„A rózsafüzér az evangélium esszenciája” – mondta Szent II. János Pál pápa Pompejben a Rózsafüzér Királynője szentélyben 2003 októberében. Ez az ima Jézus megváltói művének lényeges mozzanatait foglalja magában. Ha belegondolunk, akkor azt is látjuk, hogy saját életünket, élethivatásunkat is felfedezhetjük benne. Így a papi hivatást is. Amikor a Szent László Imaszövetség tagjaiként imádkozunk a papokért és papi hivatásokért, akkor a szent pápa szavait fogadjuk meg, melyet a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelének 25. pontjában irt: „A rózsafüzérrel elmélkedni azt jelenti, hogy gondjainkat rábízzuk Krisztus és az Ő Anyja irgalmas szívére.”
5. Akit te, szent Szűz a templomban megtaláltál.
Ebben a tized rózsafüzérben imádkozzunk azért, hogy kispapjaink a felkészülés időszakában, papjaink pedig a szolgálatukban állandóan keressék és megtalálják Jézust. Mert csak így tudják a híveket segíteni, hogy ők is Jézus követőivé legyenek.
Egyik vasárnapi prédikáció után azt mondta valaki, hogy sokszor hallotta az aznapi szentírási részeket és az arról szóló prédikációkat, de azon a vasárnapon új megvilágításban látta. Hasonlóképpen kell tenniük a papoknak, mint annak az embernek Jézus példabeszédében, aki a szántóföldben kincset talált; vagy a keresőhöz, aki miután egy értékes igazgyöngyöt talált, mindenét eladta, és megvásárolta a kincset és az értékes gyöngyöt (Mt 13,44-46). Papoknak is folyamatosan kell keresniük Isten üzenetében a válaszokat korunk kérdéseihez, és ehhez áldozatokat is kell hozni. Így lesznek hasonlóak ahhoz házigazdához, „aki jártas a mennyek országának tanításában és kincseiből újat és régit szed elő” (vö. Mt 13,52). A rájuk bízottaknak pedig átadva tudnak növekedni hitben és szeretetben. De, hogy ezt megtudják tenni, ezért nekik kell az igazi kincset, gyöngyöt, vagyis Jézust megtalálni napról napra.
Ez Mária lelkülete ebben a tized rózsafüzérben. A Szűzanya átérezte az anyai szív aggodalmát és félelmét, amikor nem találta meg Jézust. Érezte és tudta, hogy nemcsak fiát, hanem a mennyei Atya rábízott kincsét veszítette el. Ezért is kérdezte, amikor megtalálta: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk?” (Lk 2,48). A 12 éves Jézus válaszát akkor még nem értette: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem?” (Lk 2,49.) De későbbiek folyamán megértette, mert ezt az eseményt a „szívébe véste.” Megértette, hogy Fia „azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett” (Lk 19,10). A Megváltó megengedi, hogy szeplőtelen édesanyja részt kapjon a keresés és a megtalálás titkában. A Fiúhoz hasonlóan Mária napjainkban is keresi a bűnösöket, keresi őket szeretetből, mint saját elveszett gyermekeit.
Mi is sokszor keressük Jézust, mert úgy tűnik, szem elől tévesztettük. De ott keressük-e, ahol van? És hol van Jézus? Másik ember személyében. Sokszor elegendő egy jó szó, mosoly, meghallgatás, segítő kéznyújtás. Akkor történik ez meg, amikor szeretem felebarátomat és jót akarok neki. Ekkor találom meg Jézust, hiszen Ő mondta: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettek, velem tettétek” (Mt 25,40). Nem véletlenül van a tíz parancsban az első három mellé téve, mely Istenre vonatkozik, a többi hét, mely embertársainkra. A nagyböjti időben nagyon is aktuális, amikor azt látjuk, hogy Jézus a kereszthaláláig szerette az Atyát, és ezért váltott meg minket. Az emberekért vállalt halálában mutatkozott meg az irántunk való szeretete, és ez az Atya iránti legnagyobb szeretete is. Mi is megtaláljuk Jézust a másik ember személyében, ha az Ő útján járunk. Nem mindig úgy ahogyan szeretnénk, nem mindig sima ez az út, sokszor fájdalmas is lehet és áldozatokat is kell hozni, de biztosan megtaláljuk. Nem szabad belefáradni a Jézus keresésébe, hogy megtaláljuk.
Mária állandó Jézus keresésben volt. Betlehemben kereste azt a helyet, ahol világra hozhatja. És amikor megszületett, menekülnie kellett Heródes elől és Egyiptomban találta meg Fia számára a biztonságos helyet. Ebben a tized rózsafüzérben is kereste, mert elvesztette, és a templomban találta meg. Még több ilyen Jézus keresése is volt Máriának, de legfájdalmasabb megtalálási hely a kereszten történ. A passió történetben Mária nem szólal meg az evangéliumokban, de lelkületéből fakadóan a kereszt alatt is kimondhatta, amit Jézus fogantatásakor mondott: „Az Úr szolgálólánya vagyok. Történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38). Szentírásban nem olvassuk, hogy feltámadása után Jézus találkozott édesanyjával, de valószínűleg megtörtént a boldog találkozás. A végső és örök találkozása Szent Fiával mennybevételekor történt és Szent Fiával való együttlét tart egy örökkévalóságon keresztül. Ilyen az emberi élet is a Jézus keresésben. Állandóan keresni kell, és meg is találjuk. Arra kell törekednünk, hogy az örökkévalóságban végre és örökre megtaláljuk.
Hogy ez megtörténjen, ebben segítenek papjaink, legfőképpen ott, ahol Mária is megtalálta Jézust, a templomban, aki megkérdezte édesanyját: „Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Papokra bízta Jézus „az Atya dolgait.” Papok elsődleges helye a templom, hogy ott tanítsak, kenyeret adjak, a bűnt megbocsássák és meghívják az embereket az új életre. Kérnünk kell, hogy a papok szeressék az „Atya dolgait”, hogy szeressék a templomot, és segítsenek megtalálni mindenkinek Jézust. Ehhez először nekik kell megtalálni Őt, Aki kezük és szavuk által valóságosan megjelenik az Eucharisztiában, hogy átadják a rájuk bízottaknak. Imádkozzunk és tegyünk nagyböjti felajánlást papjainkért, hogy az Oltáriszentség templomuk és életük középpontjában legyen.
Ebben a hónapban lesz nagycsütörtök, amikor a papság, és az Oltáriszentség alapításának, valamint a szeretet parancsának adásának napját ünnepeljük. Évről évre különösen megérint ez a nap. A délelőtti olajszentelési szentmise, amikor a papi ígéreteinket megújítjuk, és az esti, az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmise. Minkét alkalommal papságunk eredetét ünnepeljük. Kérjük az Örök Főpapot, Jézust, Akinek papságában részesültek papjaink és részesülnek kispapjaink is a papszenteléskor, hogy különösen átéljék ennek a napnak misztériumát, erőt merítsenek belőle szolgálatukhoz és megújult lelkülettel „a remény zarándokaiként” megtalálják és átadják isteni Mesterüket testvéreiknek.
Zubály Lajos
napkori plébános
