Készülnek az angyalbatyuk, telnek a cipősdobozok, adománygyűjtési akcióban a szeretetszolgálat egyházmegyénkben – Fotógaléria

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek diákjai már gyűjtik a karitász által kezdeményezett Angyalbatyu-program ajándékait a cipősdobozokba, a játékok mellé pedig bőségesen csomagolnak szeretetet is, hogy a rászoruló gyermekek karácsonyát még szebbé, meghittebbé tegyék. Vannak olyan családok, akiket ez az egyetlen cipősdoboznyi ajándék várja majd a karácsonyfa alatt.

Az egyházmegye karitász csoportjai számára az advent kiemelt időszak, a munkatársaik a Katolikus Karitász segélyprogramjai: a „Tárjátok ki a szíveteket!”, az „Angyalbatyu” adománygyűjtési akciókban szorgoskodnak. Bár a szolgálatukkal egész évben gondolnak a rászorulókra, mégis ilyenkor karácsony közeledtével az emberek nyitottabbak, hajlandóbbak az adakozásra, és a szolgálattevők juttatják el a felajánlott adományokat a rászorulókhoz.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nagy értékű felajánlásának köszönhetően több száz tartósélelmiszer-csomag készül, valamint téli tüzelő, kályha adományokkal is segítik a rászorulókat.

Karitászcsoportjaink több akcióban vannak jelen a Magyar Élelmiszerbankon keresztül is. A szeretetszolgálat önkéntesei a Kelet-Alfi Reál együttműködésével Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán, Egyeken és Tiszacsegén, valamint a nyíregyházi Raktár ABC-ben találkozhattak nagylelkű adományozókkal.

Sokan vannak, akik ilyenkor – bár nem tagjai a karitásznak – egy közösség tagjaként, családtagként, vagy az egyházközségen keresztül jobban az ügy mellé állnak és segítenek.

Szatmárcsekén nagyon sok rászoruló családnak tudtak segíteni ruhaadományokkal is, a tuzséri karitászcsoport pedig egy mosógépet kapott az egyházmegyei központi raktárból, mert bizony, sok esetben a tiszta ruha is gondot jelent egy-egy család életében.  
A kótaji karitászcsoport együttműködésével pedig Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes adott át füstérzékelőt és szénmonoxid érzékelőt családoknak.

Minden rászoruló ember nevében hálásan köszönjük az adományokat! Isten fizesse meg az adományozók jóságát!

Fotók: A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász Facebook oldala

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye