„A rózsafüzér az evangélium esszenciája” – mondta Szent II. János Pál pápa Pompejben a Rózsafüzér Királynője szentélyben 2003 októberében. Ez az ima Jézus megváltói művének lényeges mozzanatait foglalja magában. Ha belegondolunk, akkor azt is látjuk, hogy saját életünket, élethivatásunkat is felfedezhetjük benne. Így a papi hivatást is. Amikor a Szent László Imaszövetség tagjaiként imádkozunk a papokért és papi hivatásokért, akkor a szent pápa szavait fogadjuk meg, melyet a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelének 25. pontjában irt: „A rózsafüzérrel elmélkedni azt jelenti, hogy gondjainkat rábízzuk Krisztus és az Ő Anyja irgalmas szívére.”
6. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
Ebben a tized rózsafüzérben arra az eseményre tekintünk, amikor Jézus Keresztelő János keresztségét kérte a Jordán folyóban. De adjunk hálát a saját keresztségünkért is, mellyel Istenhez tartozunk!
János keresztsége a megtérés és bűnbánat jeleként történt. Jézusnak nem volt bűne. Miért keresztelkedett meg? Azért, hogy magára vegye a bűnt, átérezze a bűn alatt görnyedő ember helyeztét, és megoldja a bűn problémáját. A bűnt nem ismerő beállt a bűnbánó bűnösök közé, hogy közel kerüljön hozzánk. Szent Pál így fogalmazza ezt meg az 2Kor 5,21-ben: Isten „a bűn hordozójává tette azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk.”
Jézusnak egy másik megkeresztelkedéséről, alámerüléséről és felemelkedéséről is beszélhetünk. Nemrég ünnepeltük a megváltás nagy eseményeit: Jézus szenvedését, kereszthalálát és feltámadását. Ekkor igazán alámerült az emberi lét mélységeibe, és emelt ki abból minket. Erről beszélt, amikor azt mondta: „Keresztséggel kell megkeresztelkednem” (Lk 12,50.) Szorosan összekapcsolódik a megváltás misztériumával a keresztség. Krisztus halálából és feltámadásából kaptunk új életet, melyet ez a szentség ad meg. Az ősegyházban húsvéti vigíliáján történt a keresztelés. A megkeresztelt teljesen alámerült a vízben, kifejezve, hogy meghal a régi énjének és a bűnnek. Felemelkedve pedig kifejeződött, hogy új életre születik, az isteni életre. Mai korban, amikor a keresztvízzel leöntjük a megkereszteltet homlokát, ugyanezt fejezük ki.
A keresztség az első és legfontosabb szentség, mely nélkül a többi nem vehető fel, megnyitja az utat a többi felé. A mennyei Atyának gyermekeivé, Jézus testvéreivé és a Szentlélek templomává lettünk, bekapcsolódva a Szentháromság életébe. Az Egyház tagjaivá is lettünk, és ebben a közösségben egymásnak testvérei vagyunk. Keresztségünk egy új élet kezdetét is jelenti, amikor megszabadultunk az áteredő bűntől, felnőttként a személyes bűnöktől is, és Isten megmutatta, hogy Ő erősebb a bűnnél. Keresztségünk meghívás az isteni, örök életre, hiszen Isten a saját életéből akar részesíteni.
Ahogyan Jézus megkeresztelkedésekor, úgy fölöttünk is elhangzott a mennyei Atya szava: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11), és szeretné, ha egész életünk folyamán kedve lenne bennünk, mert hozzá tartozunk. Gyönyörködött Jézusban, és bennünk is gyönyörködött, mert az ártatlanság lelkét kaptuk meg a keresztségünkkor. Ezért fontos, hogy a megszületett gyermekek minél hamarébb részesüljenek a keresztség szentségében, hogy bennük is kedve teljék a mennyei Atyának, és elinduljon bennük az isteni élet. Sajnos idővel bűneinkkel ezt a lelkületet elveszítjük, de mindig visszaszerezhetjük a bűnbánat által a szentgyónásban. Ilyenkor is kimondja: kedvem telik benned, őrizd meg ezt a lelkületet! Ezért fontos, hogy a menyegzős ruhát, melyet a keresztség szentségében kaptuk, mindig tisztára mossuk a bűnbocsánat szentségében.
Jézus mennybemenete előtt az apostoloknak küldetésként adta: „Menjetek, és tegyetek tanítványommá mindet népet, kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28, 19). Ez a küldetése a mai korban is minden papnak. Amikor ebben a hónapban a Szent László Imaszövetség tagjaiként imádkozunk a papokért és papi hivatásokért, akkor tudatosítsuk magunkban, hogy az Istenhez tartozást, az istengyermekséget a papok által kaptuk meg. Ez az a legnagyobb rang és méltóság, melyet hordozunk eltörölhetetlen pecsétként. Számtalan pap tanít és vezet bennünket a földi életünkben az istengyermekség útján. De csak egy van, aki által részesültünk ebben az életben. Legyünk hálásak neki és imádkozzunk érte. Ő az, aki által újjászülettünk az istengyermeki életre. Jó tudni ennek az életnek a kezdetét is. Engem Farkas Ferenc, volt ajaki plébános keresztelt meg, október 24-én. Nem nehéz megjegyezni ezt a dátumot, mert szüleim első házassági évfordulója volt ez a nap. Hála érte!
Amikor május hónapban imádkozunk a papokért, akkor hordozzuk imáinkban Ferenc pápánkat is, aki keresztelésekor megkapta a legnagyobb méltóságot, az istengyerekséget, hogy szolgálatával az Egyház legfőbb pásztoraként vezessen bennünket. Keresztelésekor, mint minden megkeresztelt, ő is elindult az atyai házba, és kérjük, hogy a húsvéthétfői elhunyta boldog hazaérkezés legyen számára.
És imádkozzunk ebben a hónapban azért is, hogy a bíborosi kollégium tagjai a Szentlélek sugallatára Jézus Szíve szerinti főpásztort válasszanak Krisztus földi helytartójává. Aki a legnagyobb méltóságának az istengyermeki életét tartsa, és a pápai szolgálatában „a remény zarándokaiként” utat mutasson mindannyiunknak a mennyei Atyjához.
Szűz Mária, mennyei Édesanyánk! Segíts és vezess minket az istengyermeki élet útján!
Zubály Lajos
napkori plébános
