A Széchenyi István Katolikus Általános Iskolában intézményünk lelkivezetője, Heidelsperger István püspöki helynök atya hétindító nagyböjti elmélkedései, lelki útravalót adnak az intézmény teljes közösségének, erősítve a diákok és pedagógusok felkészülését a húsvéti időszakra. István atya gondolatait szeretettel ajánljuk az olvasók figyelmébe.
Nagyböjt második vasárnapján az evangéliumban egy olyan mondat hangzik el, amelyet már Jézus megkeresztelkedésekor is hallhattunk. A mennyei Atya szava akkor így szólt „Te vagy az én Fiam, akiben kedvem telik.” A színeváltozáskor ugyanez a mennyei szózat ismétlődik meg „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Érdemes elidőznünk ezen a kijelentésen. Figyeljük meg, mit mond valójában az Atya – és talán még fontosabb, mit nem mond. Nem azt halljuk, hogy „Te vagy az Isten”, „Te vagy a Megváltó”, vagy „Te vagy a Messiás”. Bár mindez igaz Jézusra, a mennyei szózat mégis mást emel ki, „Te az én szeretett Fiam vagy.” A hangsúly nem csupán azon van, hogy „az én Fiam”, hanem azon is, hogy „az én szeretett Fiam”. Az Atya elsőként nem a küldetést, nem a feladatot, nem a méltóságot nevezi meg, hanem a kapcsolatot. Nem a szerepet hangsúlyozza, hanem a szeretetet. Jézus identitásának legmélyebb alapja az, hogy ő az Atya szeretett Fia. Ebben a kijelentésben ott rejlik az örök, bensőséges kapcsolat az Atya és a Fiú között. És talán számunkra is ez az egyik legfontosabb üzenet nagyböjt idején, mielőtt tennénk, bizonyítanánk, helytállnánk – előbb szeretett gyermekek vagyunk.
A mennyei Atya szavai különleges súlyt hordoznak. Egyetlen mondatban benne van kapcsolatuk mélysége, az egymás iránti szeretet, a bizalom és az összetartozás. Olyasmit fejez ki ez az egyetlen mondat, amit csak annak mondhatunk, akivel valóban bensőséges közösségben vagyunk. Jézus ugyanilyen közvetlenséggel szólítja meg Istent. Nem úgy, hogy „Istenem” vagy „Uram”, hanem úgy, hogy „Atyám, Abba”. Ez a megszólítás egyszerre hoz létre kapcsolatot és teszi láthatóvá azt.
A mennyei Atya kijelentése – „Te vagy az én szeretett Fiam” – a kapcsolatuk mélységét tárja fel. Ebben a mondatban ott van a bizalom, amely Jézust is hordozza küldetésében. Nem a hatalma vagy a kiléte tartja meg őt, hanem az a kapcsolat, amelyben él azzal, aki elküldte. Így fordul Atyjához, „Számítok rád, bízom benned, tudom, hogy velem vagy és mellettem állsz.”
Az ember életének valódi megtartó ereje nem a birtokolt javakból vagy az elért eredményekből fakad, hanem a kapcsolataiból. Bárkik lehetünk, bármit elérhetünk, de ha a kapcsolataink rendezetlenek, nem lesz, aki mellénk álljon a nehéz időkben. A tárgyak nem képesek megtartani bennünket – csak azok az emberek, akikhez valódi kötődés fűz. Ha a kapcsolataink a helyükön vannak, mi magunk is a helyünkön vagyunk. Nem kell bizonygatnunk semmit ahhoz, hogy ezek a kötelékek megmaradjanak; aki mindenáron bizonyítani akar, és közben elhagyja azokat, akiket valaha a legközelebbinek szólított, végül magára marad.
A legfontosabb megtartó kapcsolat mégis az Istennel való kapcsolat. Ha nem tudunk hozzá fordulni, ki lesz az, aki valóban képes megtartani bennünket? Ez a kapcsolat az imádságban válik élővé és személyessé. Már létünk első pillanatától jelen van, és egész életünkön át hordoz. A nagyböjti időszak különösen alkalmas arra, hogy megálljunk, elcsendesedjünk, és feltegyük magunknak a kérdést: „Ki számomra az Isten? Milyen kapcsolatban állok vele?” Ha erre a kérdésre őszinte választ találunk, életünk többi része is a helyére kerül.
Gerecs Andrea pedagógus
Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
