Október 19-én, missziós vasárnapon ünnepi hangulat töltötte meg a kállósemjéni templomot: egyházmegyénk főpásztora, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutatott be a plébánia megújulása alkalmából.
A szentmise igazi közösségi ünneppé vált – a hittanos gyermekek szívből jövő, csodaszép énekei még emelkedettebbé tették az alkalmat, amelyen hálát adtak mindazokért, akik az elmúlt hónapok során munkájukkal, imáikkal és támogatásukkal hozzájárultak a felújításhoz.
Tamaskovits László plébános atya a szentmise végén megköszönte mindazok áldozatos szolgálatát, akik segítették a munkálatok megvalósulását – legyen szó kétkezi munkáról, szervezésről, adományról vagy épp türelmes imádságról.
A szertartást követően a hívek és a papság közösen vonultak át a megújult plébánia épületéhez, ahol Palánki Ferenc megyéspüspök megáldotta a házat, valamint felavatta a néhai Horváth János atya emlékére készült emléktáblát is. Az áldás után mindenki betekinthetett a megszépült épületbe, amely a jövőben is otthona lesz a közösségi életnek, lelkipásztori szolgálatnak és vendégszeretetnek.
Az ünnep végén a hívek hálás szívvel adtak hálát Istennek mindazért a sok jóért, amit a plébánia megújulása hozott.
Forrás: Kállósemjéni Római Katolikus Egyházközség