Szentírási részek
Olvasmány: Kiv 3,1-8a. 13-15 – Égő csipkebokor
Szentlecke: 1Kor 10,1-6. 10-12 – A szikla Krisztus volt…
Evangélium: Lk 13,1-9 – Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek mindnyájan…
Kedves Testvérek!
Nagyböjt harmadik vasárnapja a katekumenek hitének megvizsgálási alkalma. Amikor egy hívő közösség új megtérőt fogad be, ez alkalmul szolgál nemcsak a befogadandó személy hitének megvizsgálására, hanem a közösség tagjai hit-önvizsgálatára, hitben való megújulására is. Erre alkalmas idő a nagyböjt. Most erre a szempontra figyelve tekintsünk vissza az elhangzott szentírási részekre.
Az olvasmányban Mózes meghívásának történetét hallottuk. Ahhoz, hogy Mózes találkozzon az Úrral, el kellett menekülnie Egyiptomból. Egyiptom, a gonosz hatalom megtestesítője, amely fogva tartja Isten népét. A nagyböjt erre hív meg bennünket is, hogy meneküljünk ki a minket fogva tartó gonosz vonzásköréből, lélekben vonuljunk ki a „pusztába”, ahol találkozhatunk a minket, és általunk másokat is megszabadítani akaró Istennel. Mi ebben az időszakban nem az „égő csipkebokorhoz” jutunk el, hanem az értünk szenvedést és kereszthalált vállaló Jézus Krisztushoz. Mózesnek az keltette fel a figyelmét, hogy a csipkebokor ég, és nem ég el. A mi figyelmünket, – ha kimenekültünk az önzés, a mindenkit magunk mögé utasító lelkület fogságából, és így szemléljük a szenvedő Jézust, – az kelti fel, hogy ő mindenkivel jót tesz, úgy izzik benne a szeretet, hogy annak tüzét semmi nem képes kioltani. Érezzük a vonzását, elindulunk feléje és megdöbbenünk, hogy az Isten színe előtt állunk. Ez az, amit úgy hívunk, megtérés.
Miután Mózes felismerte, hogy a csipkebokorból az Isten szól hozzá, Isten „bemutatkozott” neki. Mi is így járunk, ha felkelti a figyelmünket Jézus értünk szenvedést vállaló szeretete, egyre közelebb enged magához, „bemutatkozik” nekünk, kinyilatkoztatja magát, és az őt hozzánk küldő Mennyei Atya szeretetét. Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy az ő „szemével”, szeretetével látjuk magunkat is, meg azokat az embertársainkat is, akik még nem találkoztak vele, és sürgetőnek érezzük a küldetést, hogy „visszamenjünk” értük, – mint Mózes Egyiptomba, – hogy Istenhez vezessük az ő népét.
Az evangélium szinte folytatja Isten és Mózes találkozásának történetét: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Az Istennel való személyes találkozás megkerülhetetlen feltétele a bűnbánattartás. „Ha nem tartotok bűnbánatot, éppen úgy elvesztek ti is mindnyájan.” Az ezután következő példabeszéd a fügefáról, szívszorító felszólítás a megtérésre. A szőlő benne a fügefával, Isten választott népe. Jézus, – aki három éve megkezdte nyilvános működését, felszólította a választott népet (Isten szőlőskertjét) a bűnbánattartásra és megtérésre – eljön az Atya nevében, hogy gyümölcsöt (megtérést, engedelmességet) keressen az Úr szőlőjében, de nem talál. A földi szőlősgazda ilyenkor azt mondaná, vágd ki a termést nem hozó fát, minek foglalja itt a helyet. Jézus pedig azt mondja: várjunk még, körülásom, megtrágyázom… szenvedek érte, véremet ontom, életem adom érte, hátha megtér és termőre fordul az élete. Ha nem, kivághatod. Ha ezek után sem hagyja magát megváltani, nincs helye az én országomban. Hagyjuk hát, hogy most a nagyböjti időben Jézus „körülásson és megtrágyázzon” megváltó szenvedésének, és kereszthalálának kegyelmeivel, hogy legyen helyünk az ő országában.
A szentleckében elhangzott korintusiaknak adott figyelmeztetés nekünk is szól. Az Egyiptomból kivezettet nép tagjai mind ott voltak a „felhő” és a „tűzoszlop” alatt (Isten vezetése alatt), ugyanazt a mannát ették, és itták a „Sziklából” (Krisztus) fakadt vizet. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, ezért odavesztek a pusztában.
Ez mind intő példa és előkép lett számunkra, a mi okulásunkra írták meg, hogy ne bízzuk el magunkat! Attól, hogy megkeresztelkedtünk, hogy nagyobb ünnepeken eljövünk a templomba, talán felszínesen még szentségekhez is járulunk, nincs bebiztosítva számunkra az üdvösség! Ha nem engedjük, hogy Jézus kivezessen a bűn fogságából, hanem mindig visszavágyunk a bűnnel szerzett gyönyörökhöz, és nem az sürget minket, hogy azért menjünk vissza, hogy a többieket is Jézushoz vezessük, nem telik bennünk kedve Istennek.
Testvérek! Nem babra megy a játék! A nagyböjti idő észhez akar téríteni bennünket. Nem maradhatunk meg a „langyos hit” állapotában! Radikális megtérésre, életünk minden részletének Jézushoz igazítására van szükség! És Jézus ezt el is végzi bennünk, ha szívből engedjük magunkat kimenteni bűneink fogságából. Ő, – és csak Ő tudja ezt megtenni a mi hozzájárulásunkkal – termőre fordítja terméketlen életünket. És most várja tőlünk ezt a hozzájárulást, mert terve van velünk testvéreink megmentésében.
2025.03.23.
Fodor András
