Szentírási részek
Olvasmány: Jer 38,4-6. 8-10 – Jeremiást a nép ellenségének nyilvánítják.
Szentlecke: Zsid 12,1-4. – Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére…
Evangélium: Lk 12,49-53 – Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak…
Kedves Testvérek!
Azt kértük Istentől a szentmise könyörgésében, hogy adjon szívünkbe iránta buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressük őt. Az elhangzott szentírási részekben pedig láttunk néhány példát, hogy mivel jár az, ha valakinek a szívében buzgó szeretet van Isten iránt.
Jeremiás buzgón szerette az Istent. Nem a király és vezető emberei tetszését kereste, hanem az Isten üzenetét tolmácsolta. Ezért a ciszternába dobták, amelyben nem volt víz, csak sár, hogy ott éhen haljon. Elképzelhetjük, mit élt át ott Jeremiás a sárba süppedve. Talán éppen a válaszos zsoltár szavaival kiáltott Istenhez: Uram irgalmadban ments meg engem, Uram, siess segítségemre. – Isten pedig a király szerecsen rabszolgáját arra indította, hogy szóljon a királynak Jeremiás érdekében, és a király parancsára kihúzza Jeremiást a ciszternából. Szinte Jeremiás szájából hallottuk a zsoltár további részét: Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám. Meghallgatta kiáltásom, a nyomorúság verméből és mocsarából kivont engem… Új éneket adott ajkamra, Istenünknek zengő énekét. Megrettenve látják ezt sokan, és eltelnek az Úr iránt bizalommal.
Nyilván egyikünk sem örül, ha „verembe dobnak”, vagy „magam alatt vagyok” állapotba kerül, nem örülünk a szenvedésnek, mint ahogy Jeremiás sem örült a sárnak, de ez az állapot kihozza belőlünk, hogy az Úrhoz kiáltsunk. És ha az Úr iránti buzgó szeretetünk legyőzi a félelmünket, másokban bizalmat ébreszthetünk az Úr iránt.
Az evangéliumban Jézus is felkészíti – akkori- és mai tanítványait – a „veremben” való helytállásra. Meg fogják tapasztalni, hogy az ő és az Atya, buzgó szeretete sokakból ellenségeskedést vált ki. Egy-egy családon belül is szakadás támadhat. Isten mindenben és mindennél jobban való szeretetéért keményen meg kell küzdenünk. E küzdelem szenvedéseinek türelmes viselésével is bizalmat kelthetünk az ellenünk fordulókban Isten iránt. Jézus azért jött, hogy tüzet gyújtson a földön, a Szentlélek, a szeretet tüzét, de ezelőtt még el kell szenvednie a kereszthalált. Ezzel a szeretetből vállalt szenvedéssel lobbantotta lángra a tüzet, amelynek táplálását, tovább terjesztését tanítványaitól, Egyházától, tőlünk várja.
A szentlecke így kezdődött: „Mi, akiket a tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk lévő pályát.” Azokról a tanúkról van itt szó, akik az Úr iránti szeretetből vállalták a szenvedést és a vértanúhalált is, és ezzel a hősi helytállással, olykor üldözőikben is bizalmat keltettek az Úr iránt, keresztény testvéreikben pedig megerősítették a hitet.
Ezután arra hívott meg bennünket a szentlecke, hogy emeljük tekintetünket Jézusra, aki szeretetből vállalta a kereszthalált, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül. Ő maga is a szenvedésben mutatta meg irántunk és az Atya iránti szeretetét, olyan hitelesen, hogy még a kivégzését felügyelő százados is megállapította: ez valóban Isten Fia volt! Végül arra kaptunk meghívást, hogy Jézus példájára figyelve ne lankadjunk, és ne csüggedjünk, legyünk mi is olyan tanúkká, akik másokban bizalmat ébresztenek az Úr iránt, és megerősítik testvéreik hitét. Amikor még nem látjuk a szenvedéssel aratott diadalt, gondoljunk arra, hogy a bűn elleni küzdelemben még nem álltunk ellen a vérünk ontásáig.
2025.08.17. Fodor András
