Dr. Törő András püspöki irodaigazgató, országos katolikus egyetemi lelkészi referens, szakkollégiumi igazgató és egyházmegyei ifjúságpasztorációs referens idén nyáron közel két hónapot töltött a torontói Szent Erzsébet Plébánián, ahol Forrai Tamás SJ plébánost helyettesítette nyári szabadságának ideje alatt. Toronto, Kanada Ontario tartományának központja, a mintegy 100 nációból álló, közel 5,5 millió lakosával egyben az ország legnagyobb városa.
Törő András atyát az ott szerzett tapasztalatairól, élményeiről kérdeztük:
– Egyéni és lelkipásztori szempontból is különleges tapasztalatszerzést jelenthetett a tanulmányútnak is felfogható két hónapos torontói lelkipásztori szolgálat.
– Régóta szerepelt a vágyaim között, hogy eljussak egy amerikai magyar közösséghez. A nyár adott erre lehetőséget, mivel ez az az időszak, amikor a feladataim némivel rugalmasabb teret és időt kínálnak számomra, és könnyebben megoldhatóvá válik a távollétem. Mindenképpen szerettem volna hasznosan és tartalmasan eltölteni ezt az időszakot – legyen az helyettesítés, szolgálat egy közösségben stb. –, így kerültem az MKPK Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat Irodájának közreműködésével a torontói Szent Erzsébet Plébániára, ahol közel két hónapon áthelyettesítettem Forrai Tamás SJ plébánost, akinek hosszabb idő után lehetősége nyílt hazautazni.
Az ott töltött időszak alatt bekapcsolódtam a plébánia napi programjába: reggel szentségimádással kezdtük a napot, majd szentmisét mutattunk be, ezt követően pedig minden délelőttömet nyelviskolában töltöttem, amely jó alkalomnak bizonyult, hogy angol nyelvtudásomat is fejlesszem. Délutánonként betegeket látogattam, temettem, ismerkedtem a közösséggel, készültem a prédikációkra és a másnapi angolórákra.
Voltak hetek, amikor együtt szolgáltunk Forrai Tamás atyával, akivel igazán jó kapcsolatom alakult ki. Jó szívvel és otthonosan mozogtam az ottani közösségben, ahonnan különlegesen szép találkozásokat, mély beszélgetéseket, gazdag tapasztalatok élményét hoztam haza, és amelyre nagy hálával tekintek vissza. Mielőtt Kanadába indultam, az egyetemi lelkészség szentmiséjén éppen arról beszéltem, hogy azokért a mozzanatokért tudunk igazán hálát adni, amelyeket a sajátunknak érzünk. Természetes az érzés, hogy két hónap alatt közel került hozzám az a közösség.
– Észak-Amerikában és szerte a világban találkozhatunk magyar közösségekkel, egyházközségekkel. A Magyar Katolikus Egyház hosszabb-rövidebb időre delegál magyar papokat misszióba ezekbe a közösségekbe?
– Mint említettem, a Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat kapcsolatban áll a külföldön szolgáló magyar papokkal, de a külföldi missziós szolgálatnak nincs kialakult rendszere. Sok kérdést fölvetnek ezen lelkipásztori látogatások, de
minden nemzet foglalkozik a külföldre szakadt honfitársaival, mert bár az ember – különböző okokból – elhagyja az országot és megtanul idegen nyelven beszélni, leginkább szívből imádkozni mindig az anyanyelvén fog tudni.
A torontói közösség tagjai túlnyomórészt ’56-ban, illetve politikai okokból az azt megelőző években hagyták el Magyarországot. Nekik akkor ez volt az egyetlen lehetőségük. Vannak tapasztalataim a külföldi magyar lelkipásztorkodásról, hiszen minden évben, nagyböjtben 3-4 napra meglátogatom Svédországban a göteborgi magyar közösséget, de Genfben, valamint az olaszországi tanulmányaim során szintén találkoztam magyar közösségekkel.
– Sok érdekes tapasztalatot szerezhet az ember egy-egy ilyen látogatás során.
– Különösen nagy élmény megtapasztalni a katolikus vallás egyetemességét, azt, hogy bárhol vagyunk a világban, ugyanazt a szentmisét ünnepeljük, ugyanazon szentírási részekkel, szertartási elemekkel. Vasárnapról vasárnapra együtt imádkozik az egész katolikus világ, egy úton haladunk.
– A fél magyarországnyi lakosú Toronto gigavárosi élménye hogyan hatott rád?
– A két hónap arra volt jó, hogy beleláttam kicsit a hétköznapokba is. A nagyvárosnak van egyfajta személytelensége, félelmetes nagysága. Minden óriási: az utak, az épületek, a bevásárlóközpontok. Egy 100 emeletes házban nem tudod, kikkel laksz együtt. Ha a 30. emeleten élsz, lehet, hogy soha nem találkozol a 100. emeleten lakóval. Ha megszűnik egy szolgáltatói lánc, megszűnik az élet. A természetes valóságtól teljesen elszakad a giga metropolisz. Az autó létfontosságú eszköz, anélkül nem lehet létezni, ennek következtében a tömegközlekedés rendkívül gyenge. Mások a távolságok is. Ontario tartományon áthaladva 14 órán át tart az út. Ennyi idő alatt Rómáig eljutunk Debrecenből. Torontó hatalmas kiterjedésű város. Az autópálya közel 50 km-en szeli át a várost. Mindemellett pedig gyönyörű természeti kincseik vannak, a sok zöld terület, a tavak, folyók tiszta levegőt biztosítanak. Erősen megtapasztaltam, hogyan találkozik a teremtett világ csodája az ember által épített környezettel.
– Volt lehetőséged ismerkedni ezen kincsekkel?
– Rendkívüli élmény volt a Niagara-vízesésnél tett kirándulásunk, valamint az Ezer-sziget tava lenyűgöző természeti látványossága, vagy a jezsuita mártírok emlékhelye. Alapvetően nem kirándulni, hanem szolgálatra utaztam ki. De annál több élményt kaptam az ottani közösségtől. Nagyon szimpatikus volt az emberek nyitottsága, örültek annak, hogy ott vagyok. Jó érzés volt ezt megtapasztalni mind a magyar, mind az angol nyelvű közösség részéről is. A magyar plébániát a Jezsuita Rend vezeti, nyitottak a területi lelkipásztorkodásra is, mivel a magyarok nem ott élnek, van, aki 100 km-is utazik, hogy eljusson a vasárnapi szentmisére. Így elindult egy angol nyelvű pasztoráció is, a hétköznapi szentmisékre általában a környékbeliek járnak.
Az ország kultúrájához hozzátartozik, hogy oda mindenki valahonnan érkezett. Kanadát 150 éve alapították, Torontóban közel 100 náció él együtt, mégis kialakult egy számomra megfoghatatlan kanadai öntudat.
Európa és Amerika között nagy a különbség: míg Európa viszi magával értékként és teherként is a nagy történelmét, Amerikának nincs mélyre nyúló gyökere, éppen ezért a hétköznapok rugalmassága ott jobban érzékelhető.
Mi sokkal inkább ragaszkodunk az épületeinkhez, templomainkhoz, mint az amerikaiak. Ők adnak, vesznek, lebontanak épületeket, templomokat. A kezdetekben megalakult torontói magyar közösség vásárolt magának egy protestáns templomot, majd a ’80-as évekre eljutott oda, hogy a templom sok szempontból nem tudta elégségesen betölteni a funkcióját, ezért eladták, másik telket vásároltak, és építettek egy olyan templomot, amely kiszolgálja az igényeiket. A kiválóan megkonstruált, modern Szent Erzsébet Plébánia közösségi terekkel, magyar iskolával is rendelkezik.
– Mi ezt a fajta megoldási lehetőséget nehezen tudnánk elképzelni.
– Ők így viszonyulnak a körülöttük lévő világhoz, amelynek megvan a maga könnyedsége is. Nem ragaszkodnak olyan erősen az épületekhez, tárgyakhoz, mint ahogyan mi. Más a mentalitásuk, praktikussági szempontok alapján élik a mindennapi életüket.
– ’56-ban több ezer magyar ember hagyta el otthonát az egész ország területéről. Találkoztál a környékünkről elszármazottakkal?
Igen, sok szabolcsi, sőt nyíregyházi elszármazottal is találkoztam. Megismerkedtem többek között egy nyíregyházi asszony kalandos történetével is. Ottlétem alatt temettem egy nénit, aki 1956-ban a férjével és két éves gyermekükkel menekült Ausztráliába, ott éltek öt évig, majd újra hajóra szálltak és Kanadába költöztek. Hányszor kellett családoknak kistáskába zárt életüket újrakezdeni, útnak indulni, egy éjszaka alatt dönteni, tudva, hogy soha többé nem térhetnek haza!
– Amikor az ember ilyen sorsokkal találkozik, akkor formálódik, alakul a mentalitása, gondolkodása.
– Torontóban sokan szívesen gondolnak a magyarokra, jó tapasztalatuk van a magyar közösségekről.Az ’56-ban menekült emberek nagyon keményen dolgoztak, hogy újrakezdjék az életüket, és sikeres, elismert, megbecsült emberek lettek. Az ’50-es években – a szerzetesrendek feloszlatásakor – sok jezsuita is elhagyta az országot. Miklósházy Attila SJ püspök – aki 1989-től 2006-ig volt a külföldön élő magyar katolikusok püspöke –, a torontói egyetem katolikus fakultásának elismert liturgika professzora generációkat tanított, több papi generáció nagyra becsült tagja volt.
– Az ’56-os magyar közösséget követő generáció életében megvan a veszélye az asszimilálódásnak. Milyen szerepet tölt be ebben a magyar egyházközség?
A Szent Erzsébet Plébánia a magyar közösség találkozási pontja, egyben kulturális központ is. A több ezer tagot számláló közösség az egyházközséget kiemelten a sajátjának érzi. Vasárnaponként egy aktív közösség vesz részt a szentmiséken, rendszeresen járulnak szentségekhez, elsőáldozásra, bérmálkozásra készülnek. A plébánia területén magyar iskola is működik, ez nagyban segíti a magyarság megmaradását.
A plébánián angol nyelvű pasztoráció is folyik. Ez azért is fontos, mert a későbbi generáció már nem beszél túl jól magyarul, hiszen a hétköznapjaikat angol nyelvterületen élik. A vasárnapi szolgálatban a szentmisék csak magyar, illetve csak angol nyelven történnek, de mindkettőben felolvassák a prédikációnak a másik nyelven történő összefoglalását is.
Sok fiatal szívesen őrzi a magyar kultúrát, de nem biztos, hogy a magyar nyelvet már anyanyelvi szinten tudja művelni. Még mindig jobb, ha angol nyelven találkozik a magyar kultúrával, magyar értékekkel, mintha sehogyan sem hallana róla.
Nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a magyar kultúrát – történjen az bármilyen úton-módon, bármilyen csatornán keresztül. Sok esetben előfordul, hogy a családok nyaranta Magyarországra küldik a gyermekeiket, többek között azzal a céllal, hogy magyarul tanuljanak.
A plébániához való ragaszkodásukat egy másik szempont is erősíti. A kanadai egyház helyzete igen sajátos. A közösségeiket, épületeiket a hívek tartják fenn. Ez nagyban különbözik a hazai helyzettől. A Szent Erzsébet Plébánia templomának a közelmúltban történt felújítási költségeit a híveknek kellett összegyűjteni. Kanadában addig működik egy egyházközség, amíg fenntartják magukat. A magyar közösség büszke arra, hogy saját erőből tartja fenn a plébániát. Ez az identitást is erősíti.
Nehezebb ragaszkodni egy olyan szervezethez, amit az ember csak egy szolgáltató egységnek tart, viszont ha szolgálok is benne, akkor sokkal inkább érzem a saját közösségemnek.
– Ez egy érdekes tapasztalatot jelenthetett. Az ember jobban ragaszkodik ahhoz, amiben benne van a maga ereje, adott esetben az anyagi áldozata is.
– Kanadában az egyházhoz való kötődéshez hozzátartozik, hogy a hívek egy része a sajátjának tartja a templomot. Jó élmény megtapasztalni, hogy sokféleképpen lehet élni. Ez nem azt jelenti, hogy nálunk nem jó, ott viszont jó, hanem hogy sok útja van az evangéliumnak.
Az örömhír mindig megtalálja azt az utat, medret, amelyben haladni tud. Nem egy rendszer teszi lehetővé az evangélium hirdetését, hanem az örömhír tör utat magának minden körülményben, ez lehet Amerikában vagy Magyarországon. A helyi sajátosságokat egyszerűen tudomásul kell venni. Ha Isten megtestesült és belépett az ember életébe, minden kultúrába és minden ember életébe is be akar lépni, függetlenül attól, hogy ki, hol, milyen korban él.
Tulajdonképpen semmihez nem szabad ragaszkodnunk, csak az evangéliumhoz. Krisztus a saját idejében is maximálisan kihasználta az adott kor lehetőségeit. Az apostolok igénybe vettek mindent, amit tudtak, hajóval indultak missziós útjukra, leírták az evangéliumot, használták a körülöttük lévő világot. Pál apostol az areopáguszon, azon a nyelven beszélt, amilyen nyelven megértették őt. Igazából nincs új a nap alatt. A templomok a kor legkiválóbb építményei, figyelembe véve az adott lehetőségeket. Ez is azt mutatja, hogy nekünk mindig előre kell haladni, meg kell találnunk a helyét az evangéliumnak, és nem egy régit kell visszahívni, hanem a jelen kort felhasználva kell haladni.
Ez egy nagyon jó tapasztalat volt. Az evangélium megtalálja az útját, egyszerűen csak teret kell adni a lélek működésének a közösségben. A torontói magyar közösség is törekszik arra, hogy együtt gondolkodjon, közösen haladjon, amiről a szinódus is beszél. Nem az egyéni elképzeléseket kell ráerőltetni a közösségre, hanem a közös úton levés tapasztalatait kell beépíteni a hétköznapi gyakorlatainkba. Ebben is látszik, hogy a Szentlélek nem a mi elképzeléseink szerint vezeti az egyházat.
Amerikában más rendszerben élnek, más-más államközeg veszi őket körül, de mégis vannak olyan emberek, akik nagyon keresik az igazságot.
– Küzdenek a hitért, a magyarságért, és az egyik viszi, erősíti a másikat.
– Minden közösségnek megvan a maga értéke, nehézsége, ahogyan nekünk is. A lényeges, hogy mindig a számunkra meglévő lehetőséget kell a lehető legjobban felhasználni, és az evangélium hirdetésének vitorlájába befogni. Ott is az a cél, hogy átadják az evangélium üzenetét, mint ahogyan mi is ugyanezen célért, csak más-más eszközökkel küzdünk.
– A torontói szolgálat jelentett-e szemléletváltást az életedben?
– A két hónap abból a szempontból is hasznos és értékes volt, hogy az eddigi munkámat kicsit messzebbről szemléljem, kívülről lássam. Torontóban teljesen más feladat vett körül. Bennem megerősítette a katolicitás örömét, új bizonyosságokat kaptam, hogy miért jó ehhez a közösséghez tartozni.
A könnyedebb mentalitásuk, az értékekről gondolt elképzelésük is hatással voltak rám.
Mi is az érték? Az érték nem feltétlenül a kőfal – vagyis biztosan nem az elsődleges –, hanem azok, akik benne vannak, az értékeket védelmezők lelke.
Hálás vagyok ezekért a tapasztalatokért, élményékért, Isten munkálkodásáért és gondviseléséért! Köszönöm a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közbenjárását és a kanadai közösség befogadását! Bízom benne, hogy az ajándékokkal, amelyekkel a nyár folyamán gyarapodtam, az itthoni szolgálatomat is tudom majd gazdagítani a közösségeink javára.
Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
