Anna Maria Federici, a magyarországi neokatekumenális közösségek felelős katekétája volt a Püspöki Hivatal vendége a napokban. A látogatás alkalmával a missziós tevékenységükről, eredményeikről kérdeztük. A további részletek az induló katekézisekről a https://devan.hu oldalon érhetők el.
Mi a Missio ad Gentes lényege? Mi a debreceni közösség története?
A Missio ad Gentes a Neokatekumenális közösségek testvéreiből alakul. Ezen közösségek célja a keresztség újrafelfedezése, tudatos megélése. A missziós közösség szekularizált területeken, a helyi püspök kérésére születik, hogy az Egyház jeleit adják. A debreceni misszió 2013-ban jött létre négy család, két egyedülálló nő, egy pap és egy szeminarista részvételével. A családok közül kettő magyar, egy Madridból, egy pedig Milánóból érkezett, a többiek Budapestről jöttek. A misszióban mindenki részt vesz, a családokból a felnőttek és a gyerekeik egyaránt.
Milyen feladatot látnak el a misszió során?
Ebben a szekularizált világban nem elég az a fajta vallásosság, amely nem tud válaszolni a fiatal generációk az életet érintő legfontosabb kérdéseire, mint például: „Mi az élet értelme? Miért halunk meg? Miért vannak háborúk? Hol van Isten ezekben a dolgokban?”. Az a tapasztalatunk, hogy ezekre a kérdésekre nem elég vallásos módon válaszolni, különösen a szekularizált ember számára nem. Először is az a fontos, hogy megértsék azt, van olyan válasz a kérdéseikre, amely az ő életükre is hatással van. Sokan a szenvedésükre keresik a megoldást, minden ember óhajtja legbelül a boldogságot.
Másik fontos kérdés, hogy mi a kereszténység? Az, hogy az ember Krisztussal éljen. Ő az, aki legyőzte a legnagyobb nehézséget, a halált. Ott az egzisztenciális kérdés, ha rendesen élünk is, de meghalunk, akkor mi értelme volt ennek az egésznek? Az emberi gondolkodás kettős ebben az értelemben: vagy nem érdekli a halál, mert az élvezetek hajszolása jelent prioritást, vagy úgy gondolja, hogy nem ért semmit az egész élete. Mi arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a felnőtt hittel ezt az egész életet lehet Krisztussal élni, számolva azzal, hogy ő legyőzte a halált és így értelmet adott mindennek.
A krisztusi élethez hozzátartozik, hogy a saját életünket Krisztuséhoz alakítjuk. Azért nevezik a neokatekumenális utat a „megtérés útjának”, mert felfedezzük és megújítjuk a keresztségünket, mint a régi ember halálát, és a krisztusi születését. Ahogy az ősegyházban a katekumenátus vezetett el erre, úgy az most is fontos, ahogy VI. Pál pápa is kiemelte.
Ennek az új életnek az egyik gyümölcse, hogy lehetséges együtt élni olyan emberrel is, aki teljesen más, és a természetét nehéz elfogadni, mert lehet bocsánatot kérni, megbocsátani és elfogadni a másikat. Ennek a megtapasztalása a közösség és az Egyház értelme.
Tud-e konkrét példát mondani?
Például a házasságban is meg tudjuk ezt tapasztalni, amikor a nő és a férfi között nézeteltérés támad. Egyre inkább nehézzé válik elfogadni a másikat. Ki garantálja, hogy együtt maradnak? A fiatalok már sokszor össze sem házasodnak, együtt vannak amíg bírják egymást, utána elválnak útjaik. Emiatt pedig számos család megy tönkre, ami nagy szenvedés forrása mindenki számára. A szekularizált világ ezt normálisnak tartja, de valójában nem az.
Azonban, ha a házastársak komolyan veszik azt, hogy az ő életük is lehet krisztusi, azaz képesek a megbocsátásra és elfogadni a másikat, akiről felfedezték, hogy teljesen különbözik tőlük, akkor minden másképpen alakulhat. A kereszténység jó híre, hogy élhetünk egymással egységben, közösségben.
A plébánia kis közösségében az emberek együtt lehetnek, ahol együtt haladnak azon az úton, hogy egyre inkább krisztusibbá váljanak, egyre inkább megéljék a keresztény hitet. Együtt fedezik fel, hogy a Biblia az Isten szava, ami értelmet ad az életünknek.
Hogy néz ki a napi missziós tevékenység?
A testvérek hétköznapi életet élnek, dolgoznak, iskolába, egyetemre járnak. A Missio ad Gentes alapvetően úgy működik, mint bármely neokatekumenális közösség, egy teremben hetente két alkalommal találkoznak liturgiát ünnepelni. Ezen túl hetente egyszere kimennek a város különböző tereire, utcáira, hogy Krisztust hirdessék és meghívják az embereket a misszió termébe annak a katekézisnek a meghallgatására, amit annak idején ők is kaptak, mint jó hírt az Egyháztól.
Hogyan áll most a tevékenység, mik a jövőbeni tervek?
Haladni tovább és csinálni az előbb említetteket. Ez a fő feladat. Folyamatosan misszióra menni több helyszínre, még több emberhez kell eljutni. Lehetőséget kell biztosítani az embereknek, hogy saját maguk megtapasztalják az élő Isten szavát.
Egy nehéz helyzetben lévő család hogyan tud megújulni a misszió során?
Legfontosabb meghívni őket a megtérés útjára, hogy komolyan felfedezzék a keresztény hitet, mint jó hírt. Fontos, hogy a házaspárok közül mindketten hallgassák a katekézist, részt vegyenek a közösség életében, ne csak egyikük. Ha talán valamilyen nézeteltérés van közöttük és mindketten meg tudják hallani az Isten szavát, ami megérinti őket, akkor együtt kapcsolódnak az igehirdetésen keresztül Istenhez. Ezáltal megerősödik a házasságuk, mert megtapasztalják, hogy lehetséges a megbocsátás, megtérés. Ugyanez érvényes az idősekre, az egyedülállókra, a fiatalokra is a másikkal való kapcsolataikban.
Neokatekumenális Útról
A Neokatekumenális Út tagjai a Katolikus Egyház részeként céljuknak a keresztségük felfedezését, tudatos megélését tartják.
Kezdeményezői, Francisco (Kiko) Argüello – aki eredetileg festőművész – és Carmen Hernandez indították ezt az utat. 1964-ben a spanyolországi Madrid szegényei, a Palomeras Altas barakkjainak lakói között kezdtek élni, és kérésükre Jézus Krisztus evangéliumát kezdték nekik hirdetni. Ezeknek az embereknek megváltozott az élete, keresztény szellemiségű közösséggé formálódtak. Az új pasztoráció elterjedt a madridi plébániákon. Fölfigyelt rájuk a madridi bíboros, így jutott el híre a Vatikánba. Rómában 1969-ben született az első neokatekumenális közösség, a Kanadai Szent Vértanúk plébánián.
Az Út a nevét – Neokatekumenális Út – 1989-ben az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációtól kapta. A közösségek evangelizációs tevékenységének jóvoltából számtalan férfi és nő, család tért vissza a hitélethez a keresztség szentségének újrafelfedezésén keresztül, közösségeikben számos papi és Istennek szentelt hivatás született. Ma már 5 kontinens 140 országában elterjedt. 2002. június 29-én a Világiak Pápai Tanácsa „ad experimentum” engedélyezte öt évre a Neokatekumenális Út statútumát (alkotmányát, alapító okiratát), melyet az ötéves próbaidő alatt végzett különböző szintű vizsgálatok után 2008. május 11-én XVI. Benedek pápa véglegesen jóváhagyott.
Magyarországon a Neokatekumenális Út 1983 óta van jelen. Először Budapesten alakultak közösségek, majd az ország több városában, így Debrecenben is alakult a közösség.
