Szentírási részek:
Olvasmány: Iz 25,6-10a Az Úr lakomát rendez
Szentlecke: Fil 4,12-14. 19-20 – Az én Istenem, gazdagságának mértéke szerint, a ti szükségeteket is bőségesen kielégíti majd, a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségben.
Evangélium: Mt 22,1-14 – Példabeszéd a királyi menyegzőről
Az Igeliturgia előtt (aki otthonában olvassa, a dőlt betűs rész után olvassa el a három szentírási részt).
A mai szentírási részekben folytatódik a mennyek országáról szóló tanítás. Hitünk központi igazsága, hogy Isten magához vonz bennünket. Életünk beteljesedése a vele való egyesülés, az örök életben. Ez az Istenben való örök élet ma, a lakoma képében tárul elénk.
Izajás a halál megsemmisítése fölötti öröm lakomájáról beszél, amelyet az Úr szervez.
Pál apostol pedig a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségről, amelyben Isten minden szükségletünket bőségesen kielégíti.
Az evangéliumban Jézus a fiának menyegzőt rendező király személyében mutatja be a minket mennyei lakomára hívó Atyát.
Kedves Testvérek!
Remélhetőleg még mindnyájunkban él a közös étkezés felemelő, személyes kapcsolatainkat mélyítő élménye. Rohanó világunkban jó lenne újra meghonosítani ezt a gyakorlatot, hogy a családi asztalnál megélt szeretetközösség ébren tartsa bennünk a mennyei lakoma utáni vágyat. A közös étkezések előtti ima, Isten jelenlétébe helyezkedésünk a mennyei lakomára, Istennel való közös étkezésre irányítja a figyelmünket. Ha az édesanyák ennek tudatában készítenék a vasárnapi ebédet a család számára, felérne az egy jól sikerült hittanórával. Ők maguk és gyermekeik is könnyebben megértenék, hogy miért boldogok azok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára. Ebben az Igeliturgiában erről a lakomáról van szó, nem a szentmiséről. A szentmise ennek a lakomának a földi liturgiája, itt még azt mondjuk „válaszul”, hogy nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Ott majd azt fogjuk „mondani”, nem vagyok méltó, hogy hajlékodba lépjek, mert az Isten arra a „lakomára” hív, amelyet Fia számára rendez a mennyek országában.
A szentmise olvasmánya nagyon szemléletes képpel mutatja be, hogy Isten milyen lakomát rendez. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat… Ahol leveszi a leplet és a fátyolt, megsemmisíti a halált, letörli a könnyet… Örüljünk és ujjongjunk szabadításának. Mintha Izajás látná azt a mennyek országát, amelyet a messiás nyitott meg számunkra, halál fölötti győzelmével. E lakoma képével betekintést ad nekünk a mennyek országába.
Az evangéliumban Jézus maga közli velünk a mennyei Atya meghívását a vele való asztalközösségre. A zsidó elöljárókat azzal szembesíti, hogy a prófétákkal küldött meghívást nem fogadták el, és most, amikor már minden készen áll, amikor már itt van a Fiú, akinek a menyegzőjére szóló meghívást ő maga adja át, nem törődnek az Isten ügyével, mindenki a maga földje és üzlete ügyeivel foglalkozik. Talán bennünk is felmerül a méltatlankodás, hogy hogy lehetnek ilyen hálátlanok a zsidók, ugyanakkor magunkra is ismerünk, hogy mi, akik már tudjuk, hogy Jézus a mi üdvösségünkért, a mi mennyei lakomára vezető utunkért vállalta a kereszthalált, mégis fontosabbnak tartjuk a földi dolgokat, mindennapi üzleteinket, mint az örök életet, az Úr mennyei lakomájára való bejutást.
A példabeszéd további része is érinti a zsidókat, és minket, mai keresztényeket is. Ha a választottak nem fogadják el a meghívást, akkor Isten az idegeneket, a pogányokat, a bűnösöket hívja, velük tölti meg a menyegzős házat, a mennyek országát. Valójában a zsidók feladata lett volna ennek a meghívónak a továbbítása a pogányok felé, ma pedig a keresztények, Krisztus Egyházának a feladata ez. Ha nem vesszük komolyan ezt a feladatunkat, kívül maradunk. Ha pedig a „keresztutakról” meghívottak közé beállunk, de nem osztozunk az asztalközösség örömében, nem fogadjuk el az Atya által felkínált menyegzős köntöst, kivettetünk onnan.
Az evangélium utolsó mondata egy összegző záradék, a zsidó vezetőknek és az elbizakodott keresztényeknek szól. A menyegzős ház megtelik, sokan vannak a meghívottak, de kevesen lesznek köztük a választott népből és az elbizakodott keresztényekből.
Pál apostol egy más képpel, a szeretetből való adakozás képével irányítja figyelmünket az örök élet felé. Önmagáról elmondja, hogy függetlenné vált a földi dolgoktól. Mindenre képes Jézusban, aki erőt ad neki. Ő a damaszkuszi „útkereszteződésben” kapta meg a meghívót, és megkeresztelkedett, felvette a menyegzős köntöst. Azért ment a filippiekhez, hogy őket is meghívja Jézus „lakomájára”. A tettekben megnyilvánuló hitük láttán így köszöni meg adományaikat: „Jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok. Az én Istenem, gazdagságának mértéke szerint, a ti szükségeteket is bőségesen kielégíti majd a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségben.” A Jézus Krisztus által elnyert dicsőség, az az örök élet, az a „mennyei lakoma”, amelyre az éhezőknek megtört kenyér, a rászorulóknak adott alamizsna, belépőül szolgál. Bár a mi közösségünk tagjainak tanúságtevő élete láttán is sokan így kiálthatnának: Legyen dicsőség Istennek, a mi Atyánknak örökkön örökké! Az ámen előtt, befejezésül még egy bíztatás: az áldozás előtti kijelentést szívleljük meg, vágyakozzunk tiszta szívből a mennyei lakoma boldogságára, és élő hittel valljuk: „Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára!” Ámen.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
