Szentírási részek:
Olvasmány: Bölcs 1,13-15; 2,23-24 – Isten halhatatlanságra teremtette az embert
Szentlecke: 2Kor 8,7. 9. 13-15 – Tűnjetek ki a jótékonykodásban
Evangélium: Mk 5,21-43 – … mondom neked, kelj föl!
Kedves Testvérek!
Miután szemléltük az Isten – az emberben félelmet keltő – természeti és gonosz erők feletti hatalmát, a mai szentírási részek az élet forrását és Urát mutatják be nekünk. Amint az elmúlt vasárnap megértettük, hogy a viharba került tanítványok félelmének az volt az oka, hogy még mindig nem hittek, úgy ma is, az élet elvesztése miatti félelmünk (halálfélelmünk) legfőbb oka a hitünk gyengesége.
A mai olvasmány, a Bölcsesség könyvéből elhangzott részlet nagyon egyszerű szavakkal mutatta be, hogy a halált nem Isten alkotta. Ő nem leli örömét az élők pusztulásában.
Ő mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja.
A halál nem teremtmény. Bár az ember leggyakrabban egy kaszás emberi csontvázzal, vagy koponyával ábrázolja, a halál nem egy létező valóság, hanem az élő valóság „pusztulása”. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigységének következménye az Isten életéből való „kiszakadásunk”, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják a halált. Így gondolkodik az ószövetségi Istenben hívő ember a halálról, és sóvárogva várja a Messiást, a Megváltót.
Az elhangzott evangélium ezt az ószövetségben várva várt Megváltót mutatta be, amint azon fáradozik, hogy az embernek élete legyen. Meggyógyítja a megsérült, és „felébreszti” a kihunyt életet.
Mi most, ezen az évközi 13. vasárnapon már nem úgy gondolkodunk ezen az evangéliumi történeten, mint ami Jézus földi nyilvános működése idejében történt, hanem úgy, ahogyan ő bízta ránk: Hogy a Szentlélek vezetésével megértsük és tanítsuk testvéreinket mindannak megtartására, amit ő tanított (parancsolt) nekünk.
Először is, Testvérek, Krisztusnak olyan Egyházává kellene válnunk, amelyről hitelt érdemlően az a hír járja, hogy ott Jézussal lehet találkozni, hogy Jézus „ruhájának a szegélyét lehet benne érinteni”. Ilyen Egyházat a saját erőnkből nem tudunk formálni. Szükségünk van arra a megelőlegezett kegyelemre, amellyel Jairus és a vérfolyásos asszony Jézus közelébe férkőzött. Csak ha felismerjük, hogy „haldoklik” bennünk az élet, mint Jairus leányában, „elszivárog belőlünk az életerő”, mint a vérfolyásos asszonyból, és Jézusnál keresünk bizalommal gyógyulást és életet, akkor ő erőt áraszt belénk, megfogja a kezünket, akkor fogja tudni bennünk és általunk folytatni az ő művét. Jézus ma vágyat akar ébreszteni bennünk, hogy ilyen Egyházzá legyünk, és alig várja, hogy kielégíthesse ezt a vágyunkat.
Ne okoskodjunk, ne kételkedjünk! Bízzuk rá magunkat, engedjük őt és az ő Szentlelkét működni bennünk.
Ma nagyon sok testvérünkben „halálán van” az Istentől kapott élet, és nagyon sokakból, nem csupán 12 éve, folyamatosan szivárog a keresztségkor beléjük ömlesztett, éltető Krisztus vér. Ma Jézus az ő Egyháza által akar elmenni a Jairusokhoz, és akarja közölni éltető erejét az ő ruhája szegélyét hittel érintőkbe. Az ő Egyháza által akarja kinyilatkoztatni halált legyőző éltető erejét, és Egyházára bízza, hogy „adjon nekik enni”, táplálja azokat, akiket ő meggyógyított, akiket életre keltett.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
