A hiteles keresztény ember hatással van az élet minden területére: a politikára, a társadalomra, a kultúrára, a művészetekre és természetesen az egyház életére. Ennek leghitelesebb módja pedig a szeretetszolgálat, vagyis a diakónia, amelyben Krisztus szeretetét mutatjuk meg a rászorulóknak és mindazoknak, akik a segítségünket kérik. Kozma Imre atya élete utolsó pillanatáig hiteles módon élt – fogalmazott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke lelki üdvéért október 24-én bemutatott gyászmisén, a debreceni Szent Anna-székesegyházban.
A főpásztor a szentmisében megköszönte a Jóisten ajándékait, amit Imre atyán keresztül kaptunk, és kérte, hogy adja meg neki az igazak örök jutalmát, Krisztus keresztáldozatának érdemeiért fogadja be őt az örök hazába.
A szentmisén jelen volt Fodor András nyugalmazott püspöki helynök, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Alföld Régiójának vezetője, Németh István püspöki titkár, Bákonyi János debreceni plébános, valamint a régió intézményeinek vezetői, munkatársai, csoportjainak önkéntesei, a Felzárkózó Települések Program dolgozói.
Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedésében elmondta, Kozma Imre atya nevével először 1989-ben találkozott. Egyik kispaptársa, Pál Feri atya, Imre atya plébániájához tartozott, és sokat mesélt róla.
Pál Feri atya a megtérését Imre atyának köszönheti, felnőtt hittanra is hozzá járt, és olyan mély tanítást kapott tőle, amely sokakat megérintett.
Püspök atya később személyesen is megismerkedett Imre atyával, és végig követte az ő életútját. Imre atya évről-évre küldött püspök atyának is egy-egy levelet karácsonyra és húsvétra, benne egy tanítást, üzenetet. Nagy élményt jelentett ez számára.
Ferenc püspök legutóbb 2024 húsvétjára kapott tőle levelet, amelyben arról írt szomorúan, hogy ma Európában szervezetten folyik a bűn tagadása, azt hirdetve, hogy nem létezik a bűn, minden relatív. „Ma Európa a szabadság torzszülöttje, az istentagadás és a vallástalanság csapdájában szenved” – fogalmazott Imre atya, és ebből kiindulva mutatta meg, hogy minden élethelyzetből, csapdából Jézus Krisztus a szabadító. Isten az embernek szabadságot, szabad akaratot adott. Az ember személy, és ez szabadságot, szabad viszonyulást jelent az örök értékekhez, az örök emberihez és az örök isteni tervhez. De ennek megvalósítása küzdelemmel, szenvedéssel jár.
Az evilági haladás mítosza szerint, hogy az ember Isten nélkül lehet boldog, és kiterjeszti ezt a világot horizontálisan a végtelenig. De az ember az örök boldogságra vágyik, és az örök életet az Istenben, az emberi élet végcéljában találja meg, aki a szenvedést – amit Jézus vállalt a kereszthalálával – nem szüntette meg, ebben mindenkinek része van, része lesz.
A kereszt nem az evilági paradicsom kulcsa, hanem a belső mennyországé. Az a kereszt, amiről Szent Pál úgy ír: „Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét” (Ef 3,18-19). Ez az a szeretet, amihez ragaszkodnunk kell, és ami megtanít bennünket arra, hogy az örök életbe vetett hittel éljünk. Krisztus üres sírjának a fénye árad az emberi szívekbe, általuk a történelembe, a hétköznapi élet eseményeibe, mindannyiunk életébe.
„Megköszönjük a Jóistennek, hogy Imre atya végigjárta ezt az utat. Mindaz, amit ő véghezvitt, Böjte Csaba atya gondolatát juttatja az eszembe: Az ember csak kezdje el tenni a jót és meglátja, hogy milyen sokan fognak hozzá csatlakozni.
Fájó szívvel köszönünk el Kozma Imre atyától, mégis örülünk, hogy részesültünk ebben a jóban, és igyekeztünk mi is csatlakozni, hozzá kapcsolódni ehhez a jóhoz. Mindenkinek van lehetősége, ereje, feladata arra, hogy tegye azt a jót, amit Istentől tanult.
Jézus Krisztus megmutatta ezt a jóságot, és nem ítélt a szenvedésre, a keresztre bennünket, hanem a szeretetre hívott meg: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Ez az a tűz, amelyet meggyújtott mindannyiunk szívében, amit egymás szívében is tudunk táplálni, és amit az elmúlt évtizedekben leginkább Kozma Imre atya életén keresztül tapasztalhattunk meg – emlékezett Kozma Imre atyára Palánki Ferenc megyéspüspök. Ezt követően néhány gondolatban Fodor András atya régióvezető, Kozma Imre atya debreceni munkatársa is kifejezte háláját és köszönetét Imre atya életéért.
„Imre atya köszönjük! Köszönünk téged a mennyei Atyának, hogy kiválasztott erre a szolgálatra, hogy tüzet fogtál és sokakat áttüzesítettél! Annak az üstökösnek a fénye, amely felizzott, haláloddal nem hunyt ki, és most már az örök, kimeríthetetlen fényforrásból, a Szentlélek optikai kábelén keresztül osztod meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a soha ki nem alvó fényt.”
Fodor András atya visszaemlékezett arra is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportja megalakulása Imre atyának köszönhető: 1988. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a debreceni Szent Anna Plébánia kapuja előtt megjelentek az első menekültek Erdélyből és a Partiumból. Másnap már tömegével jöttek. A városban ekkor még senki sem merte fogadni őket, a rendőrök is oda hozták azokat, akik a zöld határon átjöttek. Nagy meglepetésemre az addig zárkózottnak látott debreceniek sorra fogadták be lakásukba a szálláskeresőket. De a befogadó hely és a menekültek bázisa továbbra is a Szent Anna Plébánia maradt. Néhány nap múlva már meg is jelent a Csilla asszony által küldött kamion a plébánia udvarán, élelmet és ruhaneműt kaptunk.
1989. december 23-án a televízióban Imre atya bemondta, hogy Debrecenben is lehet adományokat leadni a Romániában kitört forradalom miatt nehéz helyzetbe került lakosságnak. Így született meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportja. Imre atya fénycsóvája itt is felizzott! Ettől kezdve jöttek a segélyek Svájcból, Németországból, Csehszlovákiából Romániába, majd Kárpátaljára, és később a magyar rászoruló családokhoz.” András atya további megemlékező gondolatai ITT olvashatók.
Fotó: Király Anna
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
