„A rózsafüzér az evangélium esszenciája” – mondta Szent II. János Pál pápa Pompejben a Rózsafüzér Királynője szentélyben 2003 októberében. Ez az ima Jézus megváltói művének lényeges mozzanatait foglalja magában. Ha belegondolunk, akkor azt is látjuk, hogy saját életünket, élethivatásunkat is felfedezhetjük benne. Így a papi hivatást is. Amikor a Szent László Imaszövetség tagjaiként imádkozunk a papokért és papi hivatásokért, akkor a szent pápa szavait fogadjuk meg, melyet a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelének 25. pontjában irt: „A rózsafüzérrel elmélkedni azt jelenti, hogy gondjainkat rábízzuk Krisztus és az Ő Anyja irgalmas szívére.”
4. Jézus, akit te, szent Szűz a templomban bemutattál.
Ebben a tized rózsafüzérben három szóra irányítsuk figyelmünket: bemutatás, találkozás és tanúságtevés.
Bemutatás: Jézust születése után 40 nappal „Jeruzsálembe vitték, hogy bemutassák az Úrnak” (Lk 2,22). Szűz Mária és Szent József egy ószövetségi törvénynek tettek eleget. Valójában ők tudták, hogy akit bemutatnak, öröktől fogva a mennyei Atyáé. Számukra a legfontosabbat, a gyermeküket ajánlották oda, hogy majd végbe vigye azt a küldetést, amiért beleszületett világunkba. Nem tudták, hogy mi lesz ez, de ezzel a cselekedettel, felajánlották a mennyei Atyának. Máriának ez az odaajánlása azon igenek sorába kapcsolódik be, amelyet kimondott Názáretben, és tartott egész földi életében.
Amikor ezzel a titokkal imádkozunk papokért és papi hivatásokért, akkor mutassuk be őket mi is a mennyei Atyának, hogy Isten szeretetét és kegyelmét közvetítsék. Úgy tegyék mindezt, ahogyan Jézus tette, aki „szeretett minket és jó illatú áldozati adományként ajánlotta föl magát értünk Istennek” (Ef 5,2). Papoknak szükségük van a lelki háttérre, hiszen a világ gondolkozása sokszor ellentmond Isten szeretetének. Nekik pedig ilyen esetekben ellenszélben kell „hirdetni az igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Inteni, kérni, buzdítani nagy türelemmel és hozzáértéssel” – amint írja Szent Pál apostol szeretet tanítványának, Timóteusnak (vö. 2Tim 4,2). Nekünk papoknak, jó tudni és éreznünk, hogy vannak, akik nap mint nap imájukkal Isten elé visznek, hogy legyen erőnk teljesíteni küldetésünket
Találkozás: Az idős Simeon „kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét” (Lk 2,26). Simeon „igaz és istenfélő ember volt” (2,25). Biblia nyelvén ez azt jelenti, hogy Isten parancsa szerinti életet élt. Ezért is kaphatta meg azt a kegyelmet, hogy „Izrael vigaszát” karjaiban tarthatta. Anna prófétaasszony is részesült ebben az ajándékban, mert benne is ez a lelkület volt.
A két idős ember jelzi számunkra, hogy Isten jelenlétét csak azok ismerhetik fel, akik nem csupán a saját elképzeléseiket követik, hanem ráhagyatkoznak. Isten nem úgy lép be és van jelen az életünkbe, ahogyan azt mi gondolnánk. Sokszor talán azért nem vesszük Őt észre, mert teljesen más dolgokra figyelünk vagy más jeleket várunk. Példájuk mutatja, hogy nem a régi berögződéseket kell követni, hanem a Szentlélek kegyelmével és erejével is együtt kell működni. Csak ekkor találkozhatunk Jézussal: a szentáldozásban, az evangéliumban és a másik emberben.
Papok hivatásukból eredően Jézus munkatársai testvéreik szolgálatában. Úgy kell élniük a világban, hogy Jézus mindig jelen legyen életükben. Nemcsak akkor tartják kezükben, „karjaikban” Jézust, amikor átnyújtják Őt a híveknek az Eucharisztiában. Nem könnyű ezt megtenni a mindennapi életben, de a hívek fohászai segíti őket, és igaz pappá tudja formálni.
Tanúságtevés: Simeon és Anna prófétanő a kis Jézussal történő boldog találkozás örömét nem tartották meg maguknak, hanem életük hátralévő részében „beszéltek a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak” Lk 2,38. Ők azok a gyertyák, akiknek lángjai életkoruk miatt szinte már az utolsókat lobbantották. De mielőtt kialudtak volna, átadták a fényt, az öröm és a remény tüzét mindazoknak, akik várták a Messiást.
Papoknak is ez a küldetésük, aminek tudatát meg kell erősíteniük a szívükben. Vannak tapasztalataik és találkozásaik Istennel. Nem látják át mindig szándékát. De megvan a lehetőségük, hogy Isten szeretetét tanúságtételükkel átadják azoknak, akit Isten Lelke nyitottá tesz erre. Sok ember lelki sötétségben él, ami Isten fényének a hiányát jelenti. Amikor egy gyertyát meggyújtunk a sötétségben, a fénye világosságot áraszt. Jézus, mint az igazi világosság, a mi életünk sötétségét meg tudja világítani és be tudja tölteni az esetleges ürességtől. Kijelentése alapján minden kereszténynek, de elsősorban a papoknak kell világítaniuk: „Ti vagytok a világ világossága. Ha világosságot gyújtanának a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban” (Mt 5,14-15). Nem azért vagyunk keresztények, hogy hitünket véka alá rejtsük. Hanem azért, hogy életünkben világítsunk másoknak, megmutatva, hogy kihez is tartozunk.
Szűz Mária, papok édesanyja! Mutasd be fiaidat a mennyei Atyának, akiknek életét Jézus megszentelte és örökre összekötötte a templommal, hogy benne mutassanak be Istennek áldozatot. Hirdessék Isten Igéjét, kiszolgáltassák a szentségeket és így Isten egész népe a színe elé álljon. Segítsd őket, hogy mindig találkozzanak Szent Fiaddal, és életük tanúságtevő legyen Isten szeretetéről. Máriához hasonlóan a papok a rájuk bízottakat bemutassák Istennek, és a hívek életéből tanúságot tevő találkozások legyenek mások számára, hogy „a remény zarándokaiként”, mint égő gyertyák „világítsanak az emberek előtt, hogy lássák jótetteiket, és magasztalják a mennyei Atyát” (vö. Mt 5,16).
Zubály Lajos
napkori plébános
