Abban az időben:
Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Ez a Mária kente meg az Urat mirhával, és törölte meg lábait a hajával. A beteg Lázár, az ő testvérük volt.
A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.”
Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába?”
A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és te megint odamégy?” Jézus ezt felelte: „Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik el, mert látja a világ világosságát. De aki éjszaka jár, elbotlik, mert hiányzik belőle a világosság.” Ezt mondta, azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt. De én megyek és fölkeltem.” A tanítványok így szóltak: „Uram, ha elaludt, akkor meggyógyul.”
Jézus Lázár haláláról beszélt, ők azonban azt hitték, hogy az álomba merülésre gondol. Erre Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek. Most azonban induljunk hozzá!”
Tamás, akinek Iker volt a mellékneve, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra (fél óra járásnyira). Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
E szavak után elment és hívta a testvérét, Máriát. Halkan odaszólt neki: „Megjött a Mester, és hív téged!” Ennek hallatára ő rögtön fölkelt, és Jézushoz sietett. Jézus ugyanis még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
A zsidók pedig, akik Máriával együtt a házban voltak és vigasztalták őt, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utána siettek.
Azt gondolták, hogy a sírhoz megy, hogy ott kisírja magát.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
Mikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: ,Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!”
E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!”
A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
Jn 11,1-45
Nagyböjt 5. vasárnapjának az evangéliuma az egyik legmegrendítőbb, egyben legmélyebb történetet tárja elénk, amely Jézus istenségének, a halál feletti hatalmának és az örök életről szóló tanításának csúcspontja. Ez a történet, Lázár feltámasztása, nem csupán egy csodás esemény, hanem egy jel, amely túlmutat önmagán és mélyebb teológiai igazságokat tár fel számunkra.
Abban az időben: Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Ez a Mária kente meg az Urat mirhával, és törölte meg lábait a hajával. A beteg Lázár, az ő testvérük volt.
János evangélista mindjárt az elején felvázolja a főszereplőket és a helyszínt. Lázár, Márta és Mária – Jézus szeretett barátai. Máriáról már most említést tesz, utalva egy későbbi eseményre (Jn 12,1-8), ezzel is kiemelve a család különleges kapcsolatát Jézussal. Ez az apró utalás, amely az evangélista stílusára jellemző, azt mutatja, hogy Mária már ismert személy volt a korai keresztény közösségben, és az evangélista egy nagyobb történet részeként mutatja be őket. A Betánia és Jeruzsálem közötti közelség (mintegy 3 km) azért is fontos, mert sok zsidó érkezik majd gyászolni, és így tanúi lesznek a csodának, amely kulcsszerepet játszik Jézus jeruzsálemi bevonulása és szenvedése előtt.
A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.”
Az üzenet visszafogott, de annál hatásosabb: a hangsúly a Jézus és Lázár közötti szeretetre esik. Bár közvetlen kérés nincs benne, az „akit szeretsz” megnevezés már önmagában is felhívás a cselekvésre. Jézus válasza azonban először meglepő. „Ez a betegség nem halálos…” – mondja, holott Lázár mégis meghal. Ez a kijelentés nem a halál elkerülésére utal, hanem arra a magasabb célra, amit ez a halál és a belőle fakadó feltámadás szolgál: „Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Az evangélista számára a legnagyobb dicsőség, amikor Isten megmutatja hatalmát, még a halál látszólagos győzelme ellenére is. Ez a gondolat bevezetés a történet valódi üzenetébe: Isten nem mindig kímél meg minket a földi nehézségektől, de éppen azokon keresztül mutatja meg dicsőségét.
Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Júdeába?”
Jézus késlekedése rendkívül fontos teológiai üzenetet hordoz. Emberi szemmel nézve ez kegyetlennek tűnhet, hiszen ha azonnal indul, talán megmenthette volna Lázárt. Az evangélista azonban gyorsan hozzáteszi: „Jézus szerette őket…”. Ezzel biztosítja az olvasót arról, hogy Jézus késedelme nem a közömbösség jele, hanem egy magasabb rendű terv része. Ezt az időzítést nem emberi logika, hanem isteni tudás vezérli. Lázárnak meg kellett halnia, és négy napig a sírban kellett feküdnie, hogy a csoda nagysága nyilvánvalóvá váljon. A zsidó hiedelmek szerint a lélek három napig lebeg a test körül, de a negyedik napon már végleg elhagyja azt. A negyedik napi feltámasztás tehát a lehetetlen kategóriájába tartozott, ez tette a csodát a legnagyobb feltámadási csodává, amely Isten hatalmát a legdrámaibban demonstrálja.
A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és te megint odamégy?” Jézus ezt felelte: „Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik el, mert látja a világ világosságát. De aki éjszaka jár, elbotlik, mert hiányzik belőle a világosság.” Ezt mondta, azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt. De én megyek és fölkeltem.” A tanítványok így szóltak: „Uram, ha elaludt, akkor meggyógyul.”
A tanítványok félelme jogos, hiszen nem sokkal korábban próbálták megkövezni Jézust. Keresztény életünkben mi is gyakran érezzük a sötétséget, a veszélyeket. Jézus válasza azonban nem a félelemre koncentrál, hanem egy mélyebb igazságot közöl: „Nem tizenkét órája van a nappalnak?” Ezzel arra utal, hogy amíg az Istentől kijelölt időtartam, a nappal tart, addig ő biztonságban van, küldetését véghez viheti, mert ő a világ világossága. Aki Vele jár, az nem botlik meg. A világosság és sötétség szembeállítása gyakori János evangéliumában és itt is a hitről és a hitetlenségről szól.
Ezután Jézus közli Lázár állapotát, de a tanítványok félreértik szavait. „Lázár, a mi barátunk elaludt” – mondja. A halál eufemisztikus kifejezéseként az elaludt gyakran szerepel a Bibliában. A tanítványok azonban szó szerint veszik, és a gyógyulás jelét látják benne. Ez a jánosi félreértés tipikus az evangéliumban: Jézus szavai gyakran mélyebb értelmet hordoznak, mint amit a hallgatói elsőre gondolnak, és ez a félreértés kiemeli Jézus bölcsességét és isteni tudását.
Jézus Lázár haláláról beszélt, ők azonban azt hitték, hogy az álomba merülésre gondol. Erre Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek. Most azonban induljunk hozzá!”
Jézus most nyíltan kimondja a tényt: „Lázár meghalt.” És itt ismét a már említett teológiai célra utal: „örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek.” Lázár halála tehát nem tragédia, hanem egy isteni pedagógiai eszköz, amely a tanítványok (és rajtuk keresztül az olvasó) hitét hivatott megerősíteni.
Tamás, akinek Iker volt a mellékneve, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!”
Tamás, akit később hitetlen jelzővel illetnek, itt rendíthetetlen hűséget mutat. Szavai egyfajta rezignált elszántságot sugároznak, felismerve a Júdeába való visszatérés veszélyeit. Bár még nem érti teljesen Jézus hatalmát, kész vele menni a halálba. Ebben a mondatban már ott rejtőzik annak a sorsnak az előérzete, amely Jézusra vár Jeruzsálemben.
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra (fél óra járásnyira). Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
A négy nap ismételten hangsúlyozza a csoda nagyságát. A sírban fekvő, már oszlásnak indult test feltámasztása túlmutat a puszta gyógyuláson. A sok gyászoló zsidó jelenléte sem véletlen: ők lesznek a csoda tanúi, és rajtuk keresztül terjed el a hír Jeruzsálemben, ami viszont felgyorsítja a Jézus elleni cselekvési szándékot.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Márta azonnal Jézus elé siet. Szavai egyszerre fejezik ki gyászát és megrendíthetetlen hitét. Hiszi, hogy Jézus jelenléte megakadályozta volna a halált, és hiszi, hogy „most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked”. Ez már egy jelentős hitvallás, bár még nem teljes. Jézus válasza – „Testvéred fel fog támadni!” – újabb félreértéshez vezet. Márta a zsidó és kora keresztény hagyományban rögzült hitre gondol, amely a testek feltámadására vonatkozik az utolsó napon, ahogy például Ezekiel próféta látomásából is következtetni lehetett (Ez 37,1-14).
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Itt érkezünk el a perikópa teológiai csúcspontjához. Jézus kijelentése, az egyik nagy „Én vagyok” mondat János evangéliumában, gyökeresen átírja Márta (és a korabeli hallgatók) feltámadásról alkotott elképzeléseit. A feltámadás nem csupán egy jövőbeli esemény, hanem maga Jézus. Ő nemcsak hozója vagy eszköze a feltámadásnak, hanem önmaga a feltámadás és az élet forrása. A feltámadás és élet szavak egybefonása különösen fontos. A testi feltámadásról alkotott elképzelés helyett az evangélista a jelen idejű feltámadásra helyezi a hangsúlyt, vagyis az örök életre, amely már itt és most elkezdődik a Jézusba vetett hit által. Aki hisz benne, az már most átlépett a halálból az életbe (vö. Jn 5,24). Ez a szellemi feltámadás nem a testi lét megszűnését jelenti, hanem az Istennel való kapcsolat helyreállítását, egy új, mennyei minőségű életet, amely túlmutat a fizikai halálon.
Márta válasza, „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” pedig a jánosi krisztológia alapvető hitvallása. A történetben Márta hite érik be a leginkább.
E szavak után elment és hívta a testvérét, Máriát. Halkan odaszólt neki: „Megjött a Mester, és hív téged!” Ennek hallatára ő rögtön fölkelt, és Jézushoz sietett. Jézus ugyanis még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
Márta, megerősödve hitében, most a húga után megy. Az evangélista leírása szerint Jézus nem ment be a házba, ami a hagyományos gyászszertartásokon szokatlan lett volna. Ezzel is a feszültséget tartja fenn, és azt sugallja, hogy Jézus szándékosan kívül maradt a gyász konvencionális keretein, hogy egy magasabb rendű beavatkozásra készüljön.
A zsidók pedig, akik Máriával együtt a házban voltak és vigasztalták őt, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utána siettek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy, hogy ott kisírja magát.
A zsidók, akik elkísérik Máriát, akaratukon kívül a közelgő csoda további tanúivá válnak. Ez a rendezői húzás lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb szemtanúja legyen Jézus hatalmának.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
Mária ugyanazt a mondatot mondja, mint Márta. Ez a szóbeli ismétlés nem az evangélista hanyagságát jelzi, hanem hangsúlyozza a nővérek egyaránt mély gyászát és hasonló hitét. Mária gesztusa – Jézus lábához borul – az imádat és a teljes ráhagyatkozás kifejezése.
Mikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: ,Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus könnyeire fakad, látva a körülötte lévő gyászt. Ez az egyik legemberibb pillanat az evangéliumokban. Jézus, aki tudja, hogy mindjárt feltámasztja Lázárt, mégis mélyen együtt érez az emberi szenvedéssel és a halál fájdalmával. Ez nem a hitetlenség miatti szomorúság, hanem az együttérzés, a szolidaritás a gyászolókkal. Ez a gesztus megerősíti emberi mivoltát, aki osztozik velünk a fájdalomban, még akkor is, ha isteni hatalommal rendelkezik. A zsidók reakciói is megoszlanak: egyesek a szeretet jelét látják benne, mások a hatalmát kérdőjelezik meg. Utóbbiaké ismét egy jánosi félreértés, amely azonban rávilágít arra, hogy a jelek, a csodák is csak akkor válnak igazán nyilvánvalóvá, ha a hit szemüvegén keresztül nézzük őket.
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ.
A sír egy barlang volt, kővel elzárva. Márta ismét a nyers valóságra emlékeztet: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Ez a megjegyzés nem hitetlenséget fejez ki, hanem az emberi realitás drámaiságát: egy oszlásnak indult testről van szó. Ezzel még inkább aláhúzza a közelgő csoda rendkívüliségét, a szagot is legyőző isteni hatalmat. Jézus emlékezteti Mártát ígéretére: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” A feltámadás nem a hiányzó szagtalanítást, hanem Isten dicsőségét hivatott megmutatni.
Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldtél engem!”
Jézus imája nem kérés, hanem hálaadás. Nem azért imádkozik, hogy az Atya tegye meg a csodát, hanem köszönetet mond, mintha az már meg is történt volna. Ez isteni tudását és az Atyával való egységét mutatja. Kiemeli, hogy az imát csak a körülálló nép miatt mondja, hogy ők is higgyék, hogy ő az Atya küldötte. Az imában nincs semmi titokzatosság, célja a tanúságtétel.
E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!”
A parancs egyszerű, közvetlen és hatalmas: „Lázár, jöjj ki!” Ez a mondat nemcsak Lázárnak szól, hanem minden embernek, aki a bűn vagy a hitetlenség sírjában van. Lázár azonnal kijött, még mindig a halotti leplekkel és kendővel, ami azt mutatja, hogy ez egy valóságos, testi feltámadás volt. Azonban a történet nem ér véget itt. Jézus parancsolja: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!” Ez a feloldás nem csupán a fizikai mozgás szabadságát jelenti, hanem mélyebb, szimbolikus értelme is van: Lázár, aki visszatért az életbe, most megszabadulhat a halál kötelékeiből, új, szabad életet kezdhet. Ez a szabadság Krisztusban mindannyiunk számára felkínált lehetőség.
A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
A történet hatása óriási. Sokan hisznek Jézusban, mert látták a jelet. De tudjuk, hogy lesznek, akik éppen emiatt fordulnak majd ellene, és elhatározzák, hogy megölik őt és Lázárt is (Jn 11,45-53). A csodák tehát nem garantálják a hitet, de lehetőséget teremtenek rá.
Lázár feltámasztása a János-evangélium kulcsfontosságú jele, amely Jézus istenségét hirdeti, a halál feletti abszolút hatalmát demonstrálja. Arra tanít, hogy az örök élet nem csupán egy jövőbeli remény, hanem egy jelen idejű valóság, amely a Krisztusba vetett hit által már most elkezdődik.
