Béke mindnyájatokkal! – XIV. Leó a katolikus egyház új pápája

Robert Francis Prevost OSA Ágoston-rendi szerzetest, amerikai bíborost és a Püspöki Dikasztérium korábbi prefektusát május 8-án választották meg Róma 267. püspökének, Szent Péter utódának.

Az új pápa, Robert Francis Prevost, aki a XIV. Leó nevet választotta, 1955. szeptember 14-én született az Amerikai Egyesült Államokban, Illinois államban, Chicagóban. Édesapja, Louis Marius Prevost francia és olasz, míg édesanyja, Mildred Martínez spanyol származású volt. Két testvére van, Louis Martin és John Joseph.

Gyermekkorát az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, ahol előbb az ágostonosok kisszemináriumában tanult, majd a pennsylvaniai Villanova Egyetemen, ahol 1977-ben matematikából szerzett diplomát, sőt filozófiai tanulmányokat is folytatott. Ugyanezen év szeptember 1-jén belépett a noviciátusba a Szent Ágoston-rend Saint Louis-i Jótanács Anyja tartományában, és 1978. szeptember 2-án letette az első fogadalmat; 1981. augusztus 29-én pedig az örökfogadalmat.

Ezután tanulmányait a chicagói Catholic Theological Union egyetemen folytatta, ahol teológiából diplomát szerzett. 27 évesen elöljárói Rómába küldték, hogy kánonjogot tanuljon az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen (Angelicum). Rómában, 1982. június 19-én a Szent Mónika ágostonos kollégiumban Jean Jadot püspök – aki akkor a Nem Keresztények Titkársága (ma Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma) alelnöke volt – pappá szentelte.

1984-ben licenciátust szerzett, majd 1985–86-ban Peruban, a chulucanasi misszióban (Piura tartomány) szolgált. 1987-ben megvédte doktori disszertációját A helyi perjel szerepe a Szent Ágoston-rendben címmel. Ugyanebben az évben kinevezték az Olympia Fields-i (Illinois állam, USA) Jótanács Anyja ágostonos tartomány hivatásokért felelős és  missziós igazgatójává.

1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a chulucanasi, az iquitosi és apurímaci ágostonos vikariátusban a rendi jelöltek közös képzését vezesse. Tizenegy éven át több fontos tisztséget töltött be: 1988–92-ig a közösség perjele, 1988–98-ig a formációért felelős igazgató, valamint 1992 és 1998 között a már fogadalmat tett testvérek tanára volt. Emellett a trujillói érsekségben 1989–98-ig bírói helynökként tevékenykedett, valamint a San Carlos és San Marcelo nagyszemináriumban tanított kánonjogot, patrisztikát és erkölcstant. Egyidejűleg a város szegények lakta peremén lévő Miasszonyunk, az Egyház Anyja filiálé lelkipásztori gondozásával is megbízták, amely később Szent Rita titulussal vált önálló plébániává (1988–99), valamint 1992-től 1999-ig a monserrati Miasszonyunk-plébánia adminisztrátora is volt.

1999-ben kinevezték a chicagói Jótanács Anyja tartomány perjelévé, majd két és fél évvel később a rend általános káptalanján rendtársai őt választották meg a rend generális perjelévé, és 2007-ben egy második mandátumra is megerősítették tisztségében.

2013 októberében visszatért Chicagóba, és a Szent Ágoston-kolostorban a formáció igazgatójaként, illetve első tanácsosként és tartományi helynökként szolgált egészen 2014. november 3-ig, amikor Ferenc pápa kinevezte a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává és szufári címzetes püspökké. November 7-én kezdte meg szolgálatát az egyházmegyében, ahol James Patrick Green apostoli nuncius fogadta, majd kicsivel több mint egy hónappal később, december 12-én, Guadalupei Boldogságos Szűz Mária ünnepén a Santa Maria-székesegyházban püspökké szentelték.

Püspöki mottója: „In Illo uno unum” („Őbenne, az egyetlenben egy”), amelyet Szent Ágoston egy prédikációjában, a 127. zsoltár magyarázatában fogalmazott meg, hogy megértesse: „bár mi, keresztények, sokan vagyunk, az egyetlen Krisztusban egyek vagyunk”.

Ferenc pápa 2015. szeptember 26-án Chiclayo püspökévé nevezte ki, 2018 márciusában pedig a perui püspöki konferencia második alelnökévé választották, amelyen belül a gazdasági tanács tagja és a kulturális és oktatási bizottság elnöke is lett. Ferenc pápa 2019-ben a Klérus Kongregációja tagjává, majd a következő évben a Püspöki Kongregáció tagjává nevezte ki. 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává.

2023. január 30-án a pápa Rómába hívta, és kinevezte a Püspöki Dikasztérium prefektusává, valamint a Latin-amerikai Pápai Bizottság elnökének, és érseki rangra emelte. Ugyanezen év szeptember 30-i konzisztóriumán bíborossá kreálta, és a Szent Mónika diakóniát adományozta neki; 2024. január 28-án vette azt hivatalosan birtokba. Mint a Püspöki Dikasztérium prefektusa, részt vett Ferenc pápa legutóbbi apostoli útjain, valamint a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlése első és második ülésszakán, amelyeket Rómában tartottak: az elsőt 2023. október 4–29. között, a másodikat 2024. október 2–27. között.

Mindeközben, 2023. október 4-én Ferenc pápa a következő dikasztériumok és bizottság tagjai közé emelte: Evangelizáció Dikasztériuma (az első evangelizációért és az új részegyházakkal foglalkozó részleg); Hittani Dikasztérium; Keleti Egyházak Dikasztériuma; Klérus Dikasztériuma; Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma; Kultúra és Nevelés Dikasztériuma; Törvényszövegek Dikasztériuma; Vatikánváros Államának Pápai Bizottsága.

2025. február 6-án Ferenc pápa a bíboros püspökök rendjébe emelte, és megkapta az albanói szuburbikárius egyházmegyét. (A szuburbikárius egyházmegyék a római püspöki kollégium különleges részei, és hagyományosan a legmagasabb rangú bíborosok kapják ezeket a címeket – a szerk.)

Három nappal később, február 9-én a Szent Péter téren – Ferenc pápa elnökletével – szentmisét mutatott be a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági erők jubileuma alkalmából, amely a szentév második nagy eseménye volt.

Miközben elődje, Ferenc pápa utolsó alkalommal kórházban tartózkodott a Gemelli-klinikán, Robert Prevost március 3-án a Szent Péter téren rózsafüzér imádságot vezetett a pápa egészségéért.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége 

Az alábbiakban olvashatjuk XIV. Leó pápa első beszédét:

Béke mindnyájatokkal!

Drága Fivéreim és Nővéreim, ez a feltámadott Krisztus első köszöntése, a Jó Pásztoré, aki életét adta Isten nyájáért.

Én is azt szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívetekbe, hogy elérje családjaitokat, az összes embert, bárhol éljen is, elérje az összes népet, az egész földet.

Béke veletek! Ez a feltámadt Krisztus békéje, fegyvertelen és lefegyverző béke, alázatos és állhatatos béke. Istentől származik, attól az Istentől, aki mindnyájunkat feltétel nélkül szeret.

Még ott halljuk fülünkben Ferenc pápa gyengécske, de mindig bátor hangját, aki húsvét napján megáldotta a világot, az egész világot. Engedjétek meg, hogy folytassam ugyanazt az áldást: Isten szeret bennünket, Isten mindnyájatokat szeret! És a rossz nem fog győzni!

Mindannyian Isten kezében vagyunk. Ezért félelem nélkül, Istennel és egymással kéz a kézben haladjunk előre! Krisztus tanítványai vagyunk. Krisztus előttünk jár. A világnak szüksége van az ő világosságára!

Az emberiségnek szüksége van őrá mint hídra, hogy elérje Isten és az ő szeretete. Segítsetek nekünk és segítsétek egymást hidakat építeni, párbeszéddel, találkozással! Mindannyian egyesüljünk, hogy mindig békében élő egyetlen nép lehessünk! Köszönet Ferenc pápának!

Szeretnék köszönetet mondani összes bíboros testvéremnek is, akik engem választottak Péter utódjának, és hogy veletek együtt járjak, összetartó Egyházként, mindig a békére és az igazságosságra törekedve, mindig azon fáradozva, hogy Jézus Krisztushoz hű férfiakként és nőkként félelem nélkül hirdessük az evangéliumot, hogy misszionáriusok legyünk.

Szent Ágoston fia vagyok, Ágoston-rendi szerzetes.

Szent Ágoston azt mondta: „Veletek vagyok keresztény, értetek vagyok püspök.” Ennek szellemében haladhatunk mindannyian együtt az Isten által számunkra előkészített haza felé.

Különleges üdvözlet Róma egyházának! [Taps.] Együtt kell keresnünk, hogyan lehetünk misszionárius Egyház, olyan Egyház, amely hidakat épít, párbeszédre törekszik, mindig nyitott, hogy befogadjon – mint ez a tárt karokat szimbolizáló tér –, hogy befogadjon mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, akik párbeszédre és szeretetre vágynak.

[Spanyolul] És ha megengeditek, szeretnék szólni egy szót, szeretném üdvözletemet küldeni mindenkinek, különösen szeretett chiclayói egyházmegyémnek, Peruban, ahol egy hűséges nép kísérte püspökét, megosztotta hitét, és oly sokat, oly sokat adott azért, hogy továbbra is Jézus Krisztus hű egyháza maradjon.

[Ismét olaszul] Mindnyájatoknak [mondom], Fivéreim és Nővéreim Rómában, Olaszországban, az egész világon, hogy szinodális Egyház akarunk lenni, úton járó Egyház, mely mindig békére törekszik, mindig szeretetre törekszik, mindig közel lenni igyekszik, különösen azokhoz, akik szenvednek.

Ma van a Pompeji Szűzanya ünnepnapja. Anyánk, Mária mindig velünk akar járni, közel akar lenni hozzánk, közbenjárásával és szeretetével segíteni akar bennünket. Ezért szeretnék veletek együtt imádkozni.

Imádkozzunk együtt ezért az új küldetésért, az egész Egyházért, a világ békéjéért,

és kérjük ezt a különleges kegyelmet anyánktól, Máriától!

Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír