„A töviskorona, amit Jézus viselt, jelképe lehet minden gonoszságnak és rossznak. Ám ha az Isten oldaláról közelítjük meg, akkor megható szimbóluma az irántunk tanúsított isteni szeretetnek. Ebből adódóan bár a bűn fonta, de a szeretet hordozta” (Eiben Tamás nyíracsádi plébános).
13. Akit érettünk tövissel koronáztak.
- Jézus virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulásakor így kiáltott a nép: „Hozsanna! Áldott, ki az
Úr nevében jön, Izrael királya!” (Jn 12,13). Evilági királyt láttak személyében. Igazi királysága néhány nap múlva lett nyilvánvaló, amikor Pilátus előtt állt kiszolgáltatottan, aki megkérdezte tőle: „Tehát király vagy te?” Jézus ráhagyta: „Igen, király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem e világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki igazságból való, hallgat szavamra” (Jn 18,37).
Emberileg nézve furcsa ez a jelenet. Jézus nem menekülni akart a rá váró ítélettől, hanem kitartott az igazság mellet, mely nem ennek a világnak az igazsága. Emberek különbözőképpen vélekednek az igazságról, sokszor a saját igazságunkat tartjuk mércének. Keresztény embernek az igazság nem valami, nem egy elvont eszme, hanem valaki, maga Jézus Krisztus. Ő magáról mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Jézusba vetett hittel, tanításával, élete példájával és kegyelmével juthatunk el az üdvösségre. A megvert és kigúnyolt Jézus ebben a kiszolgáltatott helyzetben önmaga odaajándékozásával tanúskodik arról, hogy az ember életének igazsága az, hogy odaadja önmagát másokért. Az életünk akkor lesz igaz és értékes, ha odaajándékozva megosztjuk másokkal az együttérzés és a nagylelkűség jegyében. Szemléljük mi is Krisztus Királyt, a tövissel koronázottat! Hagyjuk, hogy tekintete és szavai átformáljanak és gyógyítsanak bennünket, hogy napról napra egyre jobban hasonlóvá váljunk hozzá. Ezáltal vele együtt mi is építhetjük szeretetének csodálatos országát már a földi életben.
Papjainknak a tanítása és élete az Igazságról, vagyis Jézusról kell, hogy szóljon. Még akkor is, ha gúnyosan elutasítják és megkérdezik, mint Pilátus „Mi az igazság?” Nem szabad a világ szája-íze szerint hirdetni az evangéliumot. Kell ehhez az isteni erő, melyet a hívek imája tud kiimádkozni. Kell ehhez az erő, főleg akkor, amikor az isteni igazságokkal és értékekkel egyedül marad, és úgy áll a világ előtt, mint Jézus Pilátus előtt.
2. Pilátus lefogatta és megostoroztatta Jézust. A katonák tövisekből koronát fontak, fejére
tették és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak és így gúnyolódtak: „Üdvöz légy, zsidók királya”, és arcul ütötték (Jn 19,1-3).
Jézust megcsúfolásakor a római katonák gúnyból töviskoronával koronázták királlyá. A kínzásnak ezt a módját kifejezetten Jézus számára találták ki, hiszen történelmi forrásokban nincs szó ilyen fajta kínzásról a keresztre feszítés előtt. A Szentírásból nem tudjuk azonosítani, hogy miből készülhetett a töviskoszorú. Boldog Emmerich Anna Katalin a szenvedéstörténet misztikus átélése folyamán süvegkoronát látott. A töviskorona vázát 3 db különböző növény ujjnyi vastag, elálló tövisű ágából fonták, amelyet a töviseket lehetőleg befelé fordítva Jézus homlokára húztak és hátul megszorítottak. Ezt támasztja alá a tudományosan megvizsgált torinói halotti leplen lévő férfi fejrészének a vizsgálata. A látnok szerint a váz 3 főága olyan volt, mint nálunk a varjútövis, kökény és a galagonya. A felső részt szederindákból csinálták.
A tövissel koronázott Krisztus elfogadása a mai világban egyre nehezebb, nemcsak a híveknek, de a papok egy részének is. Könnyű lesodródni a keskeny, igaz útról. Sokan a saját uralmukat szeretnék élni. Imádkozunk-e rendszeresen, hogy papjainkat ne csábítsák el a világi dolgok? Imádkozunk-e, amikor látjuk, hogy szenvednek a hívekért, amikor kilátástalannak tűnő feladtok előtt állnak, amikor meghurcolják őket, amikor viaskodnak önmagukkal és talán hivatásukkal?
A felszentelt pap alter Krisztus (Krisztus mása). Amikor értük és papi hivatásokért imádkozunk, kérjük, hogy lelki szenvedésükben is kitartóak legyenek, és ezeket maguk és mások javára fordítsák, hogy „örömest hozzanak áldozatot, sőt magukat is teljesen föláldozzák a lelkekért” (v.ö. 2Kor 12,15).
3. Később Pilátus a bírói székébe ült a köves udvaron, melyet héberül Gabbatának neveznek.
Húsvét készületi napja volt, a hatodik óra táján. Így szólt a zsidókhoz: „Nézzétek itt a királyotok.” Azok tovább kiáltoztak: „El vele, el vele! Keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Királyotokat feszítsem keresztre?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk” (Jn 19 13-15).
A népnek ez a magatartása a teljes elutasítás és megsemmisítés. Hányszor találkozunk hasonló esettel, amikor egyik pillanatban felmagasztalják az embert, szinte „királlyá” teszik, a másikban pedig porba alázzák? Mert nem a többség, vagy a szembenálló fél szája íze szerint beszél, és nem hajlandó véleményét megváltoztatni. Emberi kapcsolataink sérülnek, vagy mennek tönkre, amikor a másik ember véleményét nem tudjuk és nem is akarjuk még meghallgatni sem: a házasságban, beszélgetések alkalmával, a politikában… Mélyülhetnek az árkok, a szakadékok távolodhatnak ember és ember között. Később nehéz lesz betemetni az árkokat és hidat építeni a szakadékok fölé.
Papoknak az isteni igazságot kell hirdetni, főleg erkölcsi kérdésekben, mely sokszor szembenáll evilág felfogásával. Emiatt sokszor megszólják, megrágalmazzák, kigúnyolják őket, és kellemetlen helyzetekbe kerülhetnek. Hívő emberként beállok azok sorába, akik ezt teszik? Papként kiállok-e paptestvérem mellett? Van-e hozzá erőm, bátorságom és akaratom? Akarok-e ilyenkor is mellettük lenni és velük járni „a remény zarándokaként?”
4. December 15-én emlékezünk Boldog Brenner János vértanú papra, aki példaképe a
papoknak. Lelki naplójának gondolata legyen előttünk, amikor papjainkért és a papi hivatásokért ajánljuk fel a tized rózsafüzért ebben a hónapban: „Uram, Te tudod azt, hogy boldogságot itt az életben nem keresek, hiszen mindenemet beléd helyeztem… Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle.” Az ő életében ezek a gondolatok valósággá lettek 1947-ben a vértanúságakor. Példája erőt tud adni a papoknak a nehézségeben, akik sokszor lelkileg is szenvednek. Kérjük a Szűzanya segítségét és oltalmát számukra, hogy legyen erejük ezekben az időkben. Tapasztalják meg Boldog Brenner János vértanú pap jelmondatának valóságát: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28).
Zubály Lajos
napkori plébános
