Vízkereszt ünnepén, január 6-án áldotta meg dr. Ternyák Csaba egri érsek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye felújított és kibővített Püspöki Székházát. Az eseményről szóló tudósítás ITT található.

Az alábbiakban érsek atya homíliáját olvashatjuk.

Excellenciás és Főtisztelendő Palánki Ferenc Megyéspüspök Úr! Főtisztelendő Érsek Úr! Főtiszteletű Püspök Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Paptestvérek! Mindnyájan Kedves Testvéreim!

A zarándoklat, az útra kelés, az Isten hívására adott engedelmes válasz szerves részét alkotják istenkereső életünknek. A napkeleti bölcsek is azért indultak el, hogy a csillag nyomában járva megtalálják a zsidók újszülött királyát. Az emmauszi tanítványok is útra keltek Jézus keresztre feszítése után, és miközben látszólag távolodtak tőle, az úton egy idegen képében melléjük szegődött a feltámadt Krisztus, aki megkérdezte tőlük, miről beszélgetnek. „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” Erre elmondták neki Mesterük történetét. Ezekhez a csüggedt és elárvult tanítványokhoz hasonlóan mi is hatása alatt vagyunk még azoknak az eseményeknek, amelyek Rómában történtek, amikor Benedek emeritus pápa haláláról és temetéséről szóltak a hírek ezekben a napokban.

Az ő nagyszerű példája és gazdag teológiai öröksége ma is eligazít bennünket. Ha Vízkereszt ünnepének üzenetét jobban meg akarjuk érteni, vegyük kézbe a názáreti Jézusról szóló könyvét. Veretes tanítása útmutató minden mai zarándoknak. Hallgassuk csak! „A napkeleti bölcsek kezdetet jelentenek. Azt jelzik, hogy az emberiség útra kelt Krisztushoz. Olyan menet élén haladnak, amely végigvonul az egész történelmen. Nemcsak azokat az embereket jelzik, akik megtalálták Krisztust. Jelzik az emberi szellem belső várakozását, a vallások és az emberi értelem belső mozgását Krisztus felé” (XVI. Benedek, A Názáreti Jézus III, 92).

Nagyon nehéz lenne ennél tömörebben leírni a napkeleti bölcsek zarándoklatának célját, jelentőségét és példáját az egész emberiség számára. Olyan menet élén haladnak ezek a bölcsek, amely végigvonul az egész történelmen. Benedek pápa nem részletezi, de a mi lelki szemeink előtt megjelennek a letűnt korok gondolkodói, istenkereső tudósai és azoknak a névtelen embereknek a tömegei, az a hosszú sor, akik életük zarándokútján próbáltak találkozni Istennel. Kortársaink közül nagyon sokan még nem álltak be ebbe a menetbe, amelynek nem látjuk a végét.

Az emberi történelemnek előttünk lévő évezredei során folytatódik ez a zarándokút Krisztushoz, amíg minden ember fel nem ismeri, hogy Krisztus keresése az egész emberiség legfontosabb projektje, hiszen benne lehet legkönnyebben rátalálni az Istenre.

Ha a bölcseket követjük, akkor megspórolhatjuk azt a hosszú utat, amelyről a költő így panaszkodik: „Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot.” Amikor a bölcsek találkoztak a gyermek Jézussal, megértették, hogy immár életüket is új ösvényre kell terelni. Amikor azt olvassuk a Szentírásban, hogy más úton tértek vissza, akkor ez a szívükben végbement megtérést is jelenti. Ezután már Krisztus útján járnak.

Aki Krisztust megtalálja, az kulcsot, értelmezési horizontot talál élete legnagyobb kérdéseire, azokra a miértekre, amelyek leginkább akkor tolulnak fel bennünk, amikor az elmúlással, az értelmetlennek tűnő szenvedéssel találkozunk.

Ezek a bölcsek jelzik „az emberi szellem belső várakozását” – írja Benedek pápa. Mi is ez a belső várakozás? Az emberi szellem válaszra vár azokra az égető kérdésekre, amelyek létünk értelmére és az emberiség nagy kérdéseire vonatkoznak, mint a béke megtalálása, a kollektív önzés és ezáltal a szegénység leküzdése. Azokra a személyes kérdésekre is várjuk a választ, amelyeket meg sem tudunk, vagy meg sem merünk fogalmazni, amelyeket mindig csak halogatunk, arra az időszakra, amikor majd egyszer már végre több időnk lesz, amikor már nem kell hétköznapi életünk ügyes-bajos dolgait boncolgatnunk és minden sürgős feladatot megoldottunk, amelyek miatt állandóan elhalasztjuk a fontos kérdéseket… Az emberi szellem belső várakozása csodára vár, külön kinyilatkoztatásra vár, arra, hogy Isten léte és jelenléte a kétszerkettő józanságával hulljon ránk, hogy nekünk semmit se kelljen tenni érte, hogy a szánkba repüljön a sült galamb. Ezek a bölcsek viszont nem várakoztak. Elindultak Krisztus felé. Hosszú utat tettek meg. Talán a mi utunk is hosszú. Ahogy magának az emberiségnek is hosszú utat kell még megtennie, hogy eljusson Krisztushoz, hogy sok botorkálása, tévelygése és tévútja után benne ismerje fel az ember evolúciójának egyedüli előremutató irányát, a kiutat abból a dagonyából, amelyben most egyre mélyebbre kerül. Életünk zarándokútjának legfőbb célja, hogy felismerjük: egyedül benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk!

Ezek a bölcsek – ismét csak Benedek pápa szavaival élve – jelzik

„a vallások és az emberi értelem belső mozgását Krisztus felé”. Ez a Krisztus felé konvergálás, az ő személyének és evangéliumának egyre mélyebb megértése az emberiség jövője.

A napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoztak ajándékba a királynak és az Istennek járó tiszteletük, hódolatuk és áldozatuk jeleként. Ha mi is hódolunk előtte és átadjuk neki ajándékainkat, akkor már eljutottunk hozzá. Adjuk át tehát neki mi is kincseinket, hogy be tudjuk fogadni azt a gazdagságot, amelyet ő akar adni nekünk. Adjuk át a tömjént és a mirhát is az imádság és az áldozat jelképeit, és a jövőben járjunk a gyermekké lett Isten keskeny és szűk, de üdvösségre vezető útján.

Kedves testvérek! Hálásan köszönöm a meghívást erre a mai ünnepre. Szívből gratulálok Palánki püspök úrnak, egykori segédpüspökömnek, ahhoz a nagyszerű és igényes fejlesztéshez, azokhoz a látható eredményekhez, amelyek az elmúlt évek során itt a városban és szerte az egyházmegyében születtek, és különösen ahhoz a szellemi és lelki építkezéshez, amely a különféle nevelési és idősgondozási intézményekben megvalósul. Ma Isten iránti nagy hálával áldjuk meg a püspöki székház megújult és kibővült épületét. Nagyon örülök annak is, hogy éppen ebben a városban adhatok hálát a ma harminc évvel ezelőtt történt római püspökszentelésemért, amely engem örökre Szent II. János Pál pápához kapcsol. Az ő debreceni látogatása és itteni nagylelkű ökumenikus gesztusai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma Debrecen a magyarországi ökumené kiemelt városa legyen. Gratulálok ehhez Kocsis Fülöp érsek és Fekete Károly püspök uraknak is, akik Palánki Ferenc püspök úrral együtt tovább szövik a keresztény testvéri együttműködés és barátság szálait nem csak egymás között, hanem a város református, görögkatolikus és római katolikus hívei között is. Isten áldja meg őket ezért! Ma azért imádkozom, hogy ez a centripetális erőtér mágnesként vonzza be közösségeinkbe Debrecen város társadalmának azokat a tagjait, akik útjuk során még nem találtak rá, vagy az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan eltávolodtak és még nem találtak vissza gyülekezeteink oltalmazó biztonságába. Azt kívánom, hogy a kibővült és megszépült püspöki székház is részese legyen ennek a nemes missziós hivatásnak. Így legyen! Ámen!

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye