Augusztus 17-én megtelt a vencsellői Nagyboldogasszony-templom a búcsúi szentmisére, hogy Szűz Mária mennybevételét együtt ünnepeljék meg a gávai, tiszaberceli, balsai és vencsellői hívek, kiegészülve a Szent Imre Családkórus és a Szent Lajos király kórus tagjaival, a más városokból és országokból is érkező családtagokkal, tanulva Oláh Dénes farkaslaki plébános atya szentbeszédéből.
Mária fürkészve figyelt, és amint meghallotta, hogy idős rokona, Erzsébet, gyermeket vár, nem késlekedett: indult meglátogatni és szolgálni őt, mert szerette rokonait. Hányszor mondjuk ma, hogy nincs időnk meglátogatni nagyszüleinket, rokonainkat, vagy esetleg saját idős szüleinket? Ez hazugság. Nem időnk nincs, hanem szeretetünk nincs. Akit szeretünk, arra van időnk, arra időt szánunk, mint ahogyan Mária is tette. Ugyanezt a kibúvót használjuk az Istennel való kapcsolatunkra is: nincs időnk. Ez nem igaz. Ha szeretjük Őt, akkor van időnk, legalább az a heti egy óra vasárnaponként, és néhány perc imádság naponként. Tanuljunk Máriától fürkészve figyelni, követni a körülöttünk élők sorsát és szükségét, időt szánva arra, hogy beszélgessünk velük, hogy rájuk mosolyogjunk, hogy megöleljük őket.
„Papi életem során sok idős emberrel találkoztam. Előttem vannak ők, akik fél napokig képesek voltak az ablakban állva várakozni, hogy mikor nyitja rájuk az ajtót valaki, mikor jönnek el látogatóba hozzájuk.”
Szívet melengető volt hallgatni Korondról, a „fazekasok falujáról” szóló történetet, ahol figyelték, hogy ki kezdi el kalapálni, élesíteni a kaszáját, és ki megy ki először a kapun. A többiek is követték őt, segítették egymást a munkában és gondoskodtak arról, hogy mindenkinek vigyenek elegendő elemózsiát és pálinkát, szégyenben ne maradjanak. Mindig csak az volt a kérdés, hogy ki lesz az első, aki megindul. A csillagos égen a kékes csillagot, Mária szemét keresték és kérik a mai napig az ő közbenjárását – mi se legyünk restek így figyelni egymásra, és a Szűzanya oltalmában maradni.
A templombúcsú szentségi körmenettel és áldással, majd szeretetvendégséggel ért véget. Valahogy valósággá vált a szívünkben, hogy „minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe.” Ahogy az egyik kórustag írja visszajelzésében: „Nagyon jól éreztem magam. Minden ilyen alkalommal úgy érzem, a lelkem hazatalál. Annyira jó, hogy ismeretlenül is milyen egységet tudunk alkotni, és nagyon hálásak a visszajelzések, például most egy idős bácsi mondta, nem is gondoljuk, milyen ajándékot adtunk most a híveknek az orgonaszóval.” https://www.youtube.com/watch?v=PNpFEk5X-fc
Jövő vasárnap ismét templombúcsúra várunk mindenkit szeretettel a tiszaberceli Szent Lajos király-templomba, ahol az ünnepi szónok Főtisztelendő Máté Péter atya lesz.
Szeretettel köszöntjük egyházmegyénk papságát és híveit.
Nagy Csaba plébános, családreferens és a búcsúi szentmisén résztvevő hívek
