Szentírási részek
Olvasmány: MTörv 26,4-10 – Borulj le az Úr, a te Istened előtt!
Szentlecke: Róm 10,8-13 – Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül…
Evangélium: Lk 4,1-13 – Jézus megkísértése…
Kedves Testvérek!
Nagyböjt első vasárnapjának igeliturgiája feltárta számunkra a nagyböjt üdvösségtörténeti alapját, és a most kezdődő szent negyven nap ránk váró feladatát.
Az olvasmány Mózes rendelkezése szerint, a tejjel-mézzel folyó ország első terméséből áldozatot bemutató személlyel mutatta be az ószövetségi „nagyböjtöt”, a szükségből Egyiptomba költözött, majd onnan Isten csodálatos erejével kiszabadított nép negyven éves pusztai vándorlását. Az áldozat bemutató úgy tekint vissza, mint aki maga is ott volt a fogságban, és a sanyarúságban az Istenhez kiáltott, aki meghallgatta könyörgését. Mindezért így ad hálát: „Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.” Majd otthagyja a kosarat az áldozati oltár előtt, és Mózes rendelkezése szerint leborul az Úr, az ő Istene előtt.
Mi már tudjuk, hogy a választott nép Egyiptomból való kiszabadulása a mi megváltásunk előképe. A nagyböjti időben, mi is visszatekintünk szabadulásunk történetére, hogy Isten meglátta nyomorúságunkat, és nem tíz csapással, hanem saját Fiának elküldésével, annak szenvedéstörténetével, kereszthalálával szabadított ki minket a bűn fogságából, és elvezetett a tejjel-mézzel folyó ország előképével jelzett, Mennyek Országa kapujához. Ahogy Mózes, aki messiási előkép, rendelkezett a szabadulásért való áldozat bemutatásáról, úgy Jézus is rendelkezett, de nem termények, állatok feláldozásáról, hanem saját áldozatát, mint egyetlen örök áldozatot adta át nekünk, hogy azt cselekedjük.
Az evangélium Jézus negyven napos „nagy böjtjét” mutatta be, amelyen felkészült nyilvános működésére. Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt (ahol megkeresztelkedett, és ahol az Atya kijelentette róla, hogy ő a szeretett Fia). A Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Arra készül, hogy az Atyától kapott küldetését teljesítse, hogy a gonosz hatalmából kimentse az embert, hogy „csapást mérjen a gonoszra”. Ezzel az Atyának való engedelmességgel, kihívja maga ellen a sátánt, aki megakarja ingatni őt Isten Fia mivoltában. Ha Isten Fia vagy… változtasd a követ kenyérré…, vesd le magad! Ne másokkal törődj, a magad hasznára élj Isten fiúi mivoltoddal. A leg szemtelenebb kísértés: „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok… ha leborulva hódolsz előttem.” – De közben azt is bevallja, hogy mindez nem eredendően az övé, hanem ő is úgy kapta. Jézus a gonosz minden kísértését visszaveri: Írva van-, Nemcsak kenyérrel él az ember; Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!; Ne kísértsd Uradat, Istenedet!
Mózes- és Jézus sem magáért könyörgött, és küzdött a gonosz ellen, hanem azokért, akikhez a küldetése szólt. Mózes a zsidó népért, Jézus minden emberért, hogy megismerje Istent és higgyen benne.
Erre való a mi nagyböjtünk is, hogy felkészüljünk az Atya akaratának maradéktalan teljesítésére: A keresztségben kapott Isten gyermekségünkből ne magunknak akarjunk hasznot húzni; Ne a világ kínálta hatalmat és dicsőséget keressük; Ne mi akarjuk megmondani Istennek, mit tegyen értünk, hanem azokért könyörögjünk, és küzdjünk meg a gonosszal, vállalva a nagyböjti önmegtagadás gyakorlatait, akikkel Jézus ma általunk akarja megismertetni az emberszerető Istent. Akiket a mi életünkben művelt csodákkal és jelekkel akar elvezetni a hitre és a hit által az üdvösségre.
Boruljunk hát le Isten előtt, adjunk hálát Jézus megváltó áldozatáért, az örökélet kapuját megnyitó feltámadásáért, és azért a szeretetért, amellyel ránk bízta minden embert üdvözíteni akaró tervének szolgálatát, és ebben a szolgálatban való megújuláshoz, adja nekünk az előttünk álló szent negyven napot.
2025.03.09
Fodor András
