Szentírási részek
Olvasmány: Iz 6,1-2a. 3-8 – Íme, itt vagyok, engem küldj!
Szentlecke: 1Kor 15,1-11 – Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok.
Evangélium: Lk 5,11 – Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.
Kedves Testvérek!
A miséző pap, miközben a nép az alleluját énekli, ezt az imát mondja csendben, a tabernákulum vagy az oltár felé meghajolva: „Tisztítsd meg Uram szívemet és ajkamat, hogy illő és méltó módon hirdessem evangéliumodat.” Az évközi 5. vasárnap igeliturgiája ennek az imának az alapját, jelentését bontotta ki számunkra.
Isten igéjének a hirdetéséhez tiszta szívre, tiszta ajakra, tiszta életre van szükség, nemcsak a pap vagy a diakónus, hanem minden megkeresztelt ember számára, hisz mindannyian részesültünk Krisztus prófétai küldetésében.
Az olvasmányban Izajás számolt be prófétai meghívásáról. Isten trónja előtt állva félelem vesz erőt rajta és felkiált: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” Majd miután az egyik szeráf, izzó parázzsal megérintette ajkát, vállalta a prófétai küldetést: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”
A szentmisében Isten színe előtt állva mi is rádöbbenünk, hogy tisztátalan az ajkunk és tisztátalan nép között élünk. Feltör belőlünk az Uram, irgalmazz és az Uram, nem vagyok méltó… és miután érinti ajkunkat, Krisztus izzó szeretete, aki önmagát adja nekünk az Eucharisztiában, a szentmise elbocsátó áldásakor már mi is azt mondjuk: „Íme, itt vagyok, engem küldj ej!”
Az evangélium teljesen szinkronban van az olvasmánnyal, csak itt már nem a mennyei trónusán látjuk az Istent, hanem beszállt a „csónakunkba”, belépett a hétköznapi életünkbe, és a saját szakmánkban hív meg arra, hogy evezzünk a mélyre, hagyatkozzunk teljesen rá, bízzunk benne. Amikor a saját életünkben szembesülünk csodatevő erejével, hogy az ő szavára csodálatos „halfogásunk” van, bennünk is feltör méltatlanságunk tudata: menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, belénk is bátorságot önt szelíd szavával az Úr: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
A szentleckében pedig már nem Péter csónakjában, hanem az Egyház „hajójában” találjuk magunkat. Jézus már visszatért a mennyei trónusra, amelyen Izajás látta az Urat. Ezen a „hajón” folytatta Péter is az „emberhalászást”, és hirdette Pál is azt a Krisztustól kapott evangéliumot, amely ellen korábban tűzzel, vassal harcolt, de a damaszkuszi úton a mennyei fényesség, vagy tűz megérintette „ajkát”, szemét és szívét – apostollá lett. Az apostoli Egyház „hajóján” vagyunk, Krisztus Titokzatos Testében, Krisztus tagjaiként. Ma általunk, az ő testének tagjai által tanít Krisztus, és hív bennünket, hogy evezzünk a mélyre, az ő nevében végezzük mindennapi munkánkat, így hirdessük, amit magunk is kaptunk, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért…, harmadnap feltámadt…, megjelent Péternek, és mint méltatlanoknak megjelenik nekünk is nap, mint nap az Eucharisztiában. Imádkozzuk lélekben és igazságban – reggeli imaként –: Tisztítsd meg Uram, szívemet és ajkamat, hogy illő és méltó módon hirdessem evangéliumodat. Ámen.
2025.02.09.
Fodor András
