek ide az itt végzett fiatalok családtagjai, testvérei tanulni, valamint a pedagógus végzettségűek tanítani. Jelenleg is az intézmény három helyetteséből kettő szentimrés diák volt, a gazdasági vezetőnk, több kolléga, a most kinevezett iskolalelkész, Máté Péter atya is, valamint Csordás Gábor plébános – akinek plébániája idén augusztus 1-től a Szent Imre egyházközséget is ellátja. Jómagam is visszatértem ide az alma materbe.
– Ennyi év alatt számtalan izgalmas élménnyel is gazdagodott az életed. Megosztanál az olvasókkal egy-egy szép emléket?
– Nehéz kiemelni egy-egy kedves emléket, hiszen olyan régóta vagyok már ennek a közösségnek a tagja.
Diákként is nagyon szerettem ide járni, bár akkor még szombaton is volt tanítás, és havonta egyszer mehettünk haza, de annak az időszaknak is megvolt a maga szépsége. Szinte mindenki kollégista volt, mert akkor még nem volt olyan jó a tömegközlekedés, mint napjainkban, így a közeli településekről érkező diákok, pl. a nagykállóiak is kollégisták voltak. Mindig megmosolyogtat, ha arra gondolok, hogy a havi egyszeri hazautazás után, vasárnap délután a kollégiumba visszatérve mindenki előszedte az otthonról összecsomagolt elemózsiát, süteményt és ezeket közösen, egymással megosztva fogyasztottuk el a szobatársakkal.
2002-ben végeztem az egyetemen, és abban az évben az iskolának éppen matematika tanárra volt szüksége, így Megyesi Mária akkori igazgatónő meghívására jöttem ide tanítani, és azóta is itt dolgozom. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és velem együtt talán a munkatársaim is elmondhatják ezt.
A pedagógusi pályám elején egyszer meglepetést szerveztünk igazgatónőnek, akinek a születésnapja éppen a nyolcadikos központi felvételi napjára esett. Előző este titokban feldíszítettük az irodáját, a közepén egy hatalmas, papírból készült tortával. Másnap reggel a kulcsra zárt irodában várakoztunk rá, teljes titokban. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődött, amikor a zárt ajtók mögött a kollégái várták és énekelve köszöntötték. A papírtortából az egyik kolléga bukkant fel, kezében egy ehető, igazi tortával és virággal.
– Minek köszönhető az, hogy sok szülő ezt az iskolát választja gyermekeiknek, vagy hogy pedagógusok térnek vissza ide tanítani?
– Diákként megtapasztaltuk a közösség összetartó erejét, ez bátorított bennünket arra, hogy dolgozni is itt akarjunk. Egyrészt, hogy itt maradhassunk ebben a közösségben, másrészt, hogy továbbadjuk ezt az élményt a következő generációnak. Nagy szükség van rá, mert sajnos nagyon sok lelkileg sérült fiatal bolyong a világban, nincsenek értékek az életükben, csaponganak, céltalanok. Kell, hogy minél több pozitív példát lássanak.
Nagyon jó a közösségünk. Ezt igazolja a más iskolákból érkező kollégák tapasztalata. Azt mondják, hogy összehasonlíthatatlan a két nevelőtestület. Nálunk nincs klikkesedés, senkit nem rekesztünk ki, nincs rosszindulat, áskálódás, szakmai féltékenység. Együttműködőek a szakmai munkaközösségek is, megosztják egymással ötleteiket, tudásukat. Ez nekünk a nagy erősségünk. Ehhez kell egyfajta keresztény szemléletmód is, mert ha nem is értek egyet egy kollégával, attól még nem akarok neki rosszat. Szeretni kell egymást!
A szeretet azt jelenti, hogy elfogadom a másikat olyannak, amilyen, próbálom szeretni a gyengeségeivel, hibáival együtt, és segítem őt. Erőszakkal nem lehet megváltoztatni a másik embert.
Persze nálunk sem tökéletes minden, hiszen emberek vagyunk, de ezt az elfogadó légkört átveszik a kollégák, és ezt adják tovább.
– „Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz.” (Lk 6,43) Lefordítva ezt a közösségi élményre, ahogyan megélik a pedagógusok a közösséget, azt tudják tovább adni a diákoknak.
– A diákok életük legfontosabb szakaszát itt élik meg, a legtöbbet velünk vannak. A tanév alatt kevesebb időt töltenek a családban, mint az iskolában. Otthon este és reggel van együtt a család, de sajnos látjuk azt, hogy ez az idő is szűkül, a szülők egyre elfoglaltabbak. A gyermekek éhezik, hogy meghallgassuk őket, ez arra enged következtetni, hogy nagy figyelemhiányban szenvednek.
– Az idei Mladifesten (Medjugorjei Nemzetözi Ifjúsági Találkozó) elhangzott fiatalok tanúságtételének nagy része arról szólt, hogy azért nem akarták már az életüket, lettek szenvedélybetegek, mert nem voltak szeretve. A mai fiatal legnagyobb szenvedése, hogy a családban nem kapnak szeretetet.
– Ugyanígy az elfogadás hiánya is nehézséget okoz a fiataloknak. Fontos, hogy értékesnek érezzék magukat. Nem lehet mindenki kiváló vagy jeles tanuló. Talán bukdácsol egy tantárgyból, de a sportban, művészetekben kiváló lehet.
Meg kell találni minden gyermekben azt, amiben jó, és azt kell benne erősíteni. Minden gyermek értékes, mindenkinek van feladata.
– Lehet erre kellően figyelni ebben a munkatempóban?
– Ehhez kell az igazi elhivatott pedagógus, aki nem munkának, hanem hivatásnak tekinti ezt a pályát. Úgy gondolom, alapvetően
arra törekszünk a munkatársaimmal, hogy pedagógusok legyünk, nem pedig csak tanárok.
Pedagógusnak lenni, nevelni, példát mutatni, ez a feladatunk. Sajnos a társadalom véleménye a pedagógusokról eléggé megosztó, és ez elszomorít bennünket.
De hiszem, hogy a Jóisten azt várja tőlünk, hogy abból a helyzetből hozzuk ki a legjobbat, amelyikben éppen vagyunk. Életünk olyan, mint egy mozaik, vannak benne fényesebb és sötétebb kövek, de az egész együtt rakja ki az életünk képét. A közösség is ilyen, vannak emberek, akik fényesebbek, nagyobb szerephez jutnak, és vannak, akik csak a héttérben tevékenykednek. De mindenkire szükség van, így áll össze a kép egésszé.
– Minden egyes vezető egy-egy új színt hozott az intézmény életébe a személyiségéből is adódóan. Mivel fogod gazdagítani az itteniek életét?
– Én eleve reál, matematika, fizika szakos tanár vagyok. Az eddigi igazgatók nyelv, humán szakosak voltak, már ebben is látható az a különbség, hogy máshogy látunk bizonyos dolgokat. A helyettesi munkám során is megtapasztaltam azt, hogy teljesen másként gondolkodunk bizonyos dolgokban, ami nem baj, így volt kerek az egész. A vezetés tekintetében egyben kell látni az egész rendszert: az óvodát, általános iskolát, gimnáziumot, kollégiumot, és mindegyiket egyformán erősíteni kell, mert ezek egymásra is épülnek. A cél, hogy egy szintre emeljük ezeket.
Ami számomra fontos, hogy amikor a gyermek óvodában vagy iskolában van, akkor megkapja a megfelelő szakmai tudást, és vigyázni kell arra, hogy az egyéb tanórán kívüli foglalkozások aránya ne csússzon el. Kellenek a különórák, de vigyázni kell a határokra, hogy ne váljunk szórakoztató, vagy kulturális központtá. Persze vannak gyerekek, akik visszaélnek a lehetőségekkel, és később bánkódnak, ha az a tanulás rovására megy. Igyekszem a határokat meghúzni.
Sokat jelentett nekem a kollégium mottója:
„Tartsd meg a rendet, és a rend meg tart téged!” Ez a mérvadó az életemben, a munkámban.
Meg kell határozni egyértelműen a feladatokat, az elvárásokat, a fontossági sorrendet be kell tartani. Nem tolom magam előtt a feladatokat. Nem szeretek kapkodni, inkább előre dolgozom. Ez az erősségem. Talán következetes vagyok?
– Az igazgatói kinevezéseddel a legmagasabb szintre kerültél a vezetésben, irányítanod kell, döntéseket hozni. Ez a kollégákkal egy más jellegű kapcsolódást jelent majd.
– Azt gondolom, nem lesz zökkenőmentes, de úgy éreztem, hogy a kollégák nagyon örültek annak, hogy Palánki Ferenc püspökúr engem kért fel az intézmény további vezetésére, még meglepetés bulit is szerveztek nekem, és megajándékoztak egy általuk összeállított túlélő dobozzal is. Sok-sok biztató szót kaptam tőlük, bátorítottak, hogy itt vannak mögöttem.
Azt is tudnunk kell, hogy a vezetés során nem mindig van arra lehetőség, hogy az ember mindent megmagyarázzon, hogy mire miért van szükség. Ez esetleg okozhat majd egy kis nehézséget, de én is mindent meg fogok tenni, hogy minél kevesebb legyen a súrlódás.
22 éve tanítok itt, ismerjük egymást, és nagyon jó közösséget veszek át. A zökkenőmentes indulás ennek is lesz köszönhető. Átlátom az egész intézményt, ismerem a lehetőségeket, az erősségeket, a kialakult hagyományokat, akár a hiányosságokat is. Ha egy más intézményből érkező vezetőt kaptunk volna, több időre lenne szüksége ahhoz, hogy átlássa ezt az egész rendszert. Nekem erre már volt 22 évem.
– Milyen lehetőségek várják az ide érkező diákokat?
– Diákjaink közül sokan tagjai a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást erősítő Rákóczi Szövetségnek, amelyhez önkéntes alapon lehet csatlakozni. Számtalan kirándulás, táborozás színesíti az életüket. Nagyon népszerű a cserkész közösségünk is, valamint a KÉSZ nyíregyházi csoportjához tartozó ifjúsági tagozat.
Intézményünk lényeges princípiuma a kulturális nevelés, így az intézménybe integrált alapfokú művészetoktatás keretein belül 2013-ban megvalósult zeneművészeti képzés diákjaink számára lehetőséget ad a kultúra világába való elmélyülésre.
– Milyen feladat előtt áll az intézmény az elkövetkezendő hónapokban?
– Szeptembert, októbert a beiskolázásra építjük. Szeretnénk, ha még jobban látnának bennünket a városon belül is. Mára már több felekezetnek van köznevelési intézménye Nyíregyházán, így mi is jobban, tudatosabban foglalkozunk a beiskolázással.
Éppen ezért szeptember első hetében családi napot szervezünk az óvodásokkal, majd a tavaly kezdődő „Légy egy napra szentimrés” programot kínáljuk az egyházmegye és a város általános iskoláik 8. osztályos diákjainak.
Szeretnénk megéreztetni az itt uralkodó törődő, elfogadó feelinget a fiatalokkal, hogy lássák, jó szentimrésnek lenni. Van PR-munkaközösségünk is, akiknek tagjai aktívan részt vesznek az intézményünk népszerűsítésében.
***
A Szent Imre köznevelési intézmény nagy múltra tekint vissza, magas színvonalának alapkövét már az 1921-ben indított Királyi Katolikus Főgimnázium letette, amelynek padjait számos országosan elismert tanítvány koptatta. A rendszerváltás után dr. Seregély István egri érsek és Kiss István, a Szent Antal-templom plébánosa kezdte el a katolikus iskola újjászervezését, melynek munkálataiba bekapcsolódott dr. Váradi József kanonok, később pápai prelátus, püspöki helynök. 1992-ben a Szent Imre Katolikus Gimnázium elkezdte működését, és fejlődése töretlenül ível egészen a mai napig. Az akkor még közel hetven diák létszáma mára megközelítőleg 800 főre duzzadt, akiket jelenleg több mint 100 tanár nevel és oktat a különböző intézményegységek keretein belül. Az elmúlt 32 év során az intézmény folyamatosan bővül, korszerűbbé válik, tartja a lépést a kor elvárásaival, és a fenntartó segítségével ma az intézmény öt szervezeti egységében kínál minőségi nevelést, oktatást. A pedagógusok arra törekszenek, hogy minden közösségben – legyen szó óvodai csoportokról, általános iskolai vagy gimnáziumi osztályokról, kollégiumi társaságokról vagy olyan kapcsolatokról, amelyeket a zene és a kultúra köt össze – olyan légkört teremtsenek diákjaink számára, ahol jó megélni a mindennapokat, ahol a Szentlélek rendkívüli ajándékát – a talentumokat – igaz szívvel kamatoztathatják és állíthatják mások szolgálatába, valamint büszkék lehetnek az elsajátított ismeretekre és intézményükre.
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
