Szentírási részek:
Olvasmány: 1Kir 17,10-16 – Illés Száreftában…
Szentlecke: Zsid 9,24-28 – Krisztus egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye…
Evangélium: Mk 12,38-44 – Ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél…
Kedves Testvérek!
Isten nagy dolgokat visz végbe a szegények által, akiknek kiemelkedő esélyük van a megszentelődésre. Szegénységükben magukra maradva könnyebben felismerik, hogy csak az Úrra számíthatnak, ő mindig velük van, ugyanakkor kiszolgáltatottságukban lehetőséget kínálnak a tehetősebbeknek, hogy bennük szolgálják az értünk szegénnyé lett Krisztust. Így az evangélium terjedésének szolgálatában is állnak.
A ma elhangzott szentírási részek elsősorban nem valamikori özvegyek sorsát, vagy lelki nagyságát tárják elénk, hanem ráirányítják figyelmünket: a szegény és özvegyi állapotban lévők megszentelődésének lehetőségére, valamint arra, hogy az ő segítésük, szolgálatuk sokak számára kínál lehetőséget a megszentelődésre.
Az olvasmány előzménye az, hogy az Úr szólt Illésnek, hogy menjen Száreftába: meghagyta ott egy özvegyasszonynak, hogy táplálja őt. Tehát az Úr egy szegény özvegyasszony által akar gondoskodni prófétájáról, és a próféta által az özvegyasszonyról. Ennek az isteni tervnek a megvalósulását láttuk egy konkrét élethelyzetben. A próféta engedelmeskedett az Úr szólításának és találkozott a rőzsét szedegető özveggyel, aki hallgatott a próféta szavára. Mindkettőjük engedelmessége, és Istenre hagyatkozó készsége, gyümölcse az, hogy Istennel mélyebb kapcsolatba kerülnek, mert Isten gondoskodó szeretetét tapasztalják meg a másik szolgálatában. Így van ez ma is. Istennek terve van a mi találkozásainkkal, meg akarja ajándékozni a másik személyt, akihez küldött, és meg akar ajándékozni engem a másik személy által, hogy mindketten felismerjük a másik szolgálatában Isten gondoskodó szeretetét.
Az evangéliumban Jézus először egy negatív hátteret tárt elénk. Óvott az olyan lelkülettől, amely nem az Istennek való engedelmességre irányul, hanem annak a látszatával akar tetszelegni az emberek előtt. Nem Isten tervét akarja szolgálni a másik emberben, hanem fölé akar kerekedni, evilági elismerést vár, hasznot akar húzni belőle. Így egyikük sem gazdagodik Istenben a másikkal való találkozás által. Sajnos ez a lelkület is jelen van korunkban.
Ez a negatív háttér emeli ki az evangélium központi gondolatát. A szegény özvegy kész mindent odaadni, Isten és temploma iránti szeretetét, amely nemcsak az ember emberrel való találkozásában, hanem az Istennel való találkozásban is megnyilvánulhat. Amíg a külső látszatra törekvők hivalkodva adják feleslegükből az adományaikat, addig az Istenre „hangolt” személyek szerényen, mindent készek odaadni, mert mindent Istentől kaptak.
A szentleckében találjuk meg ennek a közvetlenül Istennek mindent átadni tudó lelkület forrását. A mi megváltásunk nem „látszat megváltás”. Jézus nem hivalkodva ment a keresztre, hanem szelíd és alázatos szívvel. Az Atyának engedelmeskedve mindent odaadott irántunk való szeretetből. Örök áldozatával nem kézzel épített szentélybe lépett be, hanem a mennybe, hogy Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Így szerezte meg nekünk azt a lehetőséget, hogy elfogadjuk a szegények szolgálatát, és a szegényekben őt szolgálva Istenben gazdagodjunk.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
