Nagyböjt 5. vasárnapján különleges és megható eseményre került sor közösségünkben: a szentmise keretében 21 hívő tett fogadalmat a lelki adoptálásra. A vállalás egyszerű, mégis mély: kilenc hónapon át naponta imádkoznak egy megfogant, veszélyben lévő gyermek életéért, akinek személyét egyedül Isten ismeri.
A lelki adoptálás gyakorlata a katolikus egyházban Lengyelországból indult el a 20. század végén; jelenlegi formája 1987-től ismert, központja a Jasna Góra-i pálos kolostor. Magyarországon 1995-ben jelent meg a varsó–częstochowai zarándoklat résztvevőinek közvetítésével, és azóta több plébánián is elterjedt imádságos kezdeményezéssé vált.
A szentmise igehirdetésében Papp László plébános a vasárnapi evangélium kulcsmondatára irányította a figyelmet: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25). Lázár történetén keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy Krisztus jelenléte ott is utat nyit, ahol az ember már véglegesnek látja a helyzetet. A sír, a veszteség, a reménytelenség nem az utolsó szó – Isten az élet Istene, és az ő szava ma is életet hordoz.
A prédikáció külön hangsúlyozta, hogy ez a hit konkrét döntésekben válik láthatóvá. A lelki adoptálás ilyen döntés: csendes, kitartó imádság az életért. Aki ezt vállalja, kimondja, hogy minden emberi élet ajándék, és hogy az imádság valódi erőforrás lehet a legkiszolgáltatottabbak számára is.
A nagyböjti időszak ehhez különösen alkalmas keretet ad. A megtérés ideje arra hív, hogy újra megtanuljunk Isten szemével nézni: felismerni az élet értékét ott is, ahol a világ bizonytalanságot vagy terhet lát. A lelki adoptálás ebben az értelemben nemcsak egy konkrét gyermekért vállalt ima, hanem belső átalakulás is, amely érzékenyebbé tesz mások életének védelmére.
Az esemény lelki hátterét Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe adja, amely a megtestesülés, az élet kezdetének ünnepe (vö. Lk 1,26–38). Ez az a pont, ahol a keresztény hit szerint Isten Fia emberré lett, és ezzel örökre megszentelte az emberi élet kezdetét. A lelki adoptálás ebbe a titokba kapcsolódik bele, és ebből meríti erejét. A fogadalomtétel során a hívek Isten előtt kötelezték el magukat a kilenc hónapos imádságra. A plébániai közösség hálával és imádsággal kíséri őket, hogy hűségesen végig tudják vinni vállalásukat. Ahogyan az igehirdetés is kiemelte: nincs jelentéktelen élet, és nincs fölösleges ima.
A vasárnapi esemény így egyszerre volt személyes elköteleződés és közösségi tanúságtétel: annak jele, hogy a hit nemcsak szavakban, hanem konkrét tettekben válik valósággá – az élet szolgálatában.
Fotó: Lukács-Bökő Anna
