Nyíregyházán az idei Ökumenikus imahét 6. napján, január 20-án a Belvárosi református templomban imádkoztak együtt a város keresztény felekezeteinek hívei. Igét hirdetett: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az imaalkalmat vezette: dr. Kovács László Attila evangélikus igazgató lelkész.
Mint arról már korábban is írtunk, a keresztény imahét tematikáját idén a minnesotai közösség állította össze, amelynek központi igéje így hangzik: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17). Az imahét üzenete minden nap egy-egy kiemelt gondolatban is megfogalmazódik. A hatodik nap mottója az elhangzott evangéliumi szakasz üzenete volt: Valahányszor megtettétek akárcsak eggyel is a legkisebbek közül, velem tettétek meg (ld. Mt 25,31-40).
– Isten országa nem mese. Fiatal káplán voltam, amikor az egyik hittanos gyermek azt kérte, hogy meséljek még Jézusról. Ez nem mese. A mennyei Atya örök terve nem az ember kivetített vágya, a képzelet szüleménye, hanem az, hogy Isten elkészítette a helyet a világ kezdete előtt azoknak, akik vállalják a szolgálat alázatát, akik az Ő áldását hordozzák. „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25,34). Jézus azért jött el, hogy megtanítson bennünket arra, hogyan juthatunk el ebbe az országba, hogyan tudjuk befogadni és továbbadni az Ő szeretetét, hordozni az Ő áldását – kezdte elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök a nyíregyházi református templomban.
– Ennek az országnak a törvényeit Isten szabta meg. Ő meghívott bennünket országába, és azt kéri, hogy válaszoljunk a szeretetére. Vagyis legyen az életünk Istentől szándékolt, az emberi méltóságot mint teremtett emberi személy alapvető tulajdonságát tiszteletben tartva.
Emberségünk lényege, hogy képesek vagyunk szeretni azokat is, akik bennünket nem szeretnek, vagy nem úgy szeretnek, és képesek legyünk emberhez méltó életet élni, mert életünk akkor lesz Istenhez is méltó.
Ezek egyszerű, kicsi gesztusok, tettek: egy falat kenyér, egy pohár víz, egy befogadó, betakaró gesztus, figyelmes szeretet. Ahogyan Jézustól tanultuk az Ő szeretetét, azt kell nekünk életre váltani. Ezek formálják, alakítják ki emberségünket, embervoltunkat.
A megyéspüspök ezt követően az ökumenikus imahét első napján elhangzott irgalmas szamaritánus történetére (ld. Lk 10,25-37) mutatott rá, amelyben a szamaritánus, a megvetett ember magáévá tette szinte tudatlanul azt a szeretetet, amivel Jézus jött el közénk.
– Amikor a mennyországból elindult hozzánk, nem az fordult meg benne, mi lesz velem, ha elmegyek, hanem az, hogy mi lesz velük, ha nem megyek el. Az irgalmas szamaritánus is így segített a rászorulón. Nem az volt benne: mi lesz velem, ha megállok és segítek, hanem hogy mi lesz vele, ha ezt nem teszem meg. Nekünk is ezzel a szeretettel kell élni! Ez tesz képessé bennünket arra, hogy emberhez méltó, Krisztushoz méltó életet éljünk. A farizeus feltette a kérdést: ki az én felebarátom? Ebben a kérdésben benne van az, hogy nem mindenki. Jézus a példabeszéd után visszakérdez, hogy ki volt annak a rászorulónak a felebarátja, aki irgalmasságot cselekedett vele.
Nem azt kell kérdeznem, hogy ki az én felebarátom, akit úgy kell szeretni, mint saját magamat, hanem azt kell figyelnem figyelmes szeretettel, hogy én kinek kell hogy felebarátja legyek.
A másik ember a létével felszólít engem, legyél a felebarátom, vagyis szeress, még akkor is, ha nem érdemlem meg. Ezt kell magunkban kialakítani, mert ekkor kezdünk krisztusiak lenni.
Ezt követően a megyéspüspök az elhangzott evangéliumi szakasz üzenetéről beszélt (ld. Mt 25,31-40).
– Van ítélet. Egyszer meg kell állnunk Isten előtt, és akkor jó feleletet kell adni. Tudunk-e jó feleletet adni?
Az ember örök gondja az, hogyan szeresse viszont az Istent, milyen áldozatot hozzon neki, mit tegyen. Jézus eljön, és egyszerűen azt mondja: „Szeressétek a társaitokat, akik az emberségben társaitok, és ha ezt megteszitek, akkor szerettek engem.
Ezért ott kell legyen minden nap az önvizsgálatunkban, hogy tudtam-e ma jól szeretni Jézust, úgy szeretni embertársaimat, ahogyan Tőle tanultam. Van súlya a döntéseimnek. A legkisebb cselekedetnek is van súlya. „Nincs próba élet, nincs próba szeretet, egyszer kell hivatást választanunk, egyszer kell szeretnünk, egyszer kell meghalnunk.” (dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkipásztor)
Persze erre fel kell készülni, ezért ad nekünk időt Jézus Krisztus, ezért tanít bennünket nap mint nap az igéjén keresztül, ezért kell figyelmes legyen a szeretetünk, és ez a figyelmes szeretet odafigyelés Istenre és másokra.
Tedd a legkisebbel is azt, amit az Istennek tennél! Ilyen egyszerű.
Az evangéliumot életre váltani nagyon egyszerű, de egyáltalán nem könnyű. Mennyiszer elmulasztjuk ezt. Ott van bennünk az ellenállás, hogy a másik nem érdemli meg, nem követelheti meg, a jog sem kényszerít rá. Ha odafigyelünk Isten szeretetére, akkor Ő mégis szeret bennünket minden bűnünk ellenére. Nekünk is ezt a mégis szeretetet kell begyakorolnunk.
Isten országának polgára az lehet, aki képes arra, hogy magáról elfeledkezve másokért tudjon élni. Nem kell állandóan megvédeni magamat, mentegetőzni, a tökéletességem álarca mögé bújni, nem kell, hogy mindig igazam legyen, hogy sikeres legyek. Isten akkor is szeret, ha éppen nincs igazam, ha nem vagyok sikeres. Végtelenül, feltétel nélkül szeret és meghív arra, hogy képviseljem az Ő szeretetét ebben a világban, figyeljek a rászorulókra, vegyem észre a szükséget szenvedőt, legyen meg annak készsége bennem – mint ahogy a római katolikus szentmise egyik imádságában mondjuk –, hogy „Ő nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett”.
Isten felé az út embertársainkon keresztül, embertársainkkal együtt vezet. Nem válogathatjuk meg, hogy melyik családba szülessünk, milyen legyen a közösségünk és annak tagjai, de lehetőséget kaptunk arra, hogy megtanuljunk szeretni.
Minden tettünk, amely másokon segít, az Isten országát ragyogtatja fel.
Az örök élet nem a halál utáni élet, hanem az az élet, ami bennünk van, amit a halál sem vehet el tőlünk. A keresztények az első századokban így hívták magukat: az élők. Így kell élnünk, ezzel a szeretettel, készséggel. A mindennapi apró tetteink, jócselekedeteink örökké tartó értékeket hoznak létre, összekötnek bennünket a végtelennel.
A végtelenség össze van kötve azzal, ahogyan a másik emberhez viszonyulok. Isten az Úr, aki ítélő bíró, számonkér majd bennünket, de remélem, hogy irgalmas szeretettel teszi ezt, mert látja a küszködésünket, azt, hogy sokszor belefáradunk a szeretetbe és csökken bennünk a vágy az örök dolgok iránt, és látva ezt a küzdelmet küldi kegyelmi segítségét.
Ő jó pásztor, figyel a nyájára, közösségére, ahogyan a Szentírásban olvassuk: Isten jó pásztorként maga megy az elveszett után (ld. Ez 34,15-20).
Neki mindenki számít, nincs menthetetlen, haszontalan, semmirekellő, neki minden ember végtelen értékű.
Mit tegyünk hát?
Segítsük az éhes, szomjas, igazságra, szeretetre éhező embertársainkat, öltöztessük fel a ruhátlant, vagyis tiszteljük emberi méltóságát, látogassuk a betegeket, a magányosakat, tehetetleneket még akkor is, ha nem tudják azt viszonozni. Látogassuk a börtönben lévőket, a bezártat és kizártat, azokat, akik a szeretetünkre, irgalmas jóságunkra vágyakoznak.
A hit a szeretet által tevékeny. Emberségünk ezen múlik. Keresztény, krisztusi hitünk a cselekedeteinkben mutatja meg, hogy mi élők vagyunk, az örökkön élőhöz tartozunk, és Őt kérjük, hogy nap mint nap hitelesen tudjuk képviselni az Ő szeretetét – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
