Karácsonyra készülve, fogadjuk szívünkbe Krisztus békéjét. Az elmúlt hónapok Egyházunkat érintő botrányos hírei sokakban békétlenséget, csalódottságot váltottak ki. Szeretnénk ezeket eloszlatni, de az igazi békét csak Istentől nyerhetjük el. Istennel való kiengesztelődésünk feltétele, hogy egymással is kiengesztelődjünk. Az elkövetett bűnökért pedig imádkozzunk, böjtöljünk, engeszteljünk.
A gyermekek elleni szexuális bűncselekményekről szóló híradások azt jelzik, hogy ezek a társadalom számos rétegében jelen vannak, de gyakran azt a látszatot keltik, mintha ezek csakis egyházi személyek által elkövetett cselekmények lennének. Bárki is követi el ezeket, minden egyes ilyen tett súlyos bűn vagy akár bűncselekmény. Ezért Egyházunk határozottan és a világi törvényeknél szigorúbb előírások szerint lép fel ezek ellen. Miként már korábban is kifejeztük, együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást. A Katolikus Egyház az érintett áldozatok és közösségek mellett áll. Imádkozunk értük és segítjük gyógyulásokat. Egyházunk rendelkezései szerint törekszünk az ilyen esetek felderítésére és megelőzésére.
Bátorítjuk a papságot, a szerzeteseket és az egyházi intézményekben dolgozó munkatársainkat, hogy továbbra is hűségesen végezzék szolgálatukat. Köszönjük áldozatos munkájukat! Reméljük, hogy a most kezdődő szentév lelki megerősödést hoz mindnyájunk számára.
Budapest, 2024. december 4.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia