Gólyaavató és gólyahét a Szent Lászlóban

Intézményünkben idén is sor került a hagyományos gólyahétre és az azt lezáró ünnepélyes gólyaavatóra. A rendezvény célja, hogy az újonnan érkező kilencedikes tanulók közösségünk teljes jogú tagjaivá váljanak, s mindeközben játékos, vidám formában erősödjön bennük az összetartozás élménye. A hét folyamán a felsőbb évfolyamok feladatai révén próbára tétetett a gólyák leleményessége, kitartása és együttműködése. Az egyik legizgalmasabb program a különféle műveltségi vetélkedők sora volt. A kilencedikes osztályok képviselői több tantárgyhoz kapcsolódó megmérettetésen vehettek részt, ahol játékos, ugyanakkor komoly tudást igénylő feladatok várták őket.

Az avatás ünnepi keretét adták az osztályok zászlói, indulói és az osztályfőnökökhöz írt ódák, melyeket a zsűri értékelt. A közös fogadalomtételben a diákok ígéretet tettek arra, hogy az előttük álló években felelősséggel, tisztelettel és derűs lélekkel végzik tanulmányaikat. A délután játékos vetélkedőkkel folytatódott, amelyekben ügyesség, csapatmunka és vidámság egyaránt szerepet kapott. Az esemény során ismét megtapasztalhattuk, hogy az iskolai közösségben a hit, a nevetés és az összefogás kéz a kézben járnak.

Csonka Andrea

DÖK segítő pedagógus