Szentírási részek
Olvasmány: Ter 15,5-12. 17-18 – Én vagyok az Úr, aki kihívtalak…, hogy ezt a földet neked adjam birtokul.
Szentlecke: Fil 3,17-4,1 – A mi hazánk azonban a mennyben van…
Evangélium: Lk 9,28b-36 – Mester, jó nekünk itt lennünk!
Kedves Testvérek!
A Kiskatekizmus első kérdése ez volt: Mi végett vagyunk a világon?
És a válasz, hogy Istent megismerjük, megszeressük és ezáltal a mennyországba jussunk. Ez a nagyböjt célja is! A mai szentírási részek a végső célra irányítják a figyelmünket, megmutatják nekünk a mennyországot, hogy tudatosuljon bennünk, hova tartunk, miért érdemes önnevelő gyakorlatokat, olykor szenvedést, áldozatokat, és a támadó gonosszal szemben küzdelmet vállalnunk.
Az olvasmányban Isten Ábrahám tekintetét az égre irányítja, nagy nemzetséget és új hazát ígér neki. Ezt hallottuk: Ábrahám hitt az Úrnak, Isten pedig beszámította ezt az ő megigazulására. Ma az Isten a mi tekintetünket is az égre irányítja, ébresztgeti a hitünket, és bepillantást ad új hazánkba, az ő dicsőséges országába.
Az evangéliumban Jézus színeváltozásáról hallottunk. Jézus, miután látta, hogy tanítványai nem tudják elfogadni, hogy mesterüknek szenvednie kell, elítélik és megölik, de harmadnapra feltámad, három tanítvánnyal felmegy egy magas hegyre, és ott bepillantást ad számukra abba a dicsőségbe, ahonnan ő jött, ahová visszatérni készül, és ahová minden embert el akar vezetni, éppen azáltal a szenvedés és kereszthalál által, amely ellen a tanítványok tiltakoznak. Erről az eseményről Máté és Márk is beszámol, sőt Péter apostol is hivatkozik rá 2. levele első fejezetének 16. versétől. Máté és Márk azt is megemlíti a történet után, hogy Jézus megtiltja az apostoloknak, hogy beszéljenek erről az élményükről, amíg ő fel nem támad a halálból. Fölmerülhet a kérdés, hogy akkor hogyan kerülhetett bele az evangéliumokba ez a történet? Hát úgy, hogy az evangéliumok már a feltámadás után íródtak, és akkor már a tanítványok is beszélhettek róla.
Az Egyház, most a nagyböjti idő elején azért olvastatja ezt az evangéliumi részt, hogy amikor a nagyböjti gyakorlatokkal Jézus szenvedésére emlékezünk, és az ő szenvedésében való részesedésünket megéljük, ne tévesszük szem elől a célt, hogy az ő megdicsőült életében való részesedésre vagyunk meg híva. Meg azért is, hogy mint Krisztus Titokzatos Testének tagjai, mint Jézus mai tanítványai, ebben a bűnzivataros világban, hívjuk meg az embereket a megdicsőült élet szemlélésére. Minket Jézus, napról-napra meghív az ő dicsőségének szemlélésére, a szentmisére. Mivel már feltámadt, nem tiltja nekünk, hogy erről „beszéljünk”, sőt parancsba adta, hogy ezt cselekedjük az ő emlékezetére. Amikor együtt vagyunk a szentmisén, kitör-e belőlünk, hogy jó nekünk itt lenni? Amikor pedig lemegyünk a „hegyről”, arról kellene, hogy szóljon, tanúskodjon az életünk, hogy láttuk az ő dicsőségét, és megerősödött a vágyunk a megdicsőült életre.
A szentlecke arról szólt, hogy Pál apostol a filippieket meghívja az ő példája követésére, és azt mondja nekik, hogy nézzék azokat, akik példája szerint élnek. Könnyek között mondja, hogy sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. A nagyböjt idején az ilyenekért kell könnyezve könyörögnünk, engesztelnünk, és bátran hirdetnünk, hogy a mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk az Üdvözítőt. Hisszük, hogy ő átalakítja gyarló testünket, hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. Pál apostollal most én is kérem: „szívből Szeretett Testvéreim… így álljatok helyt az Úrban, Szeretteim!”
2025.03.16.
Fodor András
