Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a hosszúpályi Szeplőtelen Fogantatás-templom búcsúi ünnepén áldotta meg az egyházközség plébániaépületét december 8-án, advent második vasárnapján.
A felújítás a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye támogatásával valósult meg. Az ünnepi alkalmon részt vett: Sziklai Dávid, Hosszúpályi plébániai kormányzója, dr. Lipták József hajdúszoboszlói esperes-plébános, Iványi László orosházi esperes-plébános, az egyházközség területén szolgáló keresztény felekezetek képviselői, Zara András, a település polgármestere és az egyházközség hívei.
Az ünnepi szentmisén és a plébániamegáldáson közreműködött a Derecskei Hangvirág Nőikar.
Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmisén elhangzott elmélkedésében a szeplőtelen fogantatás lényegéről, annak üzenetéről beszélt. Mária fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűntől, így Ádám és Éva óta először jelent meg bűn nélküli ember a földön.
A főpásztor Mária példáját állította a hívek elé, hangsúlyozva, hogy a tiszta életű fiatal leány azért tudta befogadni a méhébe a Megváltót, mert sokkal előbb befogadta az Istent a szívébe. Az egyház gyakran tárja elénk az elhangzott evangéliumi szakaszt, az angyali üdvözlet gyönyörű jelenetét (ld. Lk 1,26-38) a különböző Mária ünnepeken.
Püspök atya itt említette meg a debreceni Déri Múzeumban az – adventtől vízkeresztig látogatható – El Greco Angyali üdvözlet című festményét. A festő gyönyörűen mutatja be azt a misztériumot, hogy ahogyan Máriát fölemelte az isteni kegyelem, úgy akar bennünket is fölemelni Isten az ő világába.
Az ember elveszítette az Istennel való kapcsolatát, élete célját. Nehézségek, problémák, betegségek, háborúk vannak a világban. Az ember keresi a boldogságát, de a legnagyobb probléma az, hogy keresésében kihagyja annak forrását, magát, az Istent. Ezért az Isten kezdi el keresni az embert:
„Ádám, hol vagy?”, vagyis „Ember hol vagy?” Tudjuk-e, hogy hol vagyunk? Rádöbbenünk-e arra, hogy elszakadtunk az Istentől?
Püspök atya Szent Pál apostolt idézte: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20).
Máriát az angyal kegyelemmel teljesnek szólítja.
Az ember életében elhatalmasodott a bűn, szükségünk van a kegyelem teljességére, arra, hogy a kegyelem a mi életünkben is túláradjon, Isten ránk találjon, mert elszakadtunk tőle.
Ferenc püspök egy érdekes adatot is megemlített. A liberális gondolkodású Franciaországban havonta két-háromszáz fiatal keresztelkedik meg, mert túlárad a kegyelem. A fiataloknak elegük van abból, hogy csak az evilági dolgokkal foglalkozzanak, és azt mondják, hogy szükségük van az Istenre.
Magyarországon mikor indul el ez a folyamat? Itt is elhatalmasodott a bűn, amely nem csupán egy rossz cselekedet, hanem Isten nélküli élet. Ebből fakadnak a rossz tettek.
„Máriával az Isten megtalálta az embert. Előkészítette, mert úgy határozott, hogy kegyelmét kétféleképpen osztja ki: a keresztség révén a megváltás kegyelmét adja nekünk, hogy fölemeljen bennünket, elesett embereket, Máriát pedig a megváltás kegyelme elővételezéseként nem engedte elesni.
Mi, akik elesett emberek vagyunk, az áteredő bűn terhét hordozzuk. Megszabadultunk ettől a keresztségben, de újra meg újra »értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajló lett« (Aquinói Szent Tamás), és
ezért szükségünk van arra, hogy Isten ránk találjon”
– fogalmazott püspök atya, majd ismét az angyali üdvözletre mutatott.
Mária – amikor megszólítja őt az angyal, tulajdonképpen az Istennel találkozik, vagyis azzal az önmagával, ahogyan őt Isten látja. Isten kegyelemmel teljesnek látja Máriát. „Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!”
Mária a legtisztább ember a földön, mégis kap egy biztatást az angyaltól: „Ne félj, Mária!” Még neki is szüksége van az Istentől jövő biztatásra. Nekünk is meg kell hallani, hogy
Isten bennünket is kegyelemmel teljesnek akar látni, és biztat, hogy ne féljünk.
„Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Mária arra mondja ki az igent, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy ő legyen az Isten Fiának anyja. Mária finom szelídsége az említett képen is megjelenik, de tulajdonképpen az Isten szelídsége, jósága, szeretete mutatkozik meg.
„Kérjük a Szűzanyát, esdje ki számunkra a kegyelmet, hogy meghalljuk Isten üzenetét, hogy a mi életünket is sikeres üdvös életté formálhassa.
Isten azt akarja, hogy a mi életünkben is túláradjon a kegyelem, hogy kegyelemmel teljesek, vagyis szentek legyünk. Kisebbet nem érdemes kérni, nagyobbat pedig nem is kaphatunk
– zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
***
A plébánia átadását követően Derecske után Hosszúpályi lesz a térség plébániaközpontja. Korábban mindkét település önálló plébániaként működött, jelenleg a két területet együttesen látja el Sziklai Dávid plébániai kormányzó.
Dávid atya kérdésünkre elmondta, a központ áthelyezése Hosszúpályiba területileg is indokolt, amely a több mint 20 települést magában foglaló térség középpontjában helyezkedik el. Ezen a területen mintegy 1 700 római katolikus hívő él. Jelenleg öt helyen vannak római katolikus szertartások vasárnaponként: Hosszúpályiban, Derecskén, Létavértesen, első vasárnaponként Monostorpályiban és kéthetente szombaton pedig előesti szentmise van Konyáron.
Az épületen teljes külső és belső felújítási munkálatokat végeztek. A plébánia egyben lelkiségi központ is, a több mint 40 m2-es közösségi tér a téli időszakban kápolnaként, valamint bibliaórák, hittanórák helyszíneként is funkcionál majd.
Az egyházmegye további felújításokat tervez az egyházközségben, a monostorpályi kápolna, illetve az ott lévő két szolgálati lakás felújítása következik.
Dávid atya fontosnak tartotta megemlíteni, hogy szeretné, ha a külső munkálatokkal párhuzamosan az egyházközség is megújulna. A plébániához tartozó települések közösségeinek tagjai egy szívvel szolgálják a plébániát, egymás templomaiban is otthon érzik magukat. A megújulást segíti az egyházközség két akolitus jelöltje is, akik hamarosan lelkipásztori munkatársként fognak szolgálni a közösségben, ahol nem utolsósorban a fiatalok is központi szerepet töltenek be, kirándulásokon, lelkigyakorlatokon vesznek részt, de szem előtt tartják az egyházmegyei programokat is.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye