Igeliturgia
Olvasmány: Dán 12,1-3 – Azon a napon megszabadul népedből mindenki, aki be van írva az élet könyvébe.
Szentlecke: Róm 8,14-23 – A mostani idők szenvedései nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel…
Evangélium: Jn 14,1-6 – Magammal viszlek titeket…
Kedves Testvérek!
Tegnap, Mindenszentek napján a mennyei dicsőségbe adott bepillantást számukra a liturgia. Szinte együtt voltunk a megdicsőült szentekkel, vagy inkább úgy éreztük, hogy ők velünk vannak.
Ma meg halottainkra emlékezünk, de nem azért, hogy őket vigasztaljuk az örökélet reményével, mert ők már tudják azt, amit mi még csak reménykedve hiszünk. Azért emlékezünk rájuk és fejezzük ki irántuk való szeretetünket, hogy rájuk figyelve jobban megértsük az elhunytak sorsáról szóló kinyilatkoztatást, és erősödjön bennünk a vágy a velük való közös örömre az örök dicsőségben. No, meg azért is, hogy akiknek közülük szüksége van a mi segítségünkre, azoknak szentmise felajánlásainkkal, imáinkkal, búcsúnyerésünkkel segítséget nyújtsunk a tisztulás állapotából a boldog örökélet állapotába való eljutásban.
Annak a 31C vasárnapnak az igeliturgiája, amit ma halottak napjaként ünneplünk, az imádságról szóló tanítást folytatja. Üzenetének lényege, hogy az Isten jelenlétében élő, imádkozó ember egyre mélyebben megismeri Istent. Ezt az üzenetet a Mindenszentek és a Halottak napja is magában hordozza. Mindenszentekkor a szentek közösségével együtt imádkozunk, akik már a maga teljes valóságában ismerik az Istent, és hisszük, hogy halottaink jelentős része is közöttük van. Amikor tudatosítjuk, hogy a szentekkel közösen imádkozunk és halottjainkra gondolunk, Isten ismeretében gazdagodunk.
Az olvasmányban azt hallottuk, hogy Dániel a gyász napjaiban az Úr szavát hallotta. A gyász, a halottakra való emlékezés napjaiban talán mi is fogékonyabbak lehetünk az Úr szavára. Mit hallott Dániel? „a végső napon… megszabadul mindenki, aki be van írva az élet könyvébe… Akik a földporában nyugszanak, életre kelnek: némelyek közülük az örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak. Akkor az Isten-ismerők ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.” Dániel a Babiloni fogság idejének prófétája, mint akkor a zsidók, mi mai keresztények is, hitellenes, pogány környezetben élünk. Ma általunk, egyházunk által akarja hallatni szavát az Úr. A mi hívő lélekkel való temetőlátogatásunk, gyertyagyújtásunk, elhunytakért való imádságunk kiáltja bele ebbe a hitetlen világba, hogy van feltámadás, van örökélet!
Az evangéliumban a kereszthalálra készülő Jézus szavait hallottuk. Nem látomásban, hanem a hús-vér valóságában szólt az Úr: „Ne nyugtalankodjék szívetek! … magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” Odaszelídített minket az Atyához és magához, és azt mondja, magával visz bennünket. Ő az út, „rajta” jött közel hozzánk az Atya, és „rajta” mehetünk közel, ő visz közel bennünket az Atyához, hogy ott legyünk vele, ahol ő van. Micsoda fedezete van itt Jézus szavainak! Ezeket a szavait, azok teljes fedezetével – kereszthalálával, feltámadásával és megdicsőülésével – átadta Egyházának, nekünk, hogy közöljük, életünkkel mondjuk ki ennek a halált osztó világnak, és benne a tehetetlenségében reményt vesztett embereknek: „Ne nyugtalankodjék szívetek!” Az Atya házában Jézus helyet készített nektek! Van számotokra hely!
A szentleckében Pál apostol ezt így hirdette: Jézus Krisztus és a Szentlélek által Isten fiai vagytok. „Nem a szolgaság lelkét kaptátok… hogy félelemben éljetek,” hanem Isten gyermekei lettünk, Istent Atyánknak szólíthatjuk. Jézus a Testvérünk, ha vele együtt szenvedünk, vele együtt, meg is dicsőülünk. A mostani idők szenvedései nem mérhetők össze az eljövendő dicsőséggel, amely majd megnyilvánul rajtunk.
A természet várja Isten fiainak a kinyilvánítását. Sóvárogva várja, mert az ember eljövendő dicsőségének megnyilvánulása egyben a természet eljövendő dicsőségének megnyilvánulása is.
2025.11.02. Fodor András
