“Fény vagy te is, lobogj hát!” – Élményekkel és lelki gazdagodással telt a MeNöK Egyházmegyei Ifjúsági Tábor

A „Fény vagy te is, lobogj hát” mottó jegyében rendezték meg az idei Egyházmegyei Ifjúsági Tábort, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye képzési és szabadidős házában, Domaszék-Zöldfás Lelkigyakorlatos Központban tartottak. A MeNöK, amely ezúttal is mély lelki tartalommal, tartalmas előadásokkal, közösségépítő programokkal és sok-sok örömmel várta a fiatalokat, amelybe a Szeged-Csanádi Egyházmegye családpasztorációs és ifjúsági csapata is bekapcsolódott.

A táborozók a hét során nemcsak hallgatói, hanem aktív résztvevői is lehettek a lelki elmélyülésnek. Kiscsoportos beszélgetéseken dolgozták fel az előadások üzeneteit, ismerkedtek meg a Szentév kabalájával Luceval, és készítettek saját zarándokkeresztet is.

Papp Tamás atya a hét elején mutatta be a zarándokbotot, amely a hitben való támaszt és védelmet szimbolizálja. A délutánokat szentmisék, sport-, kreatív és közösségi programok tették emlékezetessé, estére pedig csapatépítő játékokkal, kvízekkel zárultak a napok.

Kedden Mike Ervin atya rámutatott, hogy a kereszt nem csupán a szenvedés, hanem a remény jelképe is – így válik Luce, a kabala, valódi missziós társsá. A nap különlegessége, hogy Béres Nándor egyházmegyénk gazdasági igazgatója és felesége, Béres Diána egyházmegyénk jogtanácsosa főztek a táborozóknak, majd tanúságot is tettek hitükről és életükről. A napot csillagos ég alatti misével koronázták meg.

Szerdán a résztvevők Mórahalomra kirándultak, ahol strandolás, azt követően pedig szentmise várta őket. Kardos György hitoktató üzenete Luceval kapcsolatban új megvilágításba helyezte a keresztény ember lényegét: a krisztusi örömből fakadó „csillogó szemek” fontosságát hangsúlyozta.

Csütörtök témája a „sárga esőkabát” volt, mint a hit és közösség védelmet nyújtó erejének jelképe. Kálmán József atya arra hívta fel a figyelmet, hogy nem vagyunk egyedül – barátaink, családunk és közösségünk is Isten ajándékai.

A pénteki nap Leveleken telt, ahol a fiatalokat finom ebéd és Lengyel József atya értékes gondolatai várták. A sáros bakancs szimbóluma a zarándokút nehézségeire, ugyanakkor a megtérés, megtisztulás lehetőségére emlékeztetett.

A hét minden napján volt lehetőség közös imára, éneklésre, mély beszélgetésekre, de természetesen a jókedv és a közös játék sem maradt el. Az ebéd utáni pihenés is hozzájárult a feltöltődéshez.

A szombati napon az ifjúsági tábor résztvevői Palánki Ferenc megyéspüspök vezetésével zarándokoltak az Egyházmeegyei Búcsú helyszínére, Máriapócsra. A nap végén a fiatalok szentgyónásban és szentségimádáson vettek részt.

A MeNöK 2025-ben is bebizonyította: a hit, a közösség és az öröm képes a fiatalokat megszólítani, lelket felemelni és életre szóló barátságokat kötni.

Hálásak vagyunk a plébánosoknak, hitoktatóknak és a segítőknek, akik hozzájárultak a hét sikeres lebonyolításához!