A jubileumi szentévben is a hagyományoknak megfelelően Máriapócson tartotta meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját, amelyre a kedvezőtlen időjárás ellenére is több ezer hívő látogatott el. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök volt. A szentmisén részt vett Palánki Ferenc megyéspüspök, Bosák Nándor emeritus megyéspüspök, Dr. Németh István püspöki titkár, Dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, Heidelsperger István püspöki helynök, az egyházmegye papsága, valamint az egyházmegye fenntartásában álló oktatási és szociális intézmények vezetői, a Püspöki Hivatal munkatársai.

Ahogyan az időjárás előrejelzésekben látni lehetett megérkezett a viharos időjárás Máriapócsra a szombat esti órákban, ennek ellenére számos zarándokcsoport kerékpárral, gyalogosan vagy autóbuszokkal érkezett meg a helyszínre. Palánki Ferenc megyéspüspök az Egyházmegyei Ifjúsági Tábor résztvevőivel zarándokolt el Levelekről Máriapócsra.
A reggeli óráktól a Szeplőtelen Fogantatás-templomban szentségimádáson vehettek részt a hívek, valamint folyamatos gyónási lehetőség is biztosított volt az ünnepi szentmise kezdetéig.

A nap csúcspontja az ünnepi szentmise volt, amelyre a viharos időjárás miatt a Kegytemplomban került sor. A szentmisét Dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök vezetésével mutatta be az egyházmegye papsága. Szentbeszédében Dr. Pápai Lajos a hitünk alapjáról beszélt, akinek homíliáját itt lehet meghallgatni:
A szentmise végén Palánki Ferenc megyéspüspök köszönetet mondott a búcsú szervezőinek, Mosolygó Péter atyának, a Nemzeti Kegyhely igazgatójának a szeretetteljes fogadtatásért, a paptestvéreinek a rendelkezésre állásért, a gyóntatásért, az egyházmegyei ifjúsági tábor szervezőinek a munkájukért, a fiatalok, az egyházmegye híveinek a jelenlétéért, külön megköszönte a gyalogos, kerékpáros zarándokoknak a felajánlását az egyházmegyénkért, családjainkért, szeretteinkért, betegeinkért, rászorulókért.

Az egyházmegyei búcsún Palánki Ferenc megyéspüspök PRO COMMUNITATE CHRISTIANA díjat adományozott azon kiemelt személyeknek, akik különös figyelmet érdemlő és példát adó egyházépítő tevékenységükkel vagy életművükkel gazdagítják az egyházmegye hívő közösségét.
A 2025-ös év díjazottjai:
- Heteyné Kiss Éva
- Mészáros Margit
- Molnár Józsefné Fodor Erzsébet
- Réti Nagy Anna
- Ragány Zsuzsanna
Emellett kihirdették, hogy a tanácsosok testületének véleményének meghallgatása után papi kitüntetéseket adományozott több az egyházmegyében szolgálatot teljesítő atyának.
Az ünnepi szentmise zárásaként az Oltáriszentség előtt is imádkoztak a jelen lévők,- akik nemcsak a templomban, hanem fedett területen kihangosítással vagy kivetítéssel tudták követni a templomban zajló eseményeket- egyházmegyénkért, közösségeinkért, a békéért.
A hagyományoknak megfelelően Lorettói litániával zárult az idei egyházmegyei búcsú.
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott az idei búcsúra, hogy imádkozzon Egyházmegyénkért!