2025. szeptember 26-án iskolánk közössége Szent Gellért tiszteletére tartotta hagyományos projektnapját, melyből idén sem maradt ki a névadónk, Szent László erényeire való kitekintés.
A nap szentmisével vette kezdetét a tornacsarnokban, ahol a 5–13. évfolyam együtt imádkozott. A szentmise után sportos és közösségépítő programok várták a diákokat.
A tornacsarnokban az ajaki Tamási Áron és a kisvárdai Szent László felső tagozatosai mérhették össze ügyességüket vidám sorversenyeken, ahol a mozgás, a fair play és a közösségi élmény került a középpontba, hiszen ez a nap a magyar diáksport napja.
A nagyobbak közben a „Szent Gellért-túra” állomásait járták végig, ahol honismereti kvíz, versírás, célbadobás, fotós kihívások és ügyességi játékok várták a kisebb-nagyobb közösségeket.
Mindegyik állomás Szent László király erényeire – bátorság, leleményesség, testben és lélekben való kitartás – emlékeztette a résztvevőket. A program végén az egész iskola közös fényképpel és hálaadással zárta a napot.
A sport, a játék és a tanulás öröme Szent Gellért tanítói örökségét idézte, emlékeztetve minket arra, hogy a tudás és a hit kéz a kézben vezet közelebb Istenhez és egymáshoz.
Csonka Andrea
DÖK segítő pedagógus