Ne feledkezzünk meg a bevezető titkok reggeli imába való beépítéséről, amit a múlt havi elmélkedés elején ajánlottam!
Mi, a Szent László Imaszövetség tagjai, papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk, egyházunknak ezt a gondját visszük Isten elé. Mi már tudjuk, hogy imádságunk ebben a hónapban sem merülhet ki az adott Rózsafüzér tized elmondásában. Mivel Jézus a mi örök Főpapunk, rá figyelünk, az ő társaságában akarunk lenni, hogy szemléljük a tökéletes pap életét. Tesszük ezt azért, hogy egyre mélyebben megismerjük az ő papi szolgálatát, és átérezzük, hogy mire hívja ő azokat, akikre rá akarja bízni papi szolgálatának folytatását. Azért is szemléljük Jézus papi tevékenységét, hogy felismerjük, milyen közreműködést vár ő a körülötte lévőktől, milyen környezetben tud ő igazán, övéinek papja lenni. Ezt pedig azért tesszük, hogy mi is tudjunk olyan közösséget alkotni, amelynek tagjai készek közreműködni Krisztus papjaival, szeretettel segítik őket papi szolgálatukban. Olyan közösséget, amelyben öröm papnak lenni, amelyben fel tudjuk ismerni isten erejének megnyilvánulását papjaink szolgálatában.
Ebben a hónapban, a Szent László Imaszövetség tagjai, lakodalomban leszünk. Jézus minket is mint mai tanítványait, magával visz Kánába, ahol az ő édesanyja is ott van. Jó társaságba kerültünk, mulassunk szabadon, de legyen nyitva a szemünk és a szívünk, mert nem tudjuk, kinek a lakodalmában vagyunk. Jézus pedig azért hozott ide magával, mert itt is, ebben a környezetben is, a jelenlévők által is tanítani, nevelni akar bennünket.
A tized imádkozása közben (az üdvözlégyek által) Máriába öltözködve szemléljük a titkot. És most itt vagyunk, ahol Szűz Mária is jelen van. A lakodalomban tőle kapjuk az első tanítást. Lehet, hogy mi is észrevettük, hogy valami megváltozott. Alábbhagyott a jókedv, mintha valami gond lenne? Mária észreveszi az öröm alábbhagyásának okát, és nem kibeszéli azt, nem szóbeszédet indít, hogy milyen figyelmetlen a meghívó, hanem szól Jézusnak.
Lakodalomba jöttünk, és az imádság iskolájában találjuk magunkat. Mária megtanít minket, hogyha a közösségben valamilyen zavar támad, vigyük azt Jézushoz. Ne a „bűnöst” keressük, hogy mutogathassunk rá, hanem bízzuk Jézusra, és álljunk készen, hogy mindent megtegyünk, amit Jézus „mond”, tegyünk meg mindent, amit Jézus jelenlétében, rá figyelő szívünkben, mint tennivalót felismerünk. Ez minden imádság, a papi hívatásokért való ima lényege is, igazában így mondjuk ki: „Legyen meg a Te akaratod”.
Mária pedig azzal, hogy figyelmeztetett: „tegyétek, amit mond” – Jézusra irányítja a figyelmünket. És mit mond nekünk Jézus? Volt ott hat nagy kőedény, amiben a vendéglátó szeretetének jeleként víz volt az érkező vendégek felüdülésére, lábuk megmosásához. Abban az időben, azon a vidéken ez olyan volt, mint nálunk az üdítővel, vagy pálinkával való kínálás. Jézus azt mondja: töltsétek meg ezeket az edényeket vízzel! Töltsétek fel a szeretet jelének tartályait! Mondhatták volna a szolgák, hogy már minden vendég megérkezett, semmi szükség a bejáratnál a vízre. Ehelyett ők engedelmeskednek Máriának és Jézusnak – színültig töltik az edényeket vízzel.
Mondhatjuk azt, hogy Jézusnak szüksége van az édesanyja figyelmességére, a Mária figyelmeztetését komolyan vevő szolgákra, és a szolgák edényeket színültig töltő engedelmességére. Ugyan így szüksége van a mi figyelmességünkre, a mi hitünkre, iránta való bizalmunkra, amivel eléje visszük a közösség gondjait, és szüksége van a mi feltétel nélküli engedelmességünkre, hogy testvéreink szeretet tankjának színültig töltésére folyamatosan készen álljunk.
Ő ilyen környezetben tudja megmutatni isteni erejét. Valójában nem az ő isteni ereje függ ezektől, hanem a mi látásunk, hogy felismerjük az ő isteni erejének megnyilvánulását. Ha készek vagyunk „színültig” megtenni minden tőlünk telhetőt szeretetünk kifejezésére, akkor ő azt „borrá”, irántunk való szeretetből értünk ontott vérévé változtatja, amely a Megváltás fölötti örömünk forrása.
Figyeljünk Máriára, neki engedelmeskedve tegyük, amit Jézus mond, és meglátjuk Isten erejének megnyilvánulását, megújul szívünkben és közösségünkben a Megváltás fölötti öröm.
Kép: Siluva (Lettország) Mária kegyhely, Világosság útja 2. állomás (titok)
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
