A debreceni Szent József katolikus köznevelési intézmény diákjai is bekapcsolódtak a Debreceni Karitatív Testület által meghirdetett Szeretetdoboz – tartósélelmiszer-gyűjtési akcióba. A tartósélelmiszer adományok átadására 2024. december 17-én került sor az intézmény aulájában.
Első hallásra talán furcsának tűnhet ez a fogalom, hiszen a szeretet látszólag nem csomagolható dobozokba, így eleve lehetetlen vállalkozás az, ami a legfontosabb emberi tapasztalatunkat, a szeretetet kívánja becsomagolni. Ha azonban meghalljuk a szeretetdoboz kifejezés mögött az ajándékdoboz szót, máris világos a képlet, mert a legfőbb ajándék, amit igazi ajándékként az egyik ember a másiknak adhat az a szeretet.
Hogy a közvetítéshez dobozokat használunk? Úgy tűnik a mai virtuális világban a kézzelfogható segítség mégis a jó öreg papírdobozok révén juthat célba! A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium apraja-nagyja idén is örömmel vett részt a Debreceni Karitatív Testület adventi adománygyűjtő akciójában. Az iskola diákjai, tanári kara a hathatós szülői támogatással az egyházmegyei köznevelési intézményben közel 40 doboz tartós élelmiszert tartalmazó adomány került összeállításra: liszt, cukor, olaj, száraz tészta, s természetesen édesség is került a szeretetdobozokba.
Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke és a gyerekek képviselői adták át az összegyűjtött adományokat Bódor Editnek, a Debreceni Karitatív Testület elnökének.
A dobozok átadásán jelen voltak még Kovács István a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye oktatási igazgatója, dr. Németh István püspöki titkár és dr. Bódis Zoltán, a Szent József intézmény főigazgatója.
A Szent József-es gyermekek alkalomhoz illően, szívmelengető énekekkel készültek, majd püspök atya vezetésével az ünnepélyes átadót közös imádság követte.
Dr. Bódis Zoltán
főigazgató – Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye