2026. március 5-én kiállítás nyílt „Gróf Esterházy János, a szeretet politikusa” címmel a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban. A rendhagyó kiállításmegnyitó keretében először dr. Molnár Imre történész-diplomatának a szent életű, felvidéki politikus tevékenységét, mártíromságát bemutató előadását hallgathatták meg az érdeklődők, majd Dávid Zsuzsanna festőművész, a képek alkotója egyéni és személyes hangvételű tárlatvezetéssel ajándékozta meg a látogatókat.
A kiállítás, amely Nyíregyházán a KÉSZ és a Rákóczi Szövetség közös rendezésében valósult meg, több mint 20 helyszínen, szerte a visegrádi országokban bemutatásra került már azzal a szándékkal, hogy Esterházy János életpéldáját minél többen megismerhessék.
A rendezvényt Szilágyi Zsolt, a Rákóczi Szövetség hálózatfejlesztési igazgatója nyitotta meg, kiemelve, hogy a nagy jelentőségű magyar politikus szellemi örökségének ápolása a Rákóczi Szövetség fontos feladata.
Molnár Imre a kutató–életrajzíró alaposságával, ugyanakkor a megjelenített személyek iránti mély tisztelet és melegség hangján, gazdag képanyaggal, fotókkal, dokumentumokkal és térképekkel mutatta be a Felvidék népeinek jogaiért, megbékélésért küzdő, végsőkig helytálló magyar arisztokrata élettörténetét és keresztútját a két világháború, majd a kommunista diktatúra idején. Szavai megkérdőjelezhetetlen hitelességgel buzdítottak a Krisztusi példa szerinti önátadó életút választására. „Azzal a szándékkal jöttem, hogy elmélyüljünk az ő misztériumában, vértanúságában, áldozatvállalásában” – fogalmazta meg küldetését előadónk, aki a már Isten szolgája címmel bíró Esterházy János boldoggá avatásának fáradhatatlan előmozdítója.
A történeti háttér felvázolásával párhuzamosan megismerhettük a 125 éve Nyitraújlakon született Esterházy János gyermekkorát. Édesapja, a Monarchia tisztjeként szolgáló magyar gróf utolsó szavai az akkor négyéves kis Jánoshoz – „Légy, fiam, mindig jó magyar!” –, kiegészülve lengyel származású, mélyen vallásos, férje örökségét hűségesen őrző, a szegények ügyét felkaroló, puritán életvitelű édesanyja lelkületének kisugárzásával, határozták meg személyisége fejlődését.
Az 1932-ben Kassán megalakult katolikus Országos Keresztényszociális Párt, majd a vele egyesült református Magyar Nemzeti Párt elnökeként járta az országot, mindenütt erőt öntött az emberek szívébe, fáradhatatlanul harcolt az első világháború végén létrejött Csehszlovákia népeinek megbékéléséért, felemelte szavát a kisebbségekkel szembeni igazságtalan bánásmód ellen, aminek következtében már ekkor több hetet töltött börtönben. Pártjának hitvallása „A mi jelünk a kereszt”, illetve „Istennel a magyar jövőért!” Magyar jövőt csak Istennel lehet építeni, Isten nélkül az emberiség a szakadékba rohan – fűzte hozzá utóbbihoz előadónk.
Az 1939-ben Hitler segítségével megalakult Szlovákia létrejöttét – elismerve a szlovák nép jogát az önálló államiságra – ugyan támogatta, annak ellenére, hogy előzetesen nem tudta elérni az igazságos határmegállapítást a szláv állam és Magyarország között, de a fasizálódás tendenciáját, a háborús uszítást elutasította, sőt a parlamentben egyedüliként nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tévő törvényt, istenellenesnek, embertelennek, lelkiismeretével ellenkezőnek nevezve azt. Zsidókat és lengyeleket mentett, mígnem maga is rejtőzni kényszerült a GESTAPO elől. Amikor 1945-ben a Szovjetunió által elfoglalt, egyre inkább a kommunisták által irányított Csehszlovákiában, a Benes-dekrétumok világában találta magát, visszautasít minden menekülésre ösztönző javaslatot. Zsoltárosi emelkedettséggel fogalmazza meg elszakíthatatlan kötődését szülőföldjéhez: „Egy pillanatig sem foglalkoztam ezzel a gondolattal, mert elválaszthatatlanul összenőttem ezzel a talajjal, mely talajon ringott az én bölcsőm, melynek sorsával, boldogulásával egybeforrt lelkemnek-szívemnek legkisebb része, egész énem, egyéniségem, minden gondolatom, vágyam és reménységem.”
Tudom-e én így szeretni hazámat? – kapcsolta kérdését végtelen alázattal előadónk a fenti vallomáshoz.
Sejtve, hogy rossz idők jönnek, Esterházy János lelki végrendeletet hagy a felvidéki magyarságra: „Arra kérlek benneteket, hogy szívünk-lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elől egy pillanatra sem, ápoljuk, őrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki el nem vehet, s amelynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon is!” Ha e két érték megvan, nem veszhetünk el, ha bármi van is körülöttünk. – tett hitet előadónk két megtartó erőnk mellett.
A német és magyar lakosság kitelepítésével szembesülve Esterházy János a lehetetlenre vállalkozva a tiltakozás szándékával felkeresi Gustav Husák kommunista belügyi biztost, aki azonnal letartóztatja és átadja a szovjet NKVD-nek (akkori KGB-nek). A hírhedt moszkvai Lubjankába, a kommunista diktatúra legvéresebb állambiztonsági központjába kerül, és három és fél hónap, 680 óra kínzást kiállva, csak egész családja elhurcolásával való megzsarolása okán írja alá a koncepciós vádiratot, aminek következtében egy észak-szibériai Gulágra szállítják, ahol az embertelen viszonyok között dolgoztatott rab hamarosan súlyos, kavernás tüdőbajt kap.
Miért ment önként oda kommunistákhoz? – tette fel Molnár Imre a kérdést. Lehetne naivitásnak is vélni ezt, ha nem ismernénk talán legmegrendítőbb, vállalt sorsa kibontakozását leginkább magyarázó levelét.
„A háború vége felé, amikor a pesti ostrom kezdődött, azért kezdtem imádkozni, hogy a jó Isten engedje meg, hogy ha kell, szenvedések és nélkülözések árán is, de méltóvá váljak arra, hogy őt megtisztulva követhessem, és mivel ezt kértem, ezért imádkoztam, amikor az oroszok elszállítottak, és később is, amikor a helyzetem nagyon nehéz volt, egyszerűen azt mondtam magamnak, nem szabad kétségbe esni, hanem örülni kell, mert az Úr Jézus meghallgatta kérésemet.”
Az Úr Jézust, ha kell, a kereszt úján követve akar tehát népének továbbra is segítője, vezetője lenni. A parlamenti körülmények megszűnte után ő az Úristen előtt válik az övéi képviselőjévé. A vádirat aláírása a krisztusi helyettesítő áldozat, amellyel megmenti övéit. Valószínűleg, ott, a poklok mélyén jön rá igazán, hogy a szenvedésnek van értelme, fel tudjuk ajánlani másokért. – fejtegette előadónk a továbbiakban, majd rámutatott a döbbenetes krisztushasonlóságra, elbeszélve, hogy Esterházy János minden ruhájától megfosztva, meztelenül érkezett meg az Északi sarkkörön túli táborba. Mégis van lelki ereje szeretteit megnyugtató, őket imáiról biztosító levelet írni: „Hitemet nem veszítem, az Úristen itt van velem.” Egy egyszerű magyar rabtárs feljegyzéséből tudjuk, hogy „csupasz deszkapriccsen feküdt, ahol patkányok szaladgáltak rajta, magas lázban, éhségben, élelem és orvosság nélkül, szánalmasan lesoványodva, a csont és bőr, összetört fizikumú Esterházy János csodálatos türelemmel viselte betegségét, súlyos tüdőbetegsége ellenére sugárzott belőle a lelkierő, panaszkodni senki nem hallotta őt, s mint egy jó apa, amint ereje engedte, azonnal hozzáfogott fiatal fogolytársai neveléséhez, tanításához”.
Élete utolsó szakasza is bővelkedik tragikus fordulatokban. – tudtuk meg. Távollétében halálra ítélik hazaárulásért, a fasizmus kiszolgálásáért, és kikérik a szovjet táborból, hogy végrehajtsák a halálos ítéletet, A hazatérésről szóló végzést ő felmentése híreként értelmezi, s csak a pozsonyi börtönbe érve tudja meg, hogy 48 órán belül kivégzik. „Furcsa érzés, de egyáltalán nem izgat.” – írja.Az általa megmentettek közbenjárására egy év várakozás után elnöki kegyelmet kap, 25 év börtön vár rá.
Befejezésül az ezidőben írt leveleiből hallhattunk idézeteket: „Legjobban attól féltem, hogy szentgyónás és szentáldozás nélkül kell, hogy meghaljak, s azért imádkoztam minden nap a szentjeinkhez, hogy eszközöljék ki az Úr Jézusnál, hogy halálom előtt meggyónhassak, s szentáldozáshoz járulhassak, de ha nem gyónhatnék, áldozhatnék, akkor, hogy az utolsó pillanatig öntudatomnál legyek, az utolsó percig tudjak ájtatosan imádkozni, bűneimet megbánni, hogy üdvözülhessek.”
Az Úr meghallgatja imáját: Vaszil Hopkó görögkatolikus püspöktől megkaphatja a Szent útravalót, mielőtt 1957. március 8-án 12 évnyi súlyos szenvedés után a mirovi börtönben, megbékélve, üldözőinek megbocsátva visszaadja lelkét Teremtőjének. Győztesként kerülve ki a szenvedésből, ám alázattal megvallva, hogy a Krisztus-formálta nagy változások ellenére „oly végtelenül messze van attól, hogy igazán olyan legyen, hogy Jézus Urunknak öröme lehessen benne”. Olyan mértékben vagyunk jó keresztények, amilyen mértékben az Úr Jézusnak öröme telik bennünk. – tolmácsolta hallgatóságának a vértanú szavait Molnár Imre. Végső üzenetként pedig magunkkal vihettük, hogy Esterházy János, a börtönök polgára az imádságot, a megbékélést javasolja e világnak a problémáinak a megoldására.
A rendezvény második részében Dávid Zsuzsanna festőművész tárlatvezetésében Krisztus keresztútjának történéseivel párhuzamba állítva idézte fel Esterházy János szenvedéstörténetének megfestett állomásait, ráirányítva figyelmünket szép és felemelő képei rejtett szimbolikájára.
Megtudtuk, hogy a jelenleg az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont ösztöndíjas munkatársaként dolgozó művészt a felvidéki mártírpolitikus tisztelete vonzotta Esterházy János szülőföldjére, Zoboraljára, s az Isten szolgájának életműve nemcsak művészetét határozta meg, de személyes életének is vezérlő csillaga lett.
Megyesi Mária
Fotó: P. Tóth Nóra /Nyíregyházi Egyházmegye
