„Vigyél haza megszentelt koszorút” – Mátészalkán

Hangzik a felhívás a mátészalkai adventi koszorú készítés plakátján. Immár negyedik éve készülnek a kerek csodák a Szent József közösségi házban évről évre egyre több érdeklődővel.

Az adventi várakozás számomra tele van fénnyel – azzal a fénnyel, melyet Izaiás próféta mond: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát.” Annyira szeretem ezt az időszakot a gyerekeknek tanítani. Az óraátállítással városunkban is – pedig Mátészalka a Fény Városa – hamarabb ereszkedik le a sötétség, mi, fény felé forduló keresztények csak mosolygunk a sötét futásán, ahogy a fényt hozó szentek – Mindenszentek ünnepe, Szent Márton, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Miklós jósága, Szent Luca világosságot hozó fénye – mint égő gyertyák világítják be ezt az időszakot és mutatnak a Világ Világosságára. Ebben a tündöklő időszakban gyúlnak meg az adventi koszorú gyertyái is egyre nagyobb fényességet hozva. A gyermekszemekben látott megértés csillogása minden örömöm. A családom számára ez az időszak a közös éneklésről szól, vasárnapról vasárnapra megállunk a szépen terített asztalnál a koszorú körül, karácsonyi énekeket kántálunk, beszélgetünk, nevetgélünk, együtt vagyunk. Ezért is fontos számomra, hogy olyan koszorún gyújtsuk meg a gyertyákat, amely a templomból érkezik hajlékunkba. Elkészítése a közösség öröme, majd egy éjszakát a templomban tölt, reggel Heidelsperger István atya megáldja, és így kerül minden otthonba, hogy beragyogja, segítse, erősítse családjainkat, közösségeinket. A megszentelt koszorú ereje az, ami évről évre a Fény Városában ilyen nagyszámú érdeklődőt vonz.

Zeleznik Erika hitoktató