Gyémántmise a Fatimai Imaesten – Fülöp Sándor atya hat évtizedes szolgálata

2025. június 13-án a mátészalkai Ráczkerti templomban különleges ünnepségre gyűltek össze a hívek, Fülöp Sándor atya gyémántmiséjét tartották meg a Fatimai Imaesten. A hatvan éve szolgáló lelkipásztor életútja mély hivatástudatról, önzetlen szeretetről és a szatmári lelkiség megéléséről tanúskodik.

Heidelsperget István püspöki helynök atya felkérésére a szentbeszédet Lengyel József atya tartotta, aki korábban káplánként szolgált Mátészalkán, így jól ísmeri Sándor atyát is. A prédikációban elhangzott szavai méltóképpen tükrözték Fülöp Sándor atya életének lényegét. „Élete során folyamatosan úton volt, szívében Krisztussal, mert szerette volna sokakhoz elvinni az ő üzenetét.” A pusztadobosi plébánia udvarán játszó gyermekek, a vigasztalás és bátorítás pillanatai, a csendes jelenlét – mind-mind azt bizonyítják, hogy Sándor atya nem csupán szolgált, hanem teljes lényével adott. „Sokkal többet adott Sándor atya, nem tizedet, hanem egészet, mindent adott.”

A szatmári lelkiség megélése mindig központi szerepet játszott életében: a hűség a kevésben, a feltétlen szegénység, a testvéri egység és közösség eszményei vezették lépteit. „Hogy mindnyájan egyek legyenek” – ez a küldetés határozta meg szolgálatát, amelyet az engedelmesség és áldozatvállalás koronázott meg.

Lengyel József atya gondolatai Mária alázatáról és az isteni kegyelemről is mélyen kapcsolódnak Fülöp Sándor atya életéhez. „Az alázatosság az a kapu, amelyen Isten belép az életünkbe.” Sándor atya hite élővé tette lelkét, és felnyitotta szemét, hogy másoknak is továbbadhassa az üdvösség ajándékát. „A hit elindít a másik ember felé. Hogy neki is része lehessen a bennünk megfogant kegyelemben.”

A gyémántmise ünnepe nem csupán egy hatvanéves papi szolgálat megkoronázása, hanem egy életút tanúságtétele is. „A gyémánt kristályosodott szén. Hosszú folyamat után lesz belőle tökéletes, egyedi drágakő. Mint a te hivatásod.”-fejezte  be mondandóját Lengyel József atya.  A hívek megköszönték Sándor atya hatvan éves szolgálatát és imádkoztak érte, hogy az örök főpap munkatársa maradhasson még sokáig, továbbra is mutatva az utat mindazoknak, akiket Isten rá bízott.

Dr. Bálint Albertné Gerecs Andrea

Mátészalkai Római Katolikus Egyházközség