Külső és belső felújítás után áldotta meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a csengeri plébániához tartozó pátyodi Szent István király-templomot augusztus 19-én, szombaton. A szentmisén részt vett Heidelsperger István püspöki helynök, plébános, a Szatmári esperesi kerület esperese, Németh István püspöki titkár, Márku János, az egyházközség plébánosa, Kocsis Gábor mérki, Mák Zsolt pusztadobosi plébánosok, Fülöp Sándor nyugdíjas kisegítő lelkész (Mátészalka) Czele József mátészalkai káplán, Karakó Roland görögkatolikus parókus, Tóth János, Pátyod polgármestere, valamint az egyházközség hívei.
Márku János plébános kérdésünkre elmondta, az 1861-ben épülttemplom felújításának elsődleges célja volt a falak vizesedésének megszüntetése és az ezt követő külső belső festésnek köszönhetően a közel kétszáz éves kicsiny templom már majdnem régi fényében pompázik. A felújítás összefogás eredményeként valósult meg. A pályázati forrásból nyert mintegy 15 millió Ft-os beruházáson túl a torony helyrehozatala a helyi önkormányzatnak köszönhető. A Szent István-templom felújítása még nem fejeződött be, hamarosan a nyílászárókat is kicserélik, és további bádogozási munkálatok várnak még az egyházközségre, valamint tervben van a csengeri templom felújítása is, ahol szintén a falak vizesedése jelenti a legnagyobb gondot.
A csengeri plébániához tíz település római katolikus közössége tartozik, János atya vasárnaponként 4-5 szentmisét mutat be. A 667 (2015-ös adat) lélekszámú Pátyodon a hívek minden vasárnap részt tudnak venni szentmisén a templomukban. A települések közel vannak egymáshoz, így gyakran előfordul, hogy a közösségek egymás templomaiban is ünneplik a szentmisét, mint ahogyan ez most is, a templommegáldási püspöki szentmisén történt.
Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmisén elhangzott elmélkedésében Szent István király példamutató hitét és életét állította a jelenlévők elé.
„Szent István király nem azért lett szent, mert nagy király volt, hanem azért lett nagy király, mert szent volt” – idézte Prohászka Ottokár püspököt a főpásztor, és kifejtette, hogy Szent István elsősorban szent volt, vagyis Istenhez tartozó. A szent nem azt jelenti, hogy valakinek nincs bűne, hanem, hogy rátalált az igazság útjára, és nem tért le róla sem jobbra, sem balra, hanem haladt előre az Isten útján, a szeretet útján (ld. Péld 4,10-15.18-27). Az evangélium ehhez azt a képet használja, hogy Szent István sziklára építette a házát a személyes, a családja és a közössége életét. Az külön kegyelem, hogy az ő közössége az egész nemzet volt, őrá tekinthetünk, és kérjük ezen az ünnepen, hogy vezessen tovább bennünket ezen az egyenes úton.
Szent István király gondosan őrizte a szívét, mert belőle indult ki az élet (ld. Péld 4,23). Panaszkodunk, hogy milyen nehéz az életünk, nehéz megmaradni a helyes úton ilyen körülmények: válság, háború, betegségek között. Mi hogyan álljuk meg a helyünket? Érdemes megvizsgálni mindenkinek a saját életét, lelkiismeretét, nem pedig a másikét. Hogyan állok Isten élé, milyen az Istennel való kapcsolatom, hogyan vagyok keresztény? Őrzöm-e a szívemet a külső rossz behatásoktól – mert a szívünkből indul ki az élet, a szívünk lakóhely az Isten számára.
Nagyboldogasszony lépcső volt Isten számára, hogy beléphessen ebbe a világba. Mindannyiunknak ez a feladata, küldetése, hogy Isten szeretetével kezdjünk szeretni, hogy rajtunk keresztül is megjelenhessen az isteni szeretet ebben a világban.
De milyen is az isteni szeretet? Nem kötődik feltételhez. Isten nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk, hogy válaszoljunk erre a szeretetre! Fontos pl. a böjtölés is, de tudunk-e kedvesek, nagylelkűek lenni ahhoz is, aki nem kedves velünk, segíteni rajta akkor is, ha nem érdemli meg? Tudunk-e úgy szeretni, ahogy Jézus szeretett, tudunk-e áldozatot vállalni?
Nehéz dolgunk van a gyermek és ifjúság nevelésében is. A mai embert rengeteg hatás, információ éri. Régen a faluban volt egy rádió, ma már mindenkinek a kezében ott van a világ összes információja. Az a fontos, hogy Istennel milyen kapcsolatban vagyunk. Át tudjuk-e ezt adni?
A hitoktatás fő iránya a hit átadása kell hogy legyen. Nem az a fontos, hogy a diákok milyen jegyet kapnak a hittanórákon, mert Isten bennünket aszerint fog osztályozni, hogy át tudtuk-e adni a hitet, amely nem egy elavult dolog. Szent István királynak és családjának – az első magyar szent családnak – nem volt kérdés, hogy van-e Isten, vagy nincs.
Életünk során azt is megtapasztalhatjuk, hogy Isten nem fog beállni tolni a szekerünket. Amikor úgy imádkozunk, hogy: Uram segíts, akkor Ő a segéd, és én mondom meg, hogy mit tegyen. Nemde úgy kellene imádkoznunk: Itt vagyok Uram, hogy segítsek, hogy a Te terveid valósuljanak meg?
Szent István nagysága, hogy rendelkezésére állt Istennek, odaadta magát neki. Amikor pedig elveszítette egyetlen reménységét, a fiát, az utódát, akkor nem esett kétségbe, hanem odafordult a Boldogságos Szűz Máriához. Ezt is Jézustól tanulhatta, mert Jézus, a kereszten haldokló Istenkirály, az Ő szeretett tanítványát, közösségét, az apostolokat az édesanyjára bízta.
Amikor meghalt Szent Imre herceg, akkor Szent István király a közösségét, nemzetét, szintén Máriára, mindannyiunk édesanyjára bízta.
Rá tudjuk-e bízni életünket Istenre, Máriára? Tudjuk-e úgy odatenni Isten kezébe, hogy: Uram, itt vagyok, tégy velem, amit jónak látsz, csakhogy megvalósuljon a Te nagy műved az életemben? Tudok-e aszerint élni, amit megtanultam Krisztustól? Mert meg kell tanulni a hit-tant is, de a hitnek van egy nagy része, a kegyelem, amit el kell fogadni. A két összetevő: az isteni ajándék és az emberi tudás, a készségek – ezeket erényeknek nevezük –, amelyeket Szent István kifejt az Intelmeiben szent fiának, Imrének: a türelem, a vendégszeretet, a jóság, az imádságos lelkület…, ezek ott vannak-e bennünk? Mit tanultunk meg Krisztustól?
Sok tanulnivalónk van, hogy rajtunk keresztül is a világra jöhessen Isten szeretete. Akkor leszünk igazán boldogok, szentek, ha úgy törekszünk élni, ahogyan Szent István király, ha életünket, hitünket, családunkat, közösségeinket Krisztus hitének sziklájára építjük.
Aki templomot épít, vagy újít fel, az a jövőre gondol, és aki a jövőre gondol, abban ott van a bizalom, a hit, a reménység, hogy lesz majd egy olyan nemzedék, aki miatt érdemes. Akik ezt megteszik, azért teszik meg, mert ez a reménység, az Isten jelenlétének a vágya és megtapasztalása ott él a szívükben.
A főpásztor megköszönte mindenkinek a templomfelújításban tett fáradozását, az összefogást, hogy ez a kicsiny közösség ilyen szép nagy dolgot tudott megvalósítani. Mert „akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek (Sir 24, 30-31) – zárta gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
