Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Máté evangéliumának ezen része rögtön a napkeleti bölcsek látogatása után található. A napkeleti bölcsek imádatát követően a Mt 2,13-23 szakasz drámai kontrasztot mutat be: itt a hódolat és ajándékozás helyett már a veszély és menekülés áll. Nem a leboruló bölcsekkel találkozunk, hanem az emberi életekre törő és vérengző Heródesével.
Ez a kontraszt hangsúlyozza a Jézusra adott reakciók széles skáláját. Mégis a legnagyobb hangsúly nem ezen a kontraszton található, hanem ismét annak lehetünk a tanúi, hogy Isten nem bízza a véletlenre a Szent Család sorsát. Állandóan beavatkozik az életükbe angyalán keresztül, hogy a lehető legbiztonságosabb életet garantálja nekik. A másik jelentős momentum azon található, hogy Jézus Krisztus életében folyamatosan beteljesednek azok a mondások és jövendölések, amikről az Ószövetségben lehet olvasni.
A Szent Családnak Egyiptomba kell menekülnie, aminek az evangéliumi beszámoló szerint kettős értelme van. Egyrészről így megóvja az Úr a Szent Családot és Jézust Heródes gonosz tervétől, aki elszánta magát, hogy meg fogja keresni és meg fogja ölni a gyermeket. Másrészről pedig ezzel beteljesedik egy ozeási prófétai mondás is (Oz 11,1).
Ozeás próféta szavai eredetileg Izraelre, mint nemzetre vonatkoztak, akik Isten fiai, akiket az egyiptomi rabszolgaságból hívott ki a szabaduláskor, a kivonuláskor. Itt Jézus maga az Isten Fia, az új Izrael, akit megment az Úr.
Nem tudjuk megállapítani biztosan, hogy milyen forrásból tudja Máté evangélista a Szent Család menekülésének történetét és azt se tudjuk, hogy pontosan megtörtént események feljegyzése történik-e vagy sem. Leginkább ennek a momentumnak teológiai értelme van. Ez a kép egyébként illeszkedik a világi irodalom egyetemes hős-motívumába is, amelyben a születése utáni fenyegetés és a menekülés gyakori elem. Mégis talán nem tévedünk nagyot, ha Máté itt leginkább teológiai magyarázatot próbál adni.
Elsőként meg kell jegyezni azt is mindezeken felül, hogy Egyiptom kiválasztása menedékhelyül nem véletlen, hiszen a palesztinai zsidók számára ez volt a hagyományos menekülési útvonal politikai veszély esetén (pl. Jeroboám, Gedalja). De lehet, hogy itt még többről van szó teológiai szinten.
Máté evangéliuma az Egyiptomba való menekülés során tudatosan von párhuzamot Jézus és Mózes élete között, bemutatva Jézust, mint az „új Mózest”. Gondoljunk bele, hogy a Kivonulás könyvében a fáraó rendeletet ad ki a héber fiúgyermekek megölésére (Kiv 1,15-22), aminek a célja Izrael elnyomása. Mózes azonban csodálatos módon menekül meg a gyilkos terv elől. Máté evangéliumában Heródes, amikor tudomást szerez a Messiás születéséről, szintén elrendeli Betlehemben és környékén a kétéves és annál fiatalabb fiúgyermekek lemészárlását (Mt 2,16), amivel meg akarja akadályozni az isteni kiválasztott szabadító felnövését. Itt is Jézus isteni beavatkozásnak köszönhetően menekül meg.
De a párhuzamot egy másik pontos is tetten érhetjük. Mózes felnőttként menekül a fáraó haragja elől Midián földjére (Kiv 2,11-15), miután megölt egy egyiptomit. Később Isten megszólítja őt az égő csipkebokorból és utasítja, hogy térjen vissza Egyiptomba, mert „meghaltak mindazok, akik az életedre törtek” (Kiv 4,19). Máté szándékosan visszhangozza a Kivonulás könyvéből már jól ismert szavakat, amikor az angyal Józsefnek Heródes halála után mondja: „Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek” (Mt 2,20). Ez az explicit idézet teszi nyilvánvalóvá a Mózes-párhuzamot.
Mind Mózes, mind Jézus igazi szabadító. Mózes a rabszolgaságból vezeti ki Izraelt Egyiptom földjéről, míg Jézus egy sokkal mélyebb szabadítást hoz el. Jézus Krisztus az új – Mózes, aki törvényt ad a népének és egy új szövetségbe vezeti az embereket.
Máté az ozeási idézet alkalmazásával és a „Mózes” párhuzam alkalmazásával tehát leginkább nem csupán történelmi eseményeket mesél el, hanem Jézus identitásáról és küldetéséről ad komoly teológiai magyarázatot. Bemutatja Jézust, aki isteni gondviselés által vezérelve megismétli és kiteljesíti Izrael történetét: ő az új Izrael, akiről gondoskodik az Úr és hozzá kapcsolódva majd mindenki másról gondoskodni fog és ő az új Mózes, aki vezeti Isten népét. Ezekkel a párhuzamokkal az evangélista felkészíti a terepet egy új korszakra: egy olyan időre, amikor Isten különös módon gondoskodik az emberekről.
Izraelbe érve József megtudja, hogy Arkelausz, Heródes fia uralkodik Júdeában, és félti családját. Érdekes, hogy Máté evangélista pontatlanul hivatkozik Arkelauszra, hiszen királyi címet ad neki, pedig csak etnarka lehetett. Arkelausz egyes történeti források szerint apjához hasonlóan kegyetlen volt.
Egy újabb isteni figyelmeztetés ezért arra készteti Józsefet álmában, hogy Galilea régiójába költözzön, és Názáret városában telepedjen le. Ezzel beteljesedik az a prófécia, „hogy názáretinek hívják majd”. Máté idézete ennél a pontnál igazán egyedi: „a próféták által kijelentetett” (többes szám, általánosítás), és hiányzik egy konkrét idézet bevezetésére utaló szó. Ez azt jelentheti, hogy nem egy specifikus ószövetségi versről, hanem egy szélesebb prófétai témáról van szó. Azonban a probléma az, hogy a „názáreti” kifejezés sehol sem fordul elő az Ószövetségben, és maga Názáret városa sincs megemlítve.
A „názáreti” kifejezés a korabeli kultúrában – tekintettel Názáret ismeretlenségére és jelentéktelenségére – gúnyos felhangú volt. A próféták között valóban fellelhető az a vonulat, amely egy el nem ismert, megvetett Messiásról szól. Ezen értelmezés szerint Máté azt állítja, hogy Jézus názáreti származása beteljesíti azt a prófétai várakozást, hogy a Messiás nem a zsidó hagyomány elvárásai szerint, hanem egy jelentéktelen, elutasított helyről fog eljönni, ezzel is jelezve egyedülálló szerepét az isteni tervben.
A „Názáreti” (Ναζωραῖος) kifejezés itt a héber nāzîr (נזיר) szóra is utalhat, amely a „nazír” fogadalmat tevő személyt jelöli. A nazír (Szám 6) olyan személyt jelentett, aki különleges módon Istennek szentelte magát, bizonyos dolgoktól (pl. bortól, hajvágástól) tartózkodva. Jézus nem teljesítette szó szerint a nazír fogadalom összes előírását (pl. ivott bort), mégis az „Istennek szentelt”, „elválasztott”, a Lélekkel teli és karizmatikus vezető kép illeszkedik hozzá.
A „Názáreti” (Ναζωραῖος) a héber nēṣer (נֵצֶר) szóra is utalhat akár, melynek jelentése „sarj”, „hajtás” vagy „gyökér”. Ez a szó az Ószövetségben egyértelműen messiási kontextusban jelenik meg, különösen a dávidi vonal helyreállításával kapcsolatban. Iz 11,1: „Sarj (נֵצֶר, nēṣer) támad majd Izáj törzséből, és gyökeréből hajtás sarjad.” Ez a vers egyértelműen egy messiási prófécia, amely Dávid (Izáj fia) dinasztikus leszármazottjáról szól, aki reményt és újjászületést hoz. Máté evangéliumának első két fejezete kiemelten foglalkozik Jézus dávidi származásával (Mt 1,1-17), így ez az utalás tökéletesen illeszkedik Máté teológiájába.
Máté valószínűleg nem egyetlen, szó szerinti ószövetségi szövegre hivatkozott, hanem a „Názáretinek fogják hívni” kifejezésben összetett teológiai üzenetet rejtett el. Ennek központi eleme lehet a nazír/szent fogalmával való szójáték, amelyet kiegészíthetett és megerősíthetett a messiási sarj/hajtás gondolata. Ez a kettős utalás gazdagítja Jézus identitásának megértését, hangsúlyozva egyszerre isteni elhivatottságát és dávidi, messiási királyi származását. Emellett pedig még akár az is előtérbe kerülhet, hogy a Messiás egy olyan vidékről fog érkezni, ami igencsak lemaradtnak minősülhetett a korabeli gondolkodásban.
A Máté evangéliumában bemutatott Szent Család történet (különösen a menekülés és a Názáretben való letelepedés eseményei), nem csupán Jézus születésének és gyermekségének elbeszélése, hanem Isten aktív gondviselésének ékes példája.
A Szent Család döntései által teljesednek be az ószövetségi jövendölések, rajtuk keresztül az isteni terv kibontakozik a történelemben. József feltétlen engedelmessége és a veszélyek közepette tanúsított védelmező szeretete, valamint Mária alázatos elfogadása nemcsak a kisded Jézus életét óvja, hanem az üdvösségtörténet alapját is lerakja: mindketten védelmezik az Új Mózes életét, aki különlegesen fontos szerepet fog betölteni Isten népének életében.
A Szent Család tehát nemcsak egy család, hanem egy olyan közösség is, amelyen keresztül Isten az üdvösség új korszakát vezeti be a világba, megmutatva, hogy a „Velünk az Isten” ígérete igazi valóság.
Dr. Németh István
