A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap ünnepén, május 23-án, papi rekollekcióra jöttek össze a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai Debrecenben, az Egyházmegyei Kateketikai Központban. A rekollekción – amelyen Bosák Nándor, az egyházmegye nyugalmazott püspöke is részt vett –, Molnár József László digitális kommunikátor, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) tagja tartott előadást a mesterséges intelligenciáról.
Ezután Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutatott be a Szent Anna-székesegyházban, amelyen az egyházmegye papjai hálát adtak papi hivatásukért, különösen is az idén pappá szentelésének 25. évfordulóját ünneplő Szenes István, Pócspetri plébánosáért.
A főpásztor a szentmisét az egyházmegye papjaiért, valamint az egyházmegyéért ajánlotta fel. Az alábbiakban a püspök atya homíliáját olvashatjuk.
Jézus Krisztus örök papságában részesít bennünket kétezer év óta, és újra meg újra kiválasztja azokat, akik képviselik őt az emberek között. Szent Pál apostol arról beszél, hogy mennyi üldözést kellett elszenvednie, megkövezték, megvesszőzték, hajótörést szenvedett, és azt mondja, hogy ennél mégis a legnagyobb az egyházakért, az általa alapított közösségekért való aggodalom.
Május 21-én, a görögkatolikus székházban rendezett „Mit mond a Lélek az egyházaknak?” című konferencián, Kocsis Imre atya tanszékvezető egyetemi tanár, biblikus professzor arról beszélt, hogy Szent Pál apostol hogyan tesz tanúságot a Szentlélekről. Az apostol szolgálatát jelek és csodák kísérték, sok mindent átélt, és mégsem ezeket tartja a legnagyobb csodának az életében, hanem, hogy a sok szenvedést el tudta viselnie Jézusért. Az az igazi csoda az ember életében, ha a körülményektől, hangulatától, helyzetétől függetlenül is kapcsolatban tud lenni az Istennel, aki jelen van.
Szent Pál apostol legnagyobb csodája az volt, hogy állandóan Isten jelenlétében tudott lenni. Ez az isteni jelenlét kell hogy bennünket is boldoggá tegyen. Szent Pál azt írja az élete vége felé: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam” (2Tim 4,7). Nem azt mondta, hogy győztem, de megharcoltam. Ezen az úton kell járnunk nekünk is nap mint nap, felvenni az életünk keresztjeit és kitartanunk Jézus mellett. Ki kell mondani: Igen, Uram, mindennel együtt, vagy mindennek ellenére hiszem, hogy itt vagy velem. Az egész papi életemet vedd a kezedbe, hogy konszekráld.
Varga László kaposvári megyéspüspök egyik könyvében az életünk szentmiséjéről ír. A szentmisén bemutatjuk Krisztus áldozatát, és utána kilépünk a templomból, Krisztus mutat be bennünket, mint áldozatot az Atyának, azáltal, ahogyan a szenvedéseinket viseljük, a szolgálatunkat végezzük. Tudjuk, hogy bennünket is kiválasztott az Isten,és nem ítélt a kereszthordozásra, hanem meghívott, hogy kövessük őt, vegyük fel a keresztünket nap mint nap.
Sokszor nincs kedvünk hozzá, de ez nem kedv kérdése, mert éppen azáltal dicsőítjük meg az Istent, hogy meghozzuk életünk áldozatát, bemutatjuk életünk szentmiséjét, minden nap odatesszük a paténára az életünket, a szeretteinket, a ránk bízottakat, és ilyen lelkülettel felajánljuk, hogy konszekrálja, alakítsa át, tegye szentté, emelje föl azt magához a profán világból.
Felséges a mi hivatásunk, de nagy a veszély, aminek ki vagyunk téve. A szentségek révén rajtunk keresztül szenteli meg Isten az embereket, ezért a legnagyobb veszély a gonosz számára a mi hűségünk, odaadott életünk, és ezért mindent meg akar tenni, hogy eltántorítson minket.
Jó néha újraolvasni a Jelenések könyvéből azt a részt, hogy mit mond a Lélek az egyházaknak. A mai ünnep is alkalmas arra, hogy visszatérjünk az első szeretethez. Ráirányítja a figyelmünket arra, hogy kihez tartozunk, kit képviselünk, kinek adtuk oda az életünket.
„Ott van az életem Isten tenyerén” – énekelte 40 évvel ezelőtt Ferenczy Rudolf (Dax) egy ifjúsági énekben. Minden ember élete ott van Isten tenyerén, és fontos, hogy a mi szolgálatunkon keresztül is megérezzék Isten szeretetét.
Régen a papszentelés szertartásában az újonnan szentelt pap kezét – amit a püspök felkent krizmával –, hozzákötötték a kehelyhez.
Hozzá van kötve a kezünk a kehelyhez, Krisztushoz, ott vagyunk a kezében, és kérjük, hogy szenteljen meg bennünket. Így imádkozunk a harmadik kánonban: „Ő tegyen minket neked szentelt örök áldozattá”. Akkor tud örök áldozattá tenni, ha mi is képesek vagyunk erre, ezért újítsuk meg odaadottságunkat.
Segítsen bennünket a mai szentmise kegyelme, a mai találkozás öröme, hogy valóban hitelesen, hűséggel tudjuk végezni papi szolgálatunkat a lelkek javára és Isten dicsőségére” – zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
A szentmisén a püspöki hivatal munkatársai is részt vettek.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
