Szentírási részek
Olvasmány: Józs 5,9a. 10-12 – Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát…
Szentlecke: 2Kor 5,17-21 – Krisztus megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával…
Evangélium: Lk 15,1-3. 11-32 – Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta…
Kedves Testvérek!
A mai szentírási részek Istennek minden képzeletünket felülmúló irgalmas szeretetét mutatják be nekünk. Meghívnak bennünket, hogy ennek a minden képzeletet felülmúló irgalmas szeretetnek mai kinyilvánítói legyünk, és osztozzunk Isten örömében. Vegyünk részt az általa rendezett örömlakomán, amelyet az ő irgalmas szeretetének gyümölcseként megtérők számára rendez.
A nagyböjti időben az Egyház nem javasolja menyegző tartását, de most a negyedik vasárnapon, az örvendezés vasárnapján, két „örömlakomának” is részesévé tesz minket. Az olvasmányban, az ígéret földjére bejutott nép első pászkájáról hallottunk. Véget ért a választott nép Egyiptomból való kivonulása. Isten a pusztában megtisztította az ő népét, és „most levette róla Egyiptom gyalázatát.” Isten a fáraón mutatta meg keménykezű hatalmát, a népét gyengéd szeretettel vezette, újra és újra megbocsátva gyengeségeit. Most hazaérve, örömmel ülhetik meg a pászkát. A nagyböjt folyamán minket is gyengéd szeretettel tisztogat az Isten, kész levenni rólunk a bűn gyalázatát, hogy örömében osztozva ünnepeljük a közelgő húsvétot.
Mielőtt az evangélium üzenetét szeretnénk megérteni, felejtsük el a tékozló fiú történetét! Az Atyára figyeljünk, mert Jézus ezzel a példabeszéddel azt az Atyát mutatta be nekünk, aki irgalmas szeretetével lehetőséget kínál gyermekeinek a megtérésre.
Jézus, a Lukács szerinti Hegyi beszédben, az ellenségszeretet kemény parancsának meghirdetésekor mondta: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” Az imént elhangzott példabeszédben pedig bemutatta, hogy mit jelent az „amint”, hogyan irgalmas, hogyan szeret a Mennyei Atya, azaz, mit kell tennünk, ha úgy akarunk szeretni, úgy akarunk irgalmasok lenni, amint a Mennyei Atya.
Nézzük hát lépésről-lépésre! Idézzük magunk elé a képet: a fiatalabb fiú odaáll az apja elé, közli, hogy neki elege van az itthoni életből, el akar menni – kéri az örökségét. Az apa nem dühkitöréssel reagál, nem tagadja ki a fiát, minden kérdés és lebeszélni akarás nélkül kiadja a részét. Ha meghasad is a szíve a fájdalomtól, úgy szeret, hogy megengedi neki ezt a fájdalomokozást is, elengedi a fiát, de nem szűnik meg tovább is szeretni. Semmi olyat nem tesz, ami nehezítené a fia visszatérését. A fiúnak pedig éppen erre a szeretetre van szüksége, amikor zátonyra fut az élete. Nyilvánvaló, hogy nem jutott volna eszébe, hogy visszatérjen az atyai házba, ha nem így engedte volna el. Amikor pedig elhatározza, hogy „fölkelek és atyámhoz megyek”, majd magában megfogalmazza a bocsánatkérését is – elindul. Az apja pedig messziről észreveszi, hisz epedve várta, megesik rajta a szíve, hisz szeretetében felismeri, hogy milyen nehéz most a fiának visszatérni – eléje siet, magához öleli és megcsókolja. Örömébe bevonja az egész háza népét, lakomát rendez a fia visszatérése örömére. És ugyanilyen szeretettel van az idősebb fiú felé is, őt se dorgálja, hanem szelíd szeretettel vonja be visszatért öccse feletti örömébe.
A szentlecke azzal szembesít minket, hogy Krisztusban új teremtménnyé lettünk. Abban a Krisztusban, akit a Mennyei Atya azért küldött, hogy megmutassa, visszavárja istengyermekségüket eltékozló fiait. Nem elítél, nem vádol, hanem szeretetből életét adja értünk. Ezzel megkönnyíti számunkra a visszatérést. Jézus Krisztus pedig ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát és tanítását. Ránk bízta, hogy mi is, ahogyan ő bemutatta a fenti példabeszédben és saját szenvedés és kereszthalálával az Atya irgalmas szeretetét, hozzá hasonulva tegyük lehetővé elkóborolt testvéreink visszatérését. Olyannak mutassuk be Istent, amilyen valójában, amilyennek ma is megismertük, szeretetét „eltékozló” Atyának, aki minden hozzá visszatérőnek eléje megy, magához öleli és örömlakomát rendez a számára.
2025.03.30.
Fodor András
