Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
János evangéliumának kezdetét olvassuk ezen a vasárnapon is, ismerős lehet, hiszen karácsony ünnepén is ezt a részt hallottuk. Az ehhez a vasárnaphoz tartozó magyarázatot Beasley-Murray, G. R., John (Word Biblical Commentary; Dallas 1999) és Haenchen, E. – Funk, R. W. – Busse, U., John: a commentary on the Gospel of John (Hermeneia—a Critical and Historical Commentary on the Bible; Philadelphia 1984) kommentárja alapján készítettem el és leginkább arra koncentráltam, hogy mit is jelenthet maga az Ige (Logos) kifejezés.
A Logos (Ige) fogalma valószínűleg egy gazdag és komplex szintézis eredménye, amely a hellén és ószövetségi hagyományok metszéspontjában alakult ki. Ez a fogalom központi szerepet játszik Jézus Krisztus identitásának és küldetésének teológiai megalapozásában.
Már az ókori görög filozófiában is megtalálható a Logos, mint „mindenütt jelenlévő bölcsesség,” amely irányítja a kozmoszt. A sztoikusok számára a Logos a természet egyetemes törvénye, amely kiváló módon áthatja az univerzumot, fenntartja egységét, és azonos az isteni tűzzel, a világegyetem lelkével.
Philo zsidó filozófus kiemelkedő módon alkalmazta a Logos fogalmát. A Logost a teremtés közvetítőjének tekintette, megkülönböztetve azt az Isten elméjében létező gondolat-Logostól (örök bölcsesség) és annak kifejeződésétől a formátlan anyag világgá alakításában. A Logos az isteni kormányzás eszköze, a világegyetem „kormányosa”. Emellett a Logos az az eszköz, amelyen keresztül az ember megismerheti Istent, mivel az Isten önmagában elérhetetlen az emberiség számára. Philo gondolatvilágának számos eleme mélyen rezonál a János evangéliummal, jelezve a közös intellektuális és teológiai áramlatokat.
A gnosztikus rendszerekben a Logos szintén közvetítő figura Isten és a világ között. Általa Isten létrehozza az anyagi világot, és általa van mód az embernek a megváltásra ebből az anyagi világból. Fontos különbség azonban, hogy a gnosztikus teremtés- és megváltásfogalmak jelentősen eltérnek a bibliaiaktól, a Logos gyakran úgy jelenik meg, mint egy alacsonyabb rendű isteni lény, aki „megváltóként” ereszkedik alá, becsapja a démoni erőket, és utat mutat a magasabb, isteni világba.
A filozófiai utalásokon túl az ószövetségi gondolatvilágban is megtalálható a Logos fogalma. A jánosi prológus kezdő mondata, „Kezdetben volt az Ige” (ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος), tudatosan visszhangozza az Ószövetség első szavait („בראשית”, bereshit). A zsidóság számára az Ige, különösen Isten Igéje, nem csupán gondolat kifejezése, hanem hatalmas, teremtő cselekvés volt (vö. Zsolt 33,6). Ez a teremtő erejű Ige a Közel-Kelet más kultúráiban is megjelenik (pl. asszír/babiloni Ellil-himnuszok, egyiptomi Thoth). Az Ószövetségben azonban az Ige soha nem emanációként, hanem Isten szuverén cselekedeteként jelenik meg. Az Ószövetségben és a későbbi zsidó irodalomban a Bölcsesség (חכמה, hokhmah) és az Ige szoros kapcsolatban áll. Péld 8,22-31 már feltételezi a Bölcsesség jelenlétét a teremtésnél. A Bölcsesség könyvében (Bölcs 9,1) kifejezetten azonosítják a Bölcsességet és az Igét a teremtésben.
János evangélista zsenialitása abban rejlik, hogy ezeket a sokrétű hagyományokat egyedülálló módon szintetizálta a prológusban, létrehozva egy Logos-képet, amely egyszerre volt ismerős és radikálisan új a kora hellenisztikus világ számára. A prológus tudatosan ötvözi a keleti (héber szó / ige – cselekvő, teremtő erő) és a nyugati (görög logos – rend, értelem, gondolat) Logos-értelmezéseket.
A prológus a Logos fogalmának újszerű felhasználásával alapozza meg a János evangélium krisztológiáját. Jézus Krisztust nem csupán történelmi személyiségként, hanem mint preegzisztens isteni Logoszt mutatja be, aki az Atya tökéletes kinyilatkoztatása, a teremtés közvetítője, az élet és a fény forrása, és aki testté válásával hozta el az üdvösséget az emberiségnek. Ez a teológiai gazdagság tette a prológust a kereszténység egyik legfontosabb krisztológiai dokumentumává.
A prológus szövegének eredetét tekintve biztosak lehetünk abban, hogy már korábban létező himnuszról van szó, amelyet az evangélista beépít a szövegébe, természetesen feltételezve azt is, hogy esetleg későbbiekben bizonyos betoldásokkal látta el a szöveget.
Ennek a himnusznak a funkciója nagyon sokrétű. Nem egy egyszerű prológus, bevezetés, hanem inkább egy „útmutató az olvasónak”, amely az Evangélium egészét előkészíti és annak értelmezési keretét adja. Mintegy bemutatja az evangélium kulcsmotívumait (az Ige preegzisztenciája, világosság, élet, dicsőség, megváltás) és felkelti az olvasó érdeklődését.
János evangélista szintetizálja a különböző a korabeli olvasó számára már ismert hagyományokat, bemutatva a Logoszt mint teremtetlen lényt, aki Istennél volt és Isten volt, aki a teremtés közvetítőjeként tevékenykedett. A Bölcsesség-hagyomány felhasználásával a Logos egy olyan isteni entitásként jelenik meg, amely hiába keresett otthont az emberiség körében, azonban az 1,14-ben bekövetkezik a döntő fordulat: a Logos testté lett ezzel kifejezi azt, hogy a megtestesült Logos, az egyszülött Fiú, az egyetlen, aki az Atyát kinyilatkoztathatja.
A János evangélium prológusa egy rendkívül gazdag és árnyalt teológiai irat, amely nem csupán bevezeti az olvasót az evangélium világába, hanem egy „mennyei előjáték” formájában hirdeti és bemutatja Jézus Krisztus egyedülálló, isteni és megváltó identitását.
Dr. Németh István
