Szent II. János Pál pápa tanításában Jézus mennybemenetele a keresztény remény egyik központi alapja. A szent pápa a mennybemenetelt nem Jézus eltávozásaként, hanem dicsőséges győzelmeként és az emberi természet mennyei felmagasztalásaként értelmezte, amely biztosítja a hívők számára az örök élet ígéretét.
17. Aki a mennybe felment.
Jézus mennybemenetele előtt azt parancsolta tanítványainak, hogy „Menjetek tehát és tegyetek tanítványommá mind a népet, kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” (Mt 28,18-20)
Jézus feltámadása után negyven napon át megjelent az apostoloknak és a tanítványoknak. Majd elhagyta a földet, és visszatér az Atyához a mennybe. Az esemény olyannyira fontos hitigazság, hogy a hitvallásba is bekerült. A Jézusról szóló részben ezt imádkozzuk: „harmadnapra feltámadt az Írások szerint, felment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján.”
Ez a tized rózsafüzér annak az ígérete is, hogy a mennyei életnek mi is részesei leszünk. Szent Pál apostol az Efezusiakhoz írt levélben arról ír (1,17-23), hogy a dicsőség Atyja adja meg, hogy megértsük milyen reményre hívott meg és milyen gazdag az örökségünk, amire meghívást kaptunk. Az Atya „mindent Jézus lába alá vetett és az egész Egyház fejévé tette őt, ez az ő teste és teljessége.” Pál többször az Egyházat testhez hasonlítja. Mi emberek különbözőek vagyunk, más-más adottságaink, képességeink vannak, különböző dolgokra kaptunk meghívást. Olyan ez, mint az emberi test. Minden része másra jó, más a feladata. De mindegyik része a testnek, és így egy testet alkotnak. Test akkor működik jól, ha a tagjai egyben vannak. Egyház testének Jézus a feje. Ahová eljutott a Fő, a testnek a feje, a mennyei dicsőségbe, ugyanoda kapott meghívást a test többi tagja, vagyis mi is. Ennek az elérésére inspirál bennünket Pál apostol. Ez a mi sorsunk, ez a mi küldetésünk és ez a mi örökségünk.
Jézus mennybemenetelnél nemcsak az a fontos, hogy mint Isten jutott a mennyei dicsőségbe. Mondhatjuk, hogy ez természetes, hiszen onnét jött, Ő Isten, ott a helye. Az is fontos, hogy valóságos emberként is eljutott a mennyei dicsőségbe. Emberként született és élt köztünk. És az emberi természetet is felvitte az örök életbe. Ez egy nagy tanúságtétel az Isten részéről, hogy örök és visszavonhatatlan szövetséget kötött az emberiséggel. Hiszen Jézus megtestesülésekor nem úgy vette magára az emberi természetet, amit alkalomadtán levesz magáról. Jézusban és Jézus által Isten elválaszthatatlanul összeforrt emberi természetünkkel. Ezt a természetet húsvét után 40 nappal magával vitte. Így az emberi természetet megdicsőítette. Mondhatjuk, hogy a mennybemenetel hozzátartozott a megváltásunkhoz.
Mi akik birtokoljuk az emberi természetet, bízhatunk abban, hogy ha már valaki eljutott a mennyei dicsőségbe, akkor mindannyiunknak ez lehetőség és cél. Mindennap megvívjuk a küzdelmeinket és harcainkat a földi lét korlátaival, nehézségeivel és tökéletlenségeivel. De ha tudjuk, hogy mi a célunk, akkor nagyobb lendülettel éljük a szeretetben való életet. Így értjük meg, hogy nem a semmibe hullik az életünk a halál után, hanem van folytatás. Oda ahová eljutott Jézus nemcsak istenségével, hanem emberségével is. Oda nem visszük magunkkal a földi élet hiányosságait, gyengeségeit, esetlenségeit, fájdalmait és szenvedéseit. Ott megkapjuk mindazt, ami hiányzott a földön a boldogságunkhoz. Ott nem marad semmi abból, ami fájdalmat okozott nekünk ezen a világon, hanem részünk lesz a tökéletes szeretetben. Halál emberi életünk egy eseménye lesz, és nem pont a létünkre. Ezt imádkozzuk Jézus mennybemenetelének ünnepén a szentmise prefációjában: „reménységgel tölt el minket, mint titokzatos testének tagjait, hogy követhetjük a mennybe, ahová mint az Egyház feje és az élet szerzője érkezett.” Ezt fejezte ki a Jubileumi Szentév mottója is: „a remény zarándokai” vagyunk.
Április hónapban a Szűzanyával együtt kérjük az aratás Urát, hogy hívjon munkásokat aratásába, és papjainak adjon kegyelmet a hűséghez. Jézus anyjával fohászkodunk, akit Isten testével és lelkével felvett a mennyi dicsőségben. Kérjük, hogy legyen a papoknak hitük és erejük teljesíteni küldetésüket, amikor rágalom és bántás éri őket és az Egyházat is, melyben Istenhez kell vezetni a rájuk bízottakat.
Ebben a hónapban nagycsütörtökre esik elsőcsütörtök. Ezen a napon a papság, és az Oltáriszentség alapításának, valamint a szeretet parancsának adásának napját ünnepeljük. Évről évre különösen megérint ez a nap. A délelőtti olajszentelési szentmisében a papok a papi ígéreteiket újítják meg. Ezen ígéretek átfogalmazásával fohászkodjunk értük:
- Kérjük Urunkat, Jézus Krisztust, hogy papjaink vele egyre szorosabban összeforrjanak, és önmagukról lemondva hozzá teljesen hasonlóvá legyenek! Hallgass meg Urunk!
- Kérjük Urunkat, Jézus Krisztust, hogy papjaink a megváltás hűséges szolgáiként mutassák be az Eukarisztia szent áldozatát, végezzék a többi liturgikus cselekményt, és hirdessék Isten igéjét! Hallgass meg Urunk!
- Kérjük Urunkat, Jézus Krisztust, mint Fejünket és Pásztorunkat, hogy papjaink Őt kövessék, nem földi javakra vágyakozva, hanem csakis a lelkek iránti szeretettől vezettetve! Hallgass meg Urunk!
- Imádkozzunk papjainkért, hogy árassza el őket az Úr bőséges kegyelmével, hogy legyenek Krisztusnak, az örök Főpapnak hű szolgái és vezessék a rájuk bízottakat őhozzá, üdvösségünk forrásához! Hallgass meg, Urunk!
- Imádkozzunk főpásztorunkért, Ferenc püspökünkért is, hogy hűségesen teljesíthesse az apostoli hivatást, amelyet rábízott az Úr. Legyen egyre tökéletesebb képmása köztünk Krisztusnak, a papnak, a jó pásztornak, a tanítómesternek, mindenki szolgájának! Hallgass meg, Urunk!
- Őrizzen meg minket szeretetében az Úr, és vezessen mindnyájunkat, pásztort és nyájat az örök életre. Ámen.
Zubály Lajos
napkori plébános
