Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!”
Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta:
A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!
Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12
Az advent 2. vasárnapi evangélium egyértelmű főszereplője Keresztelő János. Bemutatja nekünk az evangélista, hogy hogyan lépett fel, miért is kellett neki megérkeznie, még azzal kapcsolatban is informál minket, hogy hogyan nézett ki és végül arról is olvashatunk, hogy nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolata Izrael népének bizonyos rétegével: a farizeusokkal és a szadduceusokkal.
A Keresztelőt úgy mutatja be az evangélium, mint aki megtestesíti az Ószövetség nagy alakjait, megtalálható benne Illés, a szabadító, a megmentő gondolata, akinek az üzenete nagyon egyértelmű: meg kell változtatni a gondolkodást, mert az Úr közel van.
1. János, a Keresztelő
Az evangéliumokban ritka, hogy valakinek a tevékenysége adja a megnevezést, nem a származási helye. Jánossal pedig éppen ez a helyzet: ő az, aki keresztel. Nagy valószínűséggel az a közösség, aki olvasta az evangéliumot nagyon is tisztában volt vele, hogy ki az a János, a Keresztelő: ők így ismerhették, egyértelmű tehát a névválasztás, ami természetesen kapcsolatban volt a legfőbb tevékenységével, a kereszteléssel.
Miből is állhatott János keresztsége? Biztosak lehetünk abban, hogy nem ugyanazt jelentette akkoriban a keresztség, mint a mi keresztény gyakorlatunkban. A szövegrészletből egyértelműen kitűnik, hogy János keresztsége egy bevett rituális gyakorlat, talán alámerítés lehetett és mindazok részesülhettek benne, akik komolyan vették, hogy közel van a Megváltó és emiatt meg akartak térni. Talán még az is könnyen elképzelhető, hogy a korabeli zsidó gyakorlatban elterjedt rituális szokás lehetett, hogy az Isten mellett elkötelezett életet szerették volna valamilyen szertartással, rítussal is kifejezni: ez lehetett akár az alámerülés is.
Érdekes, hogy ez a keresztelési gyakorlat a Jordán folyóban történik. A Jordán Izrael egyetlen komolynak mondható folyója, ami élő víznek számított. Meglehet, hogy a szerző a Jordán folyó választásával vissza akar utalni a Ter 13,10-re, amelyben a Jordán – völgyét azonosítja az Isten – kertjével, az Édennel. Nyilván már nehéz megválaszolni, hogy pontosan miért ezen a helyen történik János tevékenysége – de ez egy nyomós és jó érvnek tűnhet. Elképzelhető, hogy az evangélium első olvasói igenis tudatában voltak az Édenkert – Jordán kapcsolatnak és ebből kifolyólag természetes az, hogy János itt keresztel. Jánosnak a tevékenysége valami óriásira készít fel, már a helyválasztás is bizonyítja: jön az Éden. Elindul a felkészülés az édeni állapotra, el kezdi felkészíteni az embereket arra, hogy meg fog érkezni a Megváltó.
2. A mennyek országa
Máté evangéliumában egy nagyon közkedvelt kifejezés a mennyek országa, ami leginkább sokszor Jézusra magára lehet érteni. A mennyek országa gyakran Jézust magát jelenti. De ha nem is akarjuk így értelmezni, akkor mindenképpen egy olyan állapotot feltételezhetünk alatta, amelyben az Istené lesz a teljes hatalom. Egy olyan életet hirdet meg a Keresztelő, amiben az Úré minden. Ez végső soron Jézus Krisztus eljövetelének az igazi mélysége: a világtörténelem, az emberi lét – minden az Úré lesz.
A mennyek országával kapcsolatban pedig az embernek egy feladata van: meg kell térnie. A kifejezés, amit az evangélista használ és mi megtérésnek fordítjuk, leginkább arra irányul, hogy változtassuk meg a gondolkodásunkat. Erőltessük meg magunkat, hogy másképpen is láthatjuk a világot. Ez szükségeltetik ahhoz, hogy felfedezzük: tényleg lehet a hatalom az Istené, tényleg megérkezhet ő.
3. János, a próféta
János nagy tettekkel és szavakkal indította a tevékenységét. Meghirdette a Megváltó közeledését, az Édeni állapot újbóli felállítását, ehhez pedig el kezdte felhívni az emberek figyelmét arra, hogy másképpen kell gondolkozniuk és akik ezt megértették: rituális keresztségben részesítette őket, hogy ők már tényleg máshogyan tudnak gondolkozni.
Nyilván ezek nagy dolgok és Jánost is igazolni kell, hogy nem csak kitalálja ezeket, hanem maga is nagy ember nagy gondolatokkal. Az evangélista pedig nagyon szépen bemutatja, hogy János nagy próféta, az Isten igaz embere.
Rá vonatkoztatja Deutero – Izajás próféta szavait (Iz 40,3-4), aki egy nagyon konkrét történelmi szituációban élt és tevékenykedett. A választott nép a babiloni fogságban élt, de már látta a pozitívabb jövőt: érkezik a szabadító, van reménye újból az élethez. Milyen szép, hogy Máté evangélista éppen a Keresztelőre vonatkoztatja azt, hogy ő lesz az igazi szabadító a fogságból, ő lesz az, aki megmutatja, hogy van remény és jó élete lehet ennek a népnek.
De nem csak Deutero – Izajás szavait értelmezi úgy, hogy azok Jánost írják le, hanem a személyiség bemutatása egybevág Illés próféta tulajdonságaival is. (2Kir 1,8: „Szőrruha volt rajta, a derekán pedig bőröv” – felelték. Erre megjegyezte: „Illés volt, a tisbei.”) A Keresztelő bemutatása megegyezik Illésével. Illés az a próféta, aki Isten kiválasztott embere, az ő szaváért és kultuszának igaz tisztaságáért küzdött tevékenysége során. János is ezt a feladatot akarja beteljesíteni: küzd az Isten szaváért és az ő igaz kultuszáért.
Mindemellett pedig különleges diétán is volt: sáska és vadméz. Vagyis megfelelt korának aszketikus embereinek, akik tudtak áldozatot hozni az Úrért. Nem mellesleg az ószövetségi gondolkodásban meg is volt követelve az áldozathozatal (nem ihattak alkoholt, stb.) azok részéről, akik az Istennek szentelték az életüket. János ezt teljesíti tökéletesen – ő az Isten embere.
4. Az ellenségek
Az utolsó, záró momentumban János konfliktusát láthatjuk a farizeusokkal és a szadduceusokkal.
A farizeusok egy zsidó csoport volt, amely hasonló lehetett a többi hellenisztikus filozófiai iskolához. A „farizeus” név valószínűleg a pěrûšîm szóból származik, ami „szeparatistákat” jelent. Büszkék voltak arra, hogy szigorúan és pontosan értelmezik és tartják be a Törvényt, a Törvény számukra a leírt és a szóbeli Tórát jelentette, amelyeket mindkettőt Mózes Sínai-hegyi tanítására vezették vissza. Az evangéliumokban a farizeusok különösen a tisztasági törvényekkel, a szombati előírásokkal és a mezőgazdasági tilalmakkal voltak elfoglalva, és ebben az Újszövetség történelmileg helyesnek tűnik, mivel a rabbinikus források is hasonló képet festenek róluk.
A szadduceusok egy papi, arisztokratikus párt voltak, amelyek központja a jeruzsálemi Templom volt, és befolyásuk a népre jóval kisebb volt, mint a farizeusoké. A név eredete bizonytalan. Sokan úgy vélik, hogy a „Ṣādôk” személynévből származik, bár vitatott, hogy melyik Cádokról van szó. Mások nyomán, a ṣaddîq szóból eredeztetik, ami „igazakat” jelent. Mind az Újszövetség, mind Josephus Flavius szerint a szadduceusok tagadták a feltámadást, sőt Josephus hozzáteszi, hogy elutasítottak mindenfajta túlvilági élet gondolatát. ApCsel 23,8 szerint nem hittek az angyalokban és szellemekben sem. Josephus szerint (Ant. 13,173) a sorsban, nem pedig a szabad akaratban hittek. A szadduceusok azonban tagadták a farizeusok szóbeli Tórájának érvényességét.
Érdekes, hogy ebben a szövegrészletben nem tudjuk meg pontosan, hogy miért ilyen ellenséges János a farizeusokkal és a szadduceusokkal. Ami kitűnik, hogy az evangélium többi részében a farizeusok és a szadduceusok Jézus ellenségei lesznek. Akik Jézus ellenségei, azok János ellenségei is lesznek. János úgy van bemutatva, hogy nagyon hasonló Jézushoz. Közös ellenségek, közös tevékenységek, de Jézus mégis valaki több. Ő maga az ország, aki eljön és megmutatja az ő hatalmát az emberek között.
A vita forrása valószínűleg az volt, hogy túlságosan a származásukban bíztak. Azt gondolhatták, hogy a szövetséghez való tartozás egyértelműen garantálja számukra az üdvösséget. János ezt megkérdőjelezi (ahogyan majd Jézus is meg fogja ezt tenni). Hiszen nem csak szóbeli megtérésre van szükség, hanem igazi megváltozott tettek kellenek: meg kell látni a gyümölcsét a megtérésnek, ami a tettekben nyilvánul meg igazán.
Advent 2. vasárnapján Keresztelő János alakja tárul elénk, aki előkészíti azt, hogy jön a Megváltó és az Istené lesz a hatalom a világban. Ehhez pedig egyetlen fontos emberi tett szükséges: meg kell változtatni a gondolkodásunkat, a látásmódunkat. Amennyiben pedig ez megtörténik, talán a tetteink is tükrözni fogják azt, hogy az Istenhez tartozunk.
Dr. Németh István
Kép forrása: Magyar Kurir
