Szentírási részek:
Olvasmány: Iz 22,19-23 – Izajás az eljövendő messiás oldó-kötő hatalmáról prófétál.
Szentlecke: Róm 11,33-36 – Szent Pál az Isten mélységesen gazdag bölcsességére hívja fel a figyelmünket: „őbelőle, őáltala és őérte van minden, övé a dicsőség mindörökkön örökké!
Evangélium: Mt 16,13-20 – Jézus megígéri Péternek az oldó-kötő hatalmat
Kedves Testvérek!
Az élő hit nem egy kész lezárt valami, hanem folyton növekvő, élő valóság. Mint minden élő valóságnak, a hitnek is szüksége van táplálékra a növekedéshez. Hitünk tápláléka (növekedésének forrása) Isten Igéjének, ajándékainak szemlélése, befogadása. Ahogyan a szerelmesek, barátok szeretetét táplálja a másiktól kapott ajándék szemlélése, megbecsülése, ugyanúgy táplálja a mi hitünket Isten ajándékainak szemlélése, egyre mélyebb megértése, hogy mire is kaptuk azt az ajándékot. A mai szentírási részek Istennek egy ilyen, hitünket tápláló ajándéka szemlélésére hívnak meg bennünket, ez pedig nem más, mint Isten megbocsájtó szeretete.
Ma Istennek ezt az ajándékát szeretnénk úgy szemlélni, hogy az hitünk, Isten és emberek iránti szeretetünk növekedésére szolgáljon. Rá akarunk csodálkozni Isten mélységes bölcsességére és szeretetére, amely arra indítja Őt, hogy megbocsásson. Hitünk egyik gyengesége, hogy a megbocsájtást csak a magunk oldaláról nézzük, és szégyelljük, hogy bocsánatot kell kérnünk. Ha egy édesanyát megbánt a saját gyermeke, és látja, hogy a gyermeke szenved amiatt, hogy megbántotta őt, alig várja, hogy megbocsáthasson. A legtöbbször nem is várja meg, hogy a gyermeke bocsánatot kérjen, mert azt is tudja, hogy ez a gyermek részéről milyen nehéz, hanem egy öleléssel, vagy rámosolygással értésére adja, hogy megbocsájtott. Ekkor már a gyermeknek is könnyebb bocsánatot kérni és mindketten egymás iránti szeretetük növekedését élik át, miközben sírva egymás nyakába borulnak. Az Isten megbocsájtó szeretete ilyen édesanyai szeretet! Ma arra kaptunk meghívást, hogy az Isten oldaláról szemléljük a megbocsájtás titkát.
Az Isten, miután az ember engedetlenségével elfordult tőle, keresi az alkalmat, hogy magához ölelje, hogy felkínálja neki megbocsájtó szeretetét. Nyomban a bűnbeesés után megígéri a Megváltót (1Móz 3,15), aki elveszi a bűnt, aki helyreállítja a rendet. A mai olvasmány is egy ilyen ígéretet tartalmaz. Az eljövendő Messiás kapja meg Dávid házának kulcsát: amit ő kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja. Az ószövetségi ember valójában nem tud mit kezdeni a bűnnel. Felismerte, hogy az ember elveszítette Isten barátságát, de nem tudta, hogy ezt hogyan lehet helyreállítani. Áldozatokkal próbálta engesztelni Istent, de sohasem lehetett tudni, hogy elégséges áldozatot mutattak-e be az elkövetett bűnökért. Ebben az állapotban volt nagy reménységük az eljövendő Messiásról szóló ígéret. Meg voltak róla győződve, hogy a bűnt csak Isten bocsáthatja meg, hogy a „Paradicsom kapuját” csak ő nyithatja ki. Mi már tudjuk, hogy mindez beteljesült Jézus Krisztus megváltó áldozatában, de szükségünk van az ószövetségi várakozás felidézésére, hogy mélyítse hitünket, Isten iránti szeretetünket, annak felismerése, hogy Isten kezdettől fogva magához akarja ölelni a bűnös embert.
Ugyanígy szükségünk van a mai evangélium üzenetére is, hogy ne a bocsánatkérés szégyene miatt óckodjunk a megbocsátó szeretet elfogadásától, hanem örömmel vessük magunkat Isten magához ölelő karjaiba.
Nézzük csak, hogyan mutatkozik be a várva várt Messiás? Amikor azt mondja a tetőn lebocsátott bénának, hogy bocsánatot nyertek bűneid, a meggyógyult béna ujjong, az írástudók pedig, akik tudták, hogy a bűnt csak Isten bocsáthatja meg – káromkodással vádolják Jézust, mert olyat mondott, amit csak Isten mondhat. Nem ismerték fel benne a Messiást, akiben velünk az Isten.
A mai evangélium elején azt kérdezte Jézus tanítványaitól, hogy kinek tartják az emberek az Emberfiát. A válaszukban messiási előképeket említenek. Ezután arra kérdez rá, hogy ti kinek tartotok engem. Péter válaszára kifejti, hogy erre a felismerésre nem magától jött rá Péter, hanem az Atya nyilatkoztatta ki neki. És ezután meglepő dolog történik: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országa kulcsait: amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Ami a próféciákban a Messiásra vonatkozott, azt most Jézus Péternek ígéri.
Amikor pedig feltámadása után elköszön tanítványaitól rájuk lehelt és azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket, akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,22-23) – Jézust azért küldte az Atya, hogy megmutassa, kinyilatkoztassa Isten irgalmas, megbocsátó szeretetét. Jézus azért alapítja, és arra küldi Egyházát, hogy ebben a világban megjelenítse Isten megbocsájtó, irgalmas szeretetét.
Mint Krisztus egyházának tagjai, az Isten „oldalán állunk”, Isten megbocsátó szeretetével kell őhozzá ölelnünk ezt a világot, mint az édesanya az őt megbántó gyermekét. Ugyanakkor ennek a világnak is fiai vagyunk, ezért nekünk is folyamatosan el kell fogadnunk Istennek ezt a magához ölelését. És amikor a világ így egybeölelkezve lát bennünket az Istennel, olykor könnyekig meghatódva Isten irgalmas szeretetén, akkor ez a leghitelesebb a tanúságtételünk Isten megbocsájtó szeretetéről.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
