„Jó tanács Anyja, esdd ki legsürgetőbb kérésünk meghallgatását…, és kérd számunkra Isteni Fiadtól az erény szeretetét és az erőt, hogy a kétséges és nehéz helyzetekben az üdvösségünkhöz vezető utat tudjuk választani.” Június hónapban, amikor a papokért és papi hivatásokért imádkozunk, XII. Piusz pápa imádságának részletével forduljunk a Jó Tanács Anyjához, a Szűzanyához, aki figyelmeztette a kánai menyegzőn a szolgákat: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5), és Jézus a bor hiányának a reménytelen helyzetéből az örömöt adta csodájával a lakodalomban, amikor a vizet borrá változtatta.
Ebben hónapban is „gondjainkat rábízzuk Krisztusra és a Mária anyai szívére”, mint kérte tőlünk Szent II. János Pál pápa.
7. Aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét.
Ebben a tized rózsafüzérben a „hiány” három irányára figyeljünk: a hiány észrevételére, a hiány közlésére és a hiány megszüntetésére. A kánai menyegzőn Mária észrevette a bor hiányát, szólt Jézusnak és a szolgáknak, és Jézus megoldotta a problémát. Mária, az ember, valamit elkezdett. Jézus, az Istenember pedig értékelte és kiteljesítette azt a jót, amit Mária elkezdett. Csodálatos, hogy Máriában mennyire összhangban volt a gyakorlatias segítőkészség és a bizakodó hit.
Egy fiatal pár életének meghatározó és örömteli eseményén, egy esküvőn vett részt Jézus édesanyjával és tanítványaival. Egy ilyen eseményt nem szabad elrontani. De itt Kánában úgy látszott, hogy hamarosan vége a lakodalomnak és csalódottak lesznek a vendégek, mert fogytán volt a bor, ami elengedetlen egy ilyen eseményen. Az ifjú pár pedig szégyenben marad. Valószínűleg próbálták a bor hiányt megoldani, de nem sikerült.
Emberi életünk folyamán számtalanszor érezzük, hogy valami, vagy valaki hiányzik az életünkből, és keressük a megoldásokat. De ezek nem mindig sikerülnek, mert talán nincs hozzá elég erőnk, vagy nem jó irányba indulunk el, vagy nem a megfelelő emberhez fordulunk segítségért.
Mária észrevette a házigazdák aggodalmát, vagy talán el is mondták neki, és ő segíteni akart. Nem tudta, hogy hogyan, ezért szólt Jézusnak: „Nincs több boruk” (Jn 2,3). Nem tudjuk, hogy korábban a názáreti családban Jézus művelt-e csodát, ami arra késztette volna Máriát, hogy most a csodában bízzon. Evangélium nem tud ilyenről. Valószínűbb, hogy Mária inkább Jézus jó szívét, áldozatkészségét, segítő szándékát tapasztalhatta meg. Ezért mert ilyen feltétlen bizalommal ráhagyatkozni Fiára. Tudta, hogy valamit biztosan tenni fog, és kérése meghallgatásra talál. Máriában megvolt a bizalom Fia iránt, annak ellenére, hogy Jézus azt mondta: „Asszony, a mi gondunk ez? Még nem jött el az én órám” (Jn 2,4). Mintha azt mondta volna: Mi csak vendégek vagyunk, nem nekünk kell megoldani a bor hiányát, még nincs az ideje bemutatkozni a világnak. Nem visszautasítás ez, hanem jelzés számunkra is: Isten kegyelme ott működik, ahol az ember segítségül hívja, és az ember is odateszi a maga részét. Mária ebben a történetben példát mutat: szól Jézusnak a bor hiánya miatt, és szól a szolgának is, hogy „Tegyetek meg mindent, amit csak mond.”
Milyen sok helyzet akad akár saját életünkben, akár másokéban, amikor segítségre van szükség. Talán valami többre, mint amire az ember képes. Ilyenkor hiszünk-e abban, hogy Jézus mellénk áll, megfogja kezünket és cselekszik velünk és általunk? Merjük-e biztatni embertársainkat, hogy forduljanak bátran Jézushoz segítségért? Vagy pedig belekeseredünk a lehetetlenségbe, a hiányba? Beletörődünk abba, hogy semmit sem tehetünk? Ne így gondolkozzunk! Legyen meg bennünk Mária figyelmessége, amivel észrevette a bajt és segíteni próbált. Ugyanakkor Mária Jézusba vetett bizalma is, amivel hisszük, hogy Isten Fia nem hagy egyedül, és kipótolja azt, ami a mi emberi erőfeszítésünkben hiányos. És fogadjuk meg tanácsát, hogy „Tegyetek meg mindent, amit Jézus mond.”
Mária nem tudta, hogy Jézus mit fog tenni, mit fog mondani. Mária hite még csodálatra méltóbb annak tekintetében, hogy a víz borrá változtatása Jézus első csodája. Talán nem véletlen, hogy Jézus első csodája egy esküvőn történik. Megakarta mutatni, hogy Ő mindenhova meghívható, még lagziba is, mert szereti az ember örömét, az örömre vagyunk meghívva. Őt érdekli, hogy mi van velünk. Jelen akar lenni a konyhában, iskolában, munkahelyen, betegágynál, és a koporsónál is. Hogy már földi életünkben és majd országában is megossza velünk életét és örömét. Mindazt, ami hiány földi életünkben, azt be akarja teljesíteni az örökkévalóságban.
Amikor ebben a tized rózsafüzérbe imádkozunk a papokért és papi hivatásokért, akkor Mária arra hív minket is, hogy szavainkkal, cselekedeteinkkel, jószándékainkkal mi is hozzá hasonlóan vegyük észre azt a hiányt, ami körülöttünk van. Segítsük papjainkat, amikor az emberi élet hiányosságát elmondjuk nekik. A pap nem tud eljutni minden helyre, nem mindig veszi észre a hiányt, nem jut tudomására minden. De ha a hívek segítő szándékkal állnak papjaik mellé, akkor egyházközségeink és egyházunk is az evangélium jó ízű borát tudja nyújtani a világnak, amire annyira szükségünk van. Így a pap otthon érzi magát a rábízottak között. Ha otthon érzi magát, akkor vallja XIV. Leó pápa 2025. május 25-én az Aracoeli téren, a Campidoglio lépcsőjének lábánál mondott szavait: „Közvetlenül megválasztásom után emlékeztettem a Szent Péter téren összegyűlt testvéreimet és nővéreimet, hogy velük vagyok keresztény és értük vagyok püspök, ma pedig különleges módon is mondhatom: értetek és veletek vagyok római!” Ami azt jelenti a papok életében, hogy veletek vagyok keresztény és értetek vagyok pap ezen a településen, és értetek és veletek akarom Isten országát építeni.
Leó pápánk, amikor megválasztása után első útja genazzanói Mária kegyhelyre vezetett, azt akarta mondani, hogy vele együtt fogadjuk meg a Jó Tanács Anyjának szavait, amit Kánában mondott: „Tegyünk meg mindent, amit Jézus mond” a világ szebbé és jobbá tételében, elsősorban saját környezetünkben, mint „a remény zarándokai.”
Zubály Lajos
napkori plébános
