Szentírási részek:
Olvasmány: Szám 11,25-29 – Bárcsak az egész népre kiárasztaná lelkét az Úr…
Szentlecke: Jak 5,1-6 – Az igazat elítéltétek…
Evangélium: Mk 9,38-43. 45. 47-48 – Aki nincs ellenünk, velünk van…
Kedves Testvérek!
Az előző vasárnap azzal fejeztük be elmélkedésünket, hogy küldetésünkhöz megkaptuk a felülről jövő Bölcsességet, Isten Szent Lelkét. A mai szentírási részek Istennek ezt az ajándékát bontják ki részletesebben.
Az olvasmányban Mózes, akit messiási előképként is tisztelünk, kiválasztott hetven férfit, hogy segítségére legyenek a nép kormányzásában. Isten pedig kiárasztotta rájuk lelkét, nemcsak azokra, akik odamentek a szent sátorhoz, hanem azokra is, akik a táborban maradtak. Amikor hírét vették, hogy a táborban maradt két kiválasztott is prófétai elragadtatásba esett, Józsue, aki Mózes szolgája volt, arra kérte őt, hogy tiltsa meg nekik a lélek nevében való megnyilatkozást. Mózes erre azt kérdezte Józsuétól: miért féltékenykedsz miattam? „Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!” Már az ószövetségben is megmutatkozott, hogy Istent és az ő Lelkét nem lehet kisajátítani, Isten azt ajándékozza meg, akit akar, és azért adja ajándékát, hogy abban minél többen részesüljenek.
Az olvasmányhoz hasonló jelenettel kezdődött a mai evangélium is. A Messiás szeretett tanítványa közli Jézussal, hogy valaki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket. János is, mint Józsue, azt gondolja, hogy Isten Lelke kisajátítható, hogy Jézus nevében más nem tehet csodát, csak az, aki a „szűk baráti körhöz” tartozik. Jézus határozott választ ad: „Ne tiltsátok meg neki!” Ti nem rendelkeztek az én nevem fölött, nem rátok tartozik annak eldöntése, hogy ki cselekedhet az én nevemben. Én arra küldtelek titeket, hogy az én nevemben cselekedjetek. Ha így tesztek, akkor, ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek, annak nem marad el a jutalma. Amit veletek tesznek, azt velem teszik. Úgy legyetek jelen ebben a világban, hogy titeket látva engem ismerjenek meg.
Ha pedig valaki, akit arra küldtem, hogy a nevemben cselekedjen, olyat tesz, ami nem méltó hozzám, az megbotránkoztatja a bennem hívőket. Az nem hozzám vonja, hanem tőlem eltaszítja az embereket, annak a keze nem az én kezem lesz, annak a lába nem az én lábam lesz, és annak a szeme nem az én szemem lesz.
A szentlecke az önző gazdagság botrányára hívta fel a figyelmet, hogy időben kezdjük el a Szentlélek vezetésével jóra nevelni a kezünket, lábunkat és szemünket, hogy ne az önzés legyen kétkezi munkánk mozgató rugója, hanem a szolgáló szeretet; hogy ne a földi boldogulás után fussunk, hanem az örök értékek vezéreljék lépteinket, és szemünk az Úrra tekintsen, ne a szemek kívánságának kielégítésére sürgessen.
Lehet, hogy többen úgy gondolják, ez a beszéd most komorra sikerült. Megismétlem az olvasmány utolsó mondatát: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná ránk Lelkét!” Miért van erre sürgető szükség? Azért, hogy megértsük az Írást! Sem a szentlecke, sem az evangélium nem az elbukásról, hanem a megtérés lehetőségéről szólt – jobb bejutni az életre, mint a kárhozatra kerülni. Van olyan élethelyzet, amikor egy-egy szervünket azért kell amputáltatnunk, hogy még valameddig életben maradjunk. A paralimpia után néhány héttel talán még azt is megértjük, hogy kerekesszékből és műlábbal is lehet olimpiát nyerni. Erre tesz minket képessé az igaz Jézus ellenállást nem tanúsító kereszthalál vállalása, és a ránk árasztott Szentlélek, hogy ne adjuk fel a küzdelmet a gonosz külső és belső támadásaival szemben, mert a kereszten győzött az Élet!
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
